Miért frusztrált a jobboldal?
Ilyen szempontból a Jobbik és a Fidesz szavazóbázisa egyforma. A Jobbikosok cigányoznak minden kérdésben (pl. egy Bajnairól szóló kérdésben már az utolsó válaszokban csak a cigányokról értekenek a vélhetően nem demokrata beállítottságú válaszolók), de ez a viselkedés általános, talán még az időjáráshoz beírnák a cigányozásukat.
A fidesznyikek esetében pedig feltűnő, hogy mindenképpen a hamis tényeket erőltetik, és azzal álltatják magukat, hogy jövőre mindenképpen a fidesz nyer.
De ugye ott vannak a letagadhataltan és megcáfolhatalan tények:
- egyre nagyobb az elvándorlás a szakképzett fiatalok körében. Ők biztosan nem azért mennek el, mert "Magyarországg jobban teljesít"
- Felmérések szerint a lakosság 58%-a (biztos többség) szerint az ország rossz úton halad
- Európában undorodnak az országtól, rasszista neonáciknak tartják a magyarokat. Nemzetközi megítélés a béka hátsója alatt.
- Orbánt az emberek a harmadik köztársaság legrosszabb miniszterelnökének tartják.
- A bizonytalanok aránya hatalmas, és teljesen biztosra vehető, hoghy ők nem a mostani kormányra szavaznak, elvégre nem lennének bizonytalanok, hanem a fidesz hívei és támogatói.
Elhiszem, hogy ezek a tények a jobboldaliakat zavarják, de miért kell mindenképpen ezek ellenkezőjét állítani és hazudni önmaguknak is? ugyanígy jártak 2002-ben.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!