Miért nem szerezhet külföldi termőföldet Magyarországon?
"Egy potenciális megoldás: adóforintok (és adóeurók, merthogy ez uniós szinten megy igazán) milliárdjait költjük arra, hogy megpróbáljuk versenyképessé tenni.
Eredmény: egyrészt nem igazán lesz versenyképesebb (pl. még így is miniszteri kartellel kell védeni a dinnyetermelőket), másrészt további milliárdokat költhetünk humanitárius segélyekre, hogy a harmadik világ ne pusztuljon éhen."
Ne haragudj, de én tajparasztként úgy gondolom, ahogyan tajparaszt ógörög is gondolta, hogy a gazdaságnak (oiko+nomia = ház+tartás) nem elsősorban a lufipénzeket kéne még jobban felfújnia (= versenyképesség, piacpotenciál stb.), hanem az ország háztartásait, ahogyan a kapitalizmusig ez volt a divat az egész világtörténelemben, élelmiszerrel ellátni. Mert tehetünk a versenyképességre, egy világválság idején a WC-papírnak is több értéke lesz, mint a pénznek (volt is példa erre 90 és 60 évvel ezelőtt). Ha a pénznek nincsen fedezete, akkor előbb-utóbb gazdasági katasztrófák jönnek létre. És még nem is tudjuk megenni.
Én négy év elméleti mikroökonómia-szenvedés után bejelenthetem, hogy a tudomány nagyjából az asztrológia szintjén áll. Ahol a hasznosságot/közömbösséget/rugalmasságot a semmi alapján számszerűsítik, hipotetikus dogmákat (= "modellek") hoznak létre, amelyek általában mindig igazak, de mégse minden esetben, és maga az egész tudomány egy-egy fogalommal annyira elvontan foglalkozik, hogy annak reális jelentését nem is veszi figyelembe.
Megjegyezném, hogy termőföldet Magyarországon külföldi sem tud venni, de magyar állampolgár sem, csak ha megfelel a feltételeknek.
Hosszú távon ha ez így marad, akkor földet venni és bérelni dinasztikus alapon lehet.
Két nagy csoport van nálunk aki földdel foglalkozik, az egyik csoport az őstermelő, akit az adórendszer is preferál, na meg az elővásárlási sorrend. Tőlük munkahelyet, fejlesztést nem érdemes várni, ők szépen felélik a jövedelmüket és a Jobbikra szavaznak.
A másik csoport a nagyok csoportja. Ők nem preferáltak sőt most ellenségek. Ők a munkaadók a mezőgazdaságban, ők beruháznak, terveznek, komoly termelékenységgel rendelkeznek. (Ők természetszerűleg MSZP-sek, mert őket talán azok nem akarják tönkretenni.)
Az állami földbérletek nyertesei, akikre nem vonatkozik a földtörvény, bárki bármennyi földet 20 évre használatba vehet.
" Nézd, kiokosodni, kiokosítottnak lenni még
mindig sokkal jobb mint elbutítottnak!
A másik.
Amit leírtam abból nem értettél meg semmit.
Te tipikusan az a fajta vagy aki látott egy
hatalmas monokultúrához tervezett 70milliós
szép zöld valami és azt hiszed az a John
Deere. Nem barátom ez csak az elmédben van
így és nem a valóságban.
A John Deere van sok fajta a kertészeti zetortól
a tényleg hatalmas ezer hektárora való
traktorig.
De nem érted a gazdaságos üzemméret
lényegét és a realitásokat. Aki állattartással
foglalkozik és van 30 tehene és tehenenként
az a 1-1,5 hektár ami ajánlott, az mi a fenének
venne egy 70millás traktort? Vesz egy jóval
kisebb a számára megfelelő gazdaságos
üzemmérethez illő gépet. Ez valójában az MTZ
3 ekés reális méret.
Jahh hogy az MTZ k be nincs légkondi? Hát
Istenem.
Ahol nem képes dolgozni egy MTZ ott nincs is
értelme a művelésnek.
De szerintem hiába írok én itt neked, nem az
értelmi képességeddel van a baj hanem a
politikai színezeteddel és azzal hogy lenézed a
parasztokat, viszont lila gőzöd nincs sem a
közgázhoz sem a mezőgazdasághoz.
Amúgy jó ballib pártkatona módjára osztod a
hallottakat még ha valaki értelmesen
elmagyarázza az ellenkezőjét akkor is."
Olvasd el még vagy 10x aztán talán meg is érted, hogy mire gondoltam!
De a gyengébbek kedvéért elmagyarázom újra.
Egyesek azért nyavajognak, hogy fejletlen a mezgaz. gépesítése (amiben van valami), másik liberó réteg szerint meg annyi a "drága gép", hogy csak na.
Az meg k.rv.ra felháborít, hogy liberósnak titulálsz amikor amúgyis allergiás vagyok rájuk, fõleg amikor okoskodnak, de amúgy fogalmuk sincs semmirõl!
Az mtz-vel meg nem az a baj, hogy "nincs klíma",hanem egy pilótanyúzó gép, gyenge, hanyag minõséggel, gyenge, alulméretezett fòdarabokkal, és mindbõl dõl az olaj.
Egyebként azzal sem értek egyet, hogy ahol mtz-vel nem boldogulsz akkor ott kár is csinálni valamit. De lehet egy komolyabb géppel, utóbbi meg kisegítõ! Egyébként ahogy én látom mtz-vel olyan 20-30 hekiig szabad csak kínlódni (felette kell még akár 2 is) mert nem gazdaságos. Nem gyõzöd javítani, meg tankolni bele az olajat, akár a dízelt, és hiába van foltozgatva nem sokáig bírja.
Elég közelrõl látom a dolgokat! :)
A kérdés meg egy gyenge provokáció!
Mert az nem tudta még idáig senki megmondani, hogy miért is lenne az nekünk "jobb" ha külföldiek csinálnák a mez.gazt.
Kedves rémuralom!
Nemigazán akarok kötekedni, de néhány dologban azért elég súlyosan tévedsz.
"Tény: a magyar (és európai) mezőgazdaság világviszonylatban egy nagy nulla."
Ahhoz képest jól ellátnak 650 millió a világátlagot jócskán meghaladó éhes szájat és exportra és humanitárius segélyekre is futja. Tényleg jelentéktelen ahogy a tízmillió négyzetkilométernek, a jelentős mértékű felhasználásával a világátlagot meghaladó fejlettségi szinttel mire is lehetnénk képesek.
"Egy potenciális megoldás: adóforintok (és adóeurók, merthogy ez uniós szinten megy igazán) milliárdjait költjük arra, hogy megpróbáljuk versenyképessé tenni."
Mert önként vállaltunk szintén eurómilliárdokba fájó követelményeket, amit a világpiac többi tagja nemigazán voltak hajlandóak az emberiség érdekében. Minőségi előállítási, területmaximalizálási, környezetkímélési , a dolgozók meg az állatok jogait maximálisan figyelembevevő gazdaságot lehet csak már uniós támogatással lehet már csak üzemeltetni, nem túl nagy földeken.
Mert hát ez a világnak, az állatoknak, az embereknek, mindenkinek jó, csak éppen a versenyképességnek nem. Lehetne változtatni ezen, csak az emberek torkán nehéz lenne lenyomni és Európában, különösen a jobbik felén a döntés még az ő kezükben van.
"Eredmény: egyrészt nem igazán lesz versenyképesebb (pl. még így is miniszteri kartellel kell védeni a dinnyetermelőket),"
Ez a magyar gazdaságra jellemző speciel európai szintű hasonló megoldásra még nemigazán volt példa. Meg lehet hogy én emlékszem rosszul, de az EU célja nem az lenne éppen, hogy Európa, horribile dictu akár mesterségesen is versenyképesebb legyen minden téren.
"másrészt további milliárdokat költhetünk humanitárius segélyekre, hogy a harmadik világ ne pusztuljon éhen."
Tudtommal a harmadik világ nem Afrika szegényebb részeiből áll, mást meg Európa nem segélyez. A Száhel-övben meg Afrika azon részein ami nem épp a Földközi-tenger partján fekszik meg magad mondtad, hogy a homokot kapálják a szerencsétlenek, ott viszont az életben nem fog kialakulni már versenyképes, vagy egyáltalán mezőgazdaság.
Ahol meg folyik ott sem épp lengedező búzamezőket, vagy sertéscsordákat látunk, az ott termesztett dolgok az éghajlati különbségek, miatt nehezen lehetnek az európai termékek versenytársai, hacsak be nem indult tudtom kívül az európai kókuszdió és datolyaipar.
"Egy másik potenciális megoldás: hagyjuk a magyar (és az európai) mezőgazdaságot a fenébe, termeljen az európai mezőgazdaság annyit, amennyit piaci alapon megéri.
Eredmény: megspórolunk egy rakás pénzt az agrártámogatásokon, amit lehet más fejlesztésekre költeni, vagy adócsökkentésként visszaadni a lakosságnak. Bónusz, hogy az európai mezőgazdasági termékek mesterséges versenyképességének megszűntével versenyképesebb lesz az afrikai mezőgazdaság a világpiacon, ami munkát ad egy csomó éhező afrikainak. Nem lesz szükségük annyi humanitárius segélyre, vagyis ezen is megfoghatunk egy kis pénzt."
Csak ezzel az a probléma, hogy az EU nem Afrika és nem a trópusi lebujok ellen védekezik, mert egyrészt mást termelnek másrészt abból se jól és eleget, az élőerős rabszolgamunka olcsó mégha nem is hatékony.
Európa legfőbb versenytársa (önmagát leszámítva) Amerika, Észak, Közép, Dél az egész banzáj, aki a humanitárius és egyéb segítségére már nem szorul a világnak, sőt az északabban lakók maguk is osztogatnak ilyesmit
A közép és dél amerikai banánköztársaságokkal, illetve fél kontinensnyi államokkal szemben meg a nagy hátrányunk, a bérkülönbségek és a járulékterhek mellett, hogy egyrészt nehéz lenne Európában országnyi földbirtokokat kialakítani amin lehetne a kvázi jogfosztott rabszolgákat dolgoztatni, meg persze korábban említett környezettudatos ökonormáknak a semmibevétele.
Észak-Amerikával ugyanez a helyzet, csak ott még a technológia előnyünk sincs meg (mondjuk cserébe az emberi jogok meg a bérköltségek európai szintűek ott is), sőt hátrányban is vagyunk az USA-val szemben, aki annak ellenére, hogy kapitalizmus fellegvára, simán beavatkozik a gyártásba egyes növények termelésének, hihetetlenül bőkezű támogatásával, a mezőgazdaság alakulásával, amit simán ellehet beszerzési áron alul is adni nyereségesen.
Egyszerűen nem éri meg tisztességesnek lenni ezen a piacon, mert senki sem az.
Másrészt, ha minden versenyképességet javító intézkedést kivennék a kalapból, akkor drasztikusan nőne az európai élelmiszer ára és megnőne a kereslet az angolszász vagy nép a banánköztársaságok dömpingárujára, mert azok jelentősen olcsóbbak. Amiknek a minősége eléggé megkérdőjelezhető az árkülönbség és a havi szintű botrányok miatt, hogy többezer embert terített le egy fertőző baktériumot is tartalmazó alapanyag amit valamilyen formában mégis a piacra dobtak.
Európában habár itt sem aranyat termel az összes őstermelő, azért semmilyen élelmiszernek nem szokása halomra gyilkolni a gyanútlan fogyasztókat.
Jó példája lenne a jó öreg Akerlof tragacspiacának, aminek a végkifejletének a kedvezményezettjei nem éppen az európai mezőgazdaság lenne.
Kacx, szajkózod itt a kommunista téziseidet, kihasználva, hogy nem értek a mezőgazdasághoz. Ahhoz valóban nem, de ettől még nem vagyok gondolkodni képtelen hülyegyerek. A monokultúra, ahol olcsón tudnak sok élelmiszert előállítani, szerinted csak a tőkének kedvez. Még véletlenül sem neked és hétmilliárd embertársadnak, akik nagyságrendekkel olcsóbban juthatnak hozzá az élelmiszerhez, mint jutnatnánk akkor, ha nem ötven, hanem ötezer busman húzná az igát a monokultúrán. Annak az ötezer busmannak talán jobb lenne a kéziszerszámos-legelőváltó középkori mezőgazdaság, mert lenne munkájuk, a többi hétmilliárd ember meg a monokultúra olcsó búzájával jár legjobban. Ahhoz, hogy ezt felfogjuk, nem kell érteni a mezőgazdasághoz. Azt pedig kötve hiszem, hogy ha Dél-Amerikát hozom példának, abba nem kötsz bele, ugyanis, ha jól emlékszem, a magyar cukorgyárak bezárása is a vesszőparipád, abban pedig jelentős szerepe van a dél-amerikai nádcukornak. Persze tudom, te mindent 100%-ig az EU-s kvótáknak tudsz be. És akkor még én vagyok képtelen átfogó gondolkodásra.
Latinoloquus, az emberiségnek nem csak élelmiszerre van szüksége, ezért nem kell erőltetni a mezőgazdaságot. Tud a világ előállítani annyi élelmiszert Európa nélkül is, amennyire szükségünk van. Itt termeljünk annyit, amennyit támogatások nélkül tudunk, a többit hagyjuk meg a világ többi részének, mi meg abból a pénzből csináljunk mást, amire a világ más részein szükség van. Ha meg a pénz elértéktelenedik, akkor majd nekiállunk átmenetileg közvetlenül csereberélni meg jegyre árulni a kaját, idővel meg úgyis visszatér a pénz. De ez még mindig jobb, mint állandóan jegyre árulni az élelmiszert, vagy háborúzni a termőterületekért, nem?
#17:
"Ahhoz képest jól ellátnak 650 millió a világátlagot jócskán meghaladó éhes szájat és exportra és humanitárius segélyekre is futja."
Közös agrárpolitika meg ilyesmik, ez megvan? Az EU önti a pénzt a mezőgazdaságba. Így persze könnyű, csak eközben a harmadik világ éhenpusztul a segélyeink nélkül.
"Csak ezzel az a probléma, hogy az EU nem Afrika és nem a trópusi lebujok ellen védekezik,"
Lehet, de a szabad piac megvalósításáért létrehozott EU-tól akkor is furcsa a protekcionizmus.
"mert egyrészt mást termelnek másrészt abból se jól és eleget, az élőerős rabszolgamunka olcsó mégha nem is hatékony."
És hagyjuk őket fejlődni, modernizálni, hogy ne rabszolgamunkával termeljenek? Nem, a mesterséges versenyképességünkkel elhappoljuk előlük a piacot. Afrikában sem csak datolyát meg kókuszdiót termelnek ám, különösen a déli részen, a mérsékelt égövön.
"sőt hátrányban is vagyunk az USA-val szemben, aki annak ellenére, hogy kapitalizmus fellegvára, simán beavatkozik a gyártásba egyes növények termelésének, hihetetlenül bőkezű támogatásával,"
Akárcsak az EU. Mindkettőt értelmetlennek, sőt károsnak tartom, de az amerikai protekcionizmus engem kevésbé érint, mint az európai.
Bonyolult a téma, érdekes vitákat lehetne lefolytatni róla. A továbbiakból én kiszállok, mert, mint már említettem, nem értek különösebben a mezőgazdasághoz, és földrajzból is olykor puskáztam középiskolában.
@rémuralom:
"Lehet, de a szabad piac megvalósításáért létrehozott EU-tól akkor is furcsa a protekcionizmus."
Szerintem nem! Az egész EU, a nyomorult jóléti-szocialista rendszerével kommunista! Itt nem lesz szabad piac!
Amúgy sosem értettem, hogy azok akik siránkoznak az EU-, illetve magyar mezőgazdaság miatt, nem veszik észre, hogy erre a pár millió emberre (EU-s szinten!) miért költjük az EU-s büdzsé megközelítőleg 60%-át?! Az végső érv, hogy ne legyen annyi munkanélküli, de ez fals érv, mert ha valaki veszi a fáradságot és utánajár, akkor láthatja, hogy EU átlagban - és ez Magyarországra is igaz! - a mgazd a lakosság 1-4%-át foglalkoztatja, tehát nem tömegekről beszülnk! Ehhez képest hozzájuk megy az eu-s pénzek túlnyomó többsége! Ez elfogadhatatlan! Ezt a temérdek pénzt lehetne az EU K+F tevékenységeire fordítani, mivel a kontinens úgy le van maradva a technológiai innováció terén, mint a borravaló! A tudományos- és technológiai fejlődés generálja a jólétet és a növekedést. A pénzt lehetett volna munkahelyteremtésre is fordítani, nem, EU-s életképtelen mgazdaságot kell életben tartani...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!