Az a jobb rendszer amelyikben nem mindenkinek megy jól vagy az amelyikben senkinek sem megy rosszul?

Amelyikben nem mindenkinek megy jól.

Azok a rendszerek, amik arra törekszenek, hogy mindenkit egy bizonyos szint felett tartsanak, és nagyjából vagyoni egyenlőséget alakítsanak ki, általában rettenetesen drágák, és gyenge piaci és állami bevételeket produkálnak.

Ez azért van, mert a jól teljesítőktől kell beszerezni a pénzt, amiből a csóróbb, kevésbé tanult, sikertelenebb embereket nyomják feljebb.

Ennek az az eredménye, hogy az emberek nem erőltetik a vállalkozást, az államtól függenek inkább az emberek, és mivel nincs erős magánszektor, egy súlyosan centrális állam alakul ki, annak minden nyűgével együtt. Az ilyen rendszerek mindig hatalmasat buknak.

És a család?

Az, hogy kinek hogy megy az nem rendszer, hanem egy állapot. De ha azt vesszük lefordított kérdésként, hogy a piacgazdaság, vagy a tervgazdaság a jobb rendszer, akkor mindenképpen az előbbi. Ugyanis csak a tulajdonosi érdek tud hajtani, így lesz prosperáció, így lesz fejlődés. Az állam rossz tulajdonos, mert nem tud tulajdonosi döntést hozni, hanem azt a vele érdekellentétben álló alkalmazottai hozzák meg. Az évezredek során bebizonyosodott, hogy fejlődést csak a verseny hoz.

mi az hogy az állam rossz gazda?

e-on és a gazprom is állami cég, és igencsak jól megy enkik( és ezek is csak példák, még lehetne mondani ilyet)

amúgy a kérdésben fellelhető két lehetőség nem zárja ki egymást

ne aggódj, mindenki értette, hogy mire gondoltál

A kérdésfeltevésből megtudhatjuk, hogy mindenki nem járhat jól.

Most igazából a között választhatunk, hogy kijelölünk egy pontot. Aki fölötte van, annak a pénzéből segítjük ki a lentebb lévőket, de nem engedhetjük őket se le az adott pont alá. A másik az hogy hagyjuk, hogy mindenki egyenlő jogokkal rendelkezik ahhoz, hogy javakat szerezzen a többi a képességeitől függ. Ez kétségtelenül jobban motiváló rendszer, mint az egy helyben toporgó másik. A kérdés az, hogy mennyire mélyre és mennyi embert engedhetünk zuhanni. Ha túl sok ember zuhant túl mélyre, akkor általában egy hatalmas újraosztás következik be, ami a második alapelvet valló rendszerek sajátja. Egy működő társadalomban az első rendszer bontakozhat jobban, a közösségnek jól megy az egyénre is nyugodtan lehet koncentrálni.

Persze az elsőben jobb élni mert a második háború és válságok árán jön létre, amit rengeteg szenvedés és nyomor követ. De nélküle nem létezhetne az első rendszer. Stabil helyzetben jobb ha szabad valaki, de ha senkinek semmije sincs igenis védjen meg valaki, ha ez a szabadságomba is kerül.

A világosan és rendben működő rendszer a jó, ha a rendre mindenki törekszik. Ha tehát a rendet külön fenntartatni baromság lenne. Világos alatt azt értem, hogy egyszerűbb mechanizmusok felé törekszik (KISS elv ugye), rend alatt pedig simán csak az őrület hiányát. Őrület?? Simán. Amikor bőven jól él a családod, és ahelyett, hogy több időt töltenél végre velük, nekiállsz a nagy és arctalan növekedést minden elé helyezni. Amikor valakinek rosszabbul megy, és már meg is mondod, hogy ő az oka. Amikor minden kis napi feladatodban valamiféle szembenállást vélsz felfedezni valakikkel, és harcba is szállsz velük, ha már azt látod, hogy ők is. Ilyenek, lusta vagyok sorolni, biztos van még néhány lehetséges tünet. :)

Talán feltűnt, hogy ez valószínűleg "visszavetne" minket az iparosodás előtti idők szintjére. Annyira azért nem lennék abban biztos, hogy hátraarc lenne végre kicsit helyén kezelni a technológiáinkat, és komolyan megvizsgálni, hogy nem érné-e meg jobban (eredmény/befektetett energia arányban, mindkettőt pénzben értve), ha a sokkal jobban bevált, "régi" termelési módszerek megférhetnének a maiakkal.

Mire gondolok? Csak egy példa: szántóföld és traktor versus emberek és szerszámaik. Sokan el se hiszik, mennyivel kövérebb volt a föld, mennyivel egészségesebb mennyiségű, összetételű és intenzitású munka volt a földdel, amikor még úgy csinálták, ahogy ősidők óta. Aztán persze jött az első hülyemarha, aki eldöntötte, hogy ő nem dolgozik, elég két gyökér korbáccsal, a többi szerencsétlen meg hadd nyomja látástól vakulásig. Szinte megkönnyebbültek, amikor végre jöhettek a gépek, amik pénzben ugyan viszonylag elérhetők, de a teljes, valódi bruttó összköltség, amibe beletartozik a kőkemény ökológiai lábnyom is, már sehol nem éri meg. Persze nekik megéri, rég a bogarak eszik őket, mire a tulajdon leszármazottaiknak se jut már az alapvető életfeltételekből annyi, amennyire egy ember akár még méltó is lehetne.

Tehát először jobb volna a beláthatatlanul régóta működő elveket kicsit megpróbálni visszavezetni, hátha nem is volt akkora marhaság, hátha most haladunk "visszafelé", vagy arccal a pokolnak... Nem, engem nem vigasztal, hogy majd csak az unokáim szenvednek többet ezzel, amit most kell erőltetni...