Jobbikosok, fideszesek! Tegyük fel, hogy a Fidesz nem tud jövőre kormányt alakítani egyedül, de mégis ők kapják a legtöbb szavazatot, akkor a Jobbikkal koalícióra fognak lépni?
"én azt mondom, hogy előbb kössön koalíciót az MSZP-vel, mint a Jobbikkal!"
A két rakás szar együtt már csak ki tudná végezni az országot amin külön - külön huszon éve dolgoznak. Így közösen már csak lenne annyi erejük végre megszűnne létezni Magyarország. :)
Hajrá Fidesz, hajrá MSZP!
Érdekes kérdés, de sok a nyitott dolog. Mert mekkora lenne ez a "győzelem"? Milyen pártok és mekkora arányban lennének még a parlamentben? A jobbik a második vagy az ötödik lenne-e nagyság szerint a parlamentbe jutók között?
Abban az esetben ha az ellenkező lehetőség egy ismételt ballib kormány lenne pl. mszp-dk-együtt2014-akármi csapat amelyik tulajdonképpen a 3 éve elzavart társaság újrakeverve, akkor biztosan létrejönne a koalíció. Vagy ha a jobbik nemet mondana rá, akkor náluk is kiderülne, hogy valóságban hova húznak, mint 2006-ban az mdf.
Ha azonban egy éppen kisebbségi fidesz kormány alakulhatna, a képviselők felénél kicsit kevesebb képviselővel mert a jobbik a 2. legnagyobb frakció és a többiek összeállva sem tudnának kormányt alakítani, akkor nem lenne szövetség. Akkor inkább kisebbségi kormányzás lenne és minden döntés a jobbik támogatásán vagy elutasításán múlna, esetleg a függetleneken. Persze ez nehezebb lenne, mint egy koalíció, de ez is lehetséges.
Érdekes dolog.. Belegondolva ha kénytelen lenne valakivel koalícióra lépni, az tényleg a Jobbik lenne, mert Orbán inkább vágna eret minthogy a Gyurcsánnyal meg a libatolvajjal koalícióra lépne.
Ha a Jobbik nem
menne akkor LMP talán, de nemhiszem
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!