Lesznek átvándorlások az egyik pártból a másikba a választások előtt?
„Igen és őket hívják köpönyeg forgatóknak.”
Nem értek veled egyet!
Az embernek vannak szubjektív véleményi és természetesen érdekei is.
Most pontosan egy politikai átrendeződés felé haladunk, és ennek lesznek következményei.
Induljunk ki abból hogy senki számára nem létezhet egy párt, egy program, ami teljesen kielégíti az egyén elképzeléseit, politikai filozófiáját. Szerintem semmi baj nincs azzal hogy ha valaki, átlép a jobbikból a fideszbe mert számára a konzervatívabb eszmeiség az elfogadhatóbb, és fordítva ha épp a radikálisabb elgondolások amik elnyerik a tetszését. Az MSZP biztosan vesztese lesz ennek a helyzetnek hiszen le van gyengülve és ami a legnagyobb hiányossága, hogy nincs az általa képviselhető a hagyományos értelemben vett baloldali iránynak tere, iránya, és körvonala sem. Talán a választások után képesek lesznek ennek a felépítésére és akkor feléjük is lehetnek elmozdulások.
"Az MSZP mióta baloldali párt?!"
Most nem az, de ha a választások után nem alakúl azzá akkor eltűnik.
"Sajnos nagyon sok a "megélhetési" politikus, ezért szerintem az átülők között nagyon kevés lesz, aki ezt ideológiai megfontolások alapján teszi."
Az hogy valaki a politikából él nem baj " hisz valamidől élnie kell" de az baj hogy ha nem hatékonyan és a választói érdekében teszi!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!