Az MTI-nél azt hiszik, hogy senki nem fog a dolgok után nézni?
"Újabb dolgos munkanap a közmédiánál: jönnek futószalagon a hírek, fordítják a külföldi ügynökségek anyagait, ferdítik a valóságot, és retusálnak picit a tényeken. Mert ugye mit is tehetne az egyszeri távirati munkatárs, ha napiparancsba kapja, hogy márpedig be kell bizonyítani, hogy csak haláltusájában sikolt egyet a pusztuló nyugat, vagyis hogy teljesen hiteltelen a magyar kormányt elítélő Tavares-jelentés? Hát böngészi a külföldi forrásokat, és reménykedik, hogy csak van valahol valaki, aki pont ezzel az üggyel foglalkozik, és nekünk ad igazat. Mert egyébként rohadhat hajnalig a gépsorok előtt, túlórázhat, miközben otthon meg halmokban áll a szennyes.
Hát persze hogy megörül, amikor kiderül, hogy Petr Nečas szerint nem biztos, hogy legitim az EP-határozata, és már fogalmazza is, hogy aszondja: “A cseh kormányfő, aki hétfőn nyilatkozatban reagált a Magyarországot bíráló Tavares-jelentés elfogadására, leszögezte: nincs kétsége afelől, hogy Magyarország demokratikus állam, ugyanakkor kétségesnek tartja, hogy legitim-e az EP határozata”.
Jó, hát pár dolog picit hibádzik: Nečas ugyanis már rég nem kormányfő, sőt még csak nem is távozó kormányfő, ahogy azt egyszer csendben, szintre észrevétlenül megjegyzik. Június 17-én ugyanis lemondott, 25-e óta pedig már Jiří Rusnok a cseh miniszterelnök, aki éppen a kabinet összekalapálásával szöszmötöl.
Amúgy ha Nečas valahova eltávozik mégis, akkor az a börtön lesz, mivel az államügyészség éppen most kérte a mentelmi joga felfüggesztését, hogy büntetőeljárást indítsanak ellene. Mert ugye az egykori cseh kormányfő azért mondott le, mert vizsgálati fogságba helyezték kabinetfőnökét, Jana Nagyovát, akit hivatali visszaéléssel és korrupcióval gyanúsítanak, arról már nem is beszélve, hogy több miniszterénél is kommandósok tettek látogatást."
"exkormányfőt írnak a legtöbb helyen ... mti pedig nem egyenlő az mtva val ..."
És most az mtva, hogy jön ide?
A másik meg az, hogy az mtva csak olyan hírt adhat le amit az MTI-től kapott. Illetve közszálgálatik csak az MTI híreit. Ezt a törvényt 2 éve vezették be.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!