Fideszesek ti hogyan vélekedtek a trafikmutyiról?
Eddig alapvetően ezekkel a fideszes magyarázatokkal találkoztam:
-azért kaptak a fideszesek sok trafikjogot mert biztos jobb pályázatot írtak
-biztosan véletlen
-legalább nem a mszp kezére került
-legalább magyar kézben van a dohányipar
-mszp-sek is kaptak trafikjogot
-büdös cigi, legalább leszoknak!
Ezek az érvek valahol sántítanak, de szeretnék meghallgatni egy értelmesebb fideszes érvelést, mert én még épp ésszel nem tudtam felfogni hogy ez miről is szólhat.
Nem vagyok fideszes, sem semmilyen sem.
De szerintem, akinek ebben az országban a cigiárusítás és a trafikok tulajdonjoga szúrja a legjobban a szemét, annak még mindig túl jó dolga van.
Én ugyan már nem vagyok úgy 2 hete fideszes,sőt szégyellem,hogy ezekkel az emberekkel valaha is szimpatizáltam,de a trafik dolog hátterét értem.
Az hogy melyik politikus mit hazudik engem már nem érdekel,átlátok rajtuk.
2002-es választásokat az mszp nyerte,nem kis részben a nyerőgépek tulajdonosainak szimpátiájának köszönhetően.Ezért kellett most betiltani,azaz a következő választásokra az ellenzék elött minden pénzcsapot elzárni.Mert mindennek a hátterében ott a pénz,ahol a pénz ott a hatalom,ezzel a trafik osztogatással tovább erősítik a fideszt anyagilag,mert ha a szükség úgy hozza fizetniük kell a nyerteseknek,hogy a párt újra győzni tudjon.És fizetni is fognak,ha tetszik,ha nem,Pl: Az NDN kitalálja,hogy az eddig használt készletező program nem jó újra kéne cserélni,a program ára annyi lesz amennyi pénzre épp szükség van és ezt bizony ki kell majd fizetni,mert más nem lesz jó helyette,mert akkor oda a "nehezen" megszerzett koncesszió,...vagy a jelenlegi területenként egységes koncessziós díjat felváltja,a forgalom utáni díj,aztán majd emberünk nem győz pislogni,mikor 30ezer helyett 300ezret vasalnak be tőle havonta.
Azért a 2002 es választásokat inkább azzal nyerte meg az mszp, hogy akkor 17-18 ezer forintot ígért minden nyugdíjasnak ha megszavazzák, és meg is szavazták, és meg is kapták.
A trafikmutyiról: remélem mind a sitten fog megrohadni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!