Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Ha ne a Fidesz, akkor ki?

Ha ne a Fidesz, akkor ki?

Figyelt kérdés

Akik hozzám hasonlóan 2014-től nem akarja a bársonyszékben látni Viktorkát és a Fidesz-rezsimet, azokat arra kérném, hogy írják h véleményük szerint kire lenne érdemes szavazni. Akármilyen fórumot néz, vagy beszélgetést hall az ember, rá kell döbbennie, hogy nincs egyöntetű vélemény: Vannak, akik Gyurcsányt szidják, meg az "elmúlt nyolc évet", mások azt mondják, hogy ő volt az aki próbált egy kicsit változtatni a 89 utáni politikán; vannak, akik Bajnait szidják, mások pedig azt mondják h jó szakember és csak Orbánék akarják rossz színben feltüntetni, mert félnek; aztán olyanok is vannak szép számmal, akik szerint itt az idő h a Jobbik kerüljön hatalomra, mások szerint viszont a Jobbik többet ártana mint használna.


Na most ebből a hatalmas kavalkádból kéne valaki, aki 1.) meg tudná verni a fityiszt, 2.) normálisan tudná kezelni a kialakult gazdasági és társadalmi helyzetet 3.) nem (vagy kevésbé) törekszik arra, hogy teljesen kifossza az országot, és a pénzt szétossza a haverjainak.


Ti mit gondoltok, kire lenne érdemes szavazni? Ki a legkevésbé romlott a jelenlegiek közül? Mi a véleményetek róla?

Tényeket kérek szépen!



2013. júl. 27. 07:11
1 2
 1/15 anonim ***** válasza:
65%
Természetesen a Jobbik.
2013. júl. 27. 07:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/15 anonim ***** válasza:
26%
Természetesen akkor is a Fidesz.
2013. júl. 27. 07:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/15 anonim válasza:
6%

sajnos még megvan az a szavazótábor aki visszajuttatja.+ még sokan bedőlnek a rezsicsökkentésnek ami pl

uj szavazókat hoz...amúgy én ha el is mennék érvénytelen szavazatot adnék le.

2013. júl. 27. 07:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/15 anonim ***** válasza:
34%

Bárki más. A Fidesz eddig az összes többi jelöltet alulmúlta. :P


Az igazi az lenne, hogy az elmúlt 23 év összes politikusát kivonnánk hozzá a forgalomból.

2013. júl. 27. 08:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/15 anonim ***** válasza:
73%

Természetesen akkor se a fidesz :P

Természetesen a Jobbik.


Elmondom miért:

Az MSZP már jócskán leszerepelt, nem csak arról van szó, hogy korruptak, mert olyan nincs, hogy egy párt teljesen tökéletesen tiszta legyen, de az MSZP egyszerűen alkalmatlan az ország vezetésére, 8 évig voltak egyhuzamban hatalmon, és sehová nem haladtunk, csak jöttek a megszorítások megszorítások után, nőtt az államadósság, stb. Öszödön ki is bukott a dolog, hogy ezek nem csinálnak semmit, illetve amit mégis az "európai szintű bösszmeség", egyszerűen arról van szó, hogy az MSZP emberei nem elég rátermettek az ország vezetésére, túl buták/lusták/önzőek ahhoz, mindegy, hogy Gyurcsányt éppen leváltották, ugyan azok az öreg vén fószerek vezetnék megint az országot akik 8 év alatt hazavágták, (Szanyi, Lendvai, Hiller, stb)

Politikailag is szerintem ők a leginkább lekorlátoltak, Öszöd olyan szintű bélyeget ragasztott a pártra, amit még vagy 15 évig nem fognak lemosni magukról.


E2014: Őszintén én nagyon nem csípem őket, az utóbbi választási ciklusokban folyamatosan cserélődgettek a liberális pártok, 2006 SZDSZ 8% 2010 LMP 7% és most, hogy az LMP, amit akkor nagy messiásnak tartottak a liberálisok, jön a következő messiásuk, az E2014, ami a közvélemény kutatások szerint szintén ilyen 6-7% körül van. Úgy tűnik Magyarországon van 7% liberális akik mindig az éppen aktuális liberális pártra szavaznak, de ennél feljebb nem jutnak. Az sem tetszik, hogy összeszűrték a levet az MSZPvel, és ha nyernének akkor pont ugyan ott tartanánk mint 2006-ban: Szocik+ egy liberális szárnysegéd párt. Az meg, hogy Bajnai szakértő lenne egyszerűen csak propaganda, Matolcsi is szakértő, meg tulajdonképpen úgy általában a kormányok felső vezetőinek nem nagyon kell állás után kajtatniuk, mert örömmel alkalmazzák őket a nagyvállalatok. Bajnai semennyivel se szakértőbb mint a többi, pláne, hogy az ország nem egy stratégiai játék amit ő irányítana otthon a számítógépéről ha ő lenne a min elnök, hanem sokszáz miniszter és államtitkár és tanácsadó, az pedig vicces lenne, hogy az ő vadiúj pártja máris beszerzett olyan embereket akik "szakértőbbek".

Illetve nagyon nem hiszem, hogy Bajnai Magyarország érdekeit nézné, sokkal inkább a külföldi multiknak kedvezne, meg mindenben kiszolgáltatná az országot a nyugatnak, főleg mivel onnan pénzelik a pártját.


Dk: Tudom ez nincs az opciók között, valószínű be sem fognak kerülni a parlamentbe, teljesen súlytalanok.


Jobbik: Amivel rágalmazzák őket, hogy nem értenének hozzá, az hülyeség, ugyan úgy megvan nekik is az a szakértelmük mint a többinek. Egyrészt ez egyetlen egy nagy pártnak sem gönd, mármint, hogy értelmiséget találjon arra a párszáz helyre amit meg kéne töltenie a saját embereivel, másrészt több közvélemény kutatás is kimutatta, hogy a jobbik a legnépszerűbb az értelmiségi fiatalok körében. Hiába hisztizik az ellenoldal, ez akkor is tény, elég röhelyes, hogy mikor kihozzák rendre a közvélemény kutatások, hogy a fidesz még mindig toronymagasan vezet, akkor egyből jönnek azzal, hogy nem is igaz,("mert akikkel én beszélek" mert biztos nagyon reprezentatív az ismeretségi köröd) amikor meg kihozzák, hogy a Jobbik a legnépszerűbb az értelmiség körében ugyan úgy nyafiznak, a baloldaliak valahogy elvannak a saját mesevilágukban és nem néznek szembe azokkal a tényekkel ami nekik nem tetszik, az Eu választásoknál is ugyan ez volt, mi, józan emberek tisztán láttuk, hogy nagyjából milyen eredmények lesznek, mert A KÖZVÉLEMÉNY KUTATÁSOK 1-2%os HIBAHATÁRT LESZÁMÍTVA mindig tök jól megmutatják nagyjából mi várható, ők meg nagyon meglepődtek, hogy milyen csúfos vereséget szenvedtek, pedig lehetett előre látni nagyjából mi várható, csak ott se voltak képesek szembenézni vele és csak úgy bizakodtak a csodában kb, hogy hiába mutatja ki minden közvélemény kutatás, hogy baromi nagy hátrányban vagyunk, biztos mégse! Ez olyan szintű ostobaság az a baloldalról hogy csak na. Hogy lehet valaki ennyire buta? Hogy ami neki nem tetszik azt nem fogadja el? Na mind1, szóval a lényeg, hogy csak úgy mint minden nagy pártnak a Jobbiknak is bőven megvannak a diplomás hozzáértő szakértői, jogászai, közgazdászai, (a több mint 45 000 párttagból amúgy is elég könnyű dolguk volt).

A Jobbikot nem pénzelik külföldről, persze tudom, voltak ezek a nevetséges kamu baloldali szövegek, hogy Iránból, néha meg Oroszországból pénzelik a Jobbikot, de ez annyira szánalmas, hogy aki elhiszi az úgy is annyira ostoba hogy MSZP-s nyugger lesz belőle így is, úgy is.

Ők az egyetlenek akik tényleg önerőből, alulról építkeztek hosszú évek alatt, nem pedig egyik napról a másikra a jókora külföldi támogatásoknak köszönhetően mint az E2014.

Én azért szavazok rájuk, mert egyrészt biztos vagyok benne, hogy ők nem külföldi érdekeket fognak nézni, másrészt nem fognak "becsicskulni" mindenben a nyugatnak, és mert szeretnék egy nacionalista kormányt, ami nacionalista szellemiségben hozza a törvényeket, szeretném ha megtámadnak az utcán akkor nem azt kéne latolgatnom, hogy vajon hány évet kapok ha visszaütök és szegénynek maradandó károsodása lesz, hanem lazán nyugodtan visszaüthetek, ha betörnek és széttépi a kutyám akkor nem én leszek a szemét gyilkos, stb. És szerintem a gazdaság terén is sokkal jobb munkát fognak végezni mint az eddigiek, imádom mikor valami balos akiről süt, hogy egy szót nem olvasott a Jobbik programjából odaböfögi érvek nélkül valahova, hogy "a programjuk hülyeség", én olvastam, 1 év és diplomám lesz, és sztem nem "hülyeség" a programjuk, a többi pártét valahogy nem is nagyon találtam, vajon miért? Csak nem azért mert az egyetlen komolyan nem vehető politikai üzenete a baloldalnak az, hogy "minden rossz amit a fidesz csinál, szavazz ránk!"?

2013. júl. 27. 08:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/15 anonim ***** válasza:
0%

5/5. Ha olvastad a programjukat, akkor azt is megtudod mondani, hogy honnan vennék a sok száz milliárdot, és a nyersanyagokat a megvalósítására?

Ez ugyanis hiányzik a programból.

2013. júl. 27. 08:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/15 anonim ***** válasza:
96%
NA gondolom te nem olvastad a programjukat :DDD
2013. júl. 27. 08:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/15 anonim ***** válasza:
78%
6-os inkább olvasd el mielőtt itt fröcsögsz mert a hülyeségnek is van határa már bocsánat.
2013. júl. 27. 08:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/15 Pro Patria ***** válasza:

Kedves 08:17-es válaszoló!


"szeretném ha megtámadnak az utcán akkor nem azt kéne latolgatnom, hogy vajon hány évet kapok ha visszaütök és szegénynek maradandó károsodása lesz, hanem lazán nyugodtan visszaüthetek, ha betörnek és széttépi a kutyám akkor nem én leszek a szemét gyilkos, stb."

- Az új BTK szerint megteheted, épp ez volt az egyik változtatás az eddigiekhez képest.

2013. júl. 27. 10:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/15 anonim ***** válasza:
19%
Szociknak kéne visszajönni, ha jobbik lenne én kb. ahol vagyok elkezdenék elfutni az országból az biztos.
2013. júl. 27. 11:17
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!