Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Komolyan Bajnaitól várjátok...

Komolyan Bajnaitól várjátok az ország megmentését?

Figyelt kérdés
2013. máj. 21. 21:44
1 2 3 4 5
 41/47 anonim ***** válasza:

GKI: A vártnál jobb GDP-adat ellenére sem növekedhet idén a gazdaság

2013. 5. 21. 12:03|Utolsó módosítás: 2013. 5. 21. 12:35|Gazdaság » Makrogazdaság

A GKI Gazdaságkutató Zrt. a vártnál jobb első negyedéves GDP-adatok ellenére sem változtatta meg előrejelzését, és továbbra is a gazdaság stagnálását prognosztizálja az idei évre.


Az idei évre várt stagnálás néhány tizedszázalékos növekedést és csökkenést is jelenthet, többek között az időjárástól és ezzel összefüggésben a mezőgazdaság teljesítményétől függően – írja blogbejegyzésében a gazdaságkutató


A Központi Statisztikai Hivatal szerdai közlése szerint a bruttó hazai termék (GDP) az első negyedévben 0,7 százalékkal nőtt a múlt év negyedik negyedévéhez képest a szezonálisan- és naptárhatásoktól tisztított adatok szerint, az előző év hasonló időszakához képest 0,9 százalékkal, a naptárhatással kiigazított adat szerint 0,3 százalékkal csökkent.



A negyedéves összevetésben mért növekedéssel véget ért a korábban három negyedéven át tartó technikai recesszió.

A gazdaságkutató szerint azonban a gyenge tavalyi negyedik negyedév után várható volt a javulás, annak reméltnél nagyobb mértéke pedig az első adatközlés alapján még bizonytalan.


A GKI szerint sem az exportban, sem a fogyasztásnál és különösen a beruházásoknál nem láthatók a kibontakozás jelei. Az utóbbi hónapokban minden nemzetközi előrejelző intézmény és kutatóintézet rontotta az eurózónára vonatkozó prognózisát, és az első negyedévben az eurózóna és az EU egésze is recesszióban maradt. Az egy évvel korábbihoz viszonyítva a német GDP is csökkent. Magyarország exportpiacainak helyzete tehát egyelőre nem kedvező - jegyzi meg a GKI.


A kutatóintézet szerint a magyar gazdasági szereplők meghatározó élménye a bizonytalanság. A lakossági fogyasztás érzékelhető emelkedése a változatlanul sokakat nyomasztó hitelterhek, a munkanélküliségtől való félelem és az általánosságban is kiszámíthatatlan jövő miatt még a reálbérek emelkedése esetén sem várható.


A GKI szerint a beruházásokban pedig további visszaesés valószínű a kiszámíthatatlan üzleti környezet, a jogbiztonság hiánya miatt.


Szerző: MTI - Világgazdaság Online

2013. máj. 22. 13:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 42/47 anonim ***** válasza:
nőt a gazdaság, ha tavaly egész éveben -1,7 csökkent és ha tudjuk, hogy a negyedéves adat az előző év negyedévéhez képest mért változást tükrözi, akkor a -0,9% gdp az növekedést jelzi, hiszen tavaly egész évben -1,7% volt ...
2013. máj. 22. 13:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 43/47 anonim ***** válasza:
mi az a GKI? [link]
2013. máj. 22. 13:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 44/47 anonim ***** válasza:
Egy a lényeg hogy amikor Bajnai átadta a kormányzást már emelkedőben volt a GDP. Ahogy átvette az Orbánkormány hamar lerontották, és összességében is romlanak a GDP eredmények.
2013. máj. 22. 13:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 45/47 anonim ***** válasza:

[link]

ugyanolyan piaci szereplő, mint a századvég kutatóintézetei vagy a haza és haladás ...

2013. máj. 22. 13:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 46/47 anonim ***** válasza:

66% rosszul tudod, Bajnai átvette - 7% csökkent a gdp. Kormányzást úgy adta át, hogy 1,5 év alatt még mindig minuszban volt az ország teljesítménye. 2010,2011 pozitív volt a gdp >1%,1,8%, majd jött az imf hitel visszafizetése -1,7%, úgy hogy közben az unió is követelte a 3% hiány betartását ez oylan jól sikerült, hogy -1,9% ig meg se álltunk vagyis, ez -1,1% megszorítás a gazdaságban jobb helyen lett volna (akkor csak 0,7% recesszió lett volna), de az unió nem hitte el, hogy nem kell megszorítás ...

összességében +1,8% a mérleg, még mindig. Meg ismétlen, pedig nem nőtt az adósság, Bajnai óta ... Bajnai ,görögök, portugálok, szlovákok, románok, gyurcsány is így pumpálta a gdp-t hogy közben jobban nőt az adósság...

[link]

2013. máj. 22. 13:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 47/47 anonim ***** válasza:

l

2009 2010 2011 2012*

éves adat tárgyidőszak



Bruttó hazai termék, termelés

GDP változás (volumen) 1

12 havi vált. 2009:-6.7% 2010:+1.3% 2011:+1.6% 2012:-1.7% 2012 Qu.4 -2.8% összesen -1.7%


Amint láthatod Bajnai a -6.7% ról 1.3% ra javította az eredményeket.


Ahogy átvette az orbánkormány az irányítást még egy darabig érződött a Bajnai intézkedések hatása de a fideszes változtatások hatására rövidesen elkezdtek romlani a GDP adatok.


Ennyi. és én ezzel be is fejeztem mert ennek aztán semmi értelme hogy én ezerszer leírjam még hogy mi a valóság te meg továbbra is fényezed a végtelenségig a fideszt és orbánt.

2013. máj. 22. 14:00
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!