Nem minden évben máshol van. Eddig mindig Jeruzsálemben volt, most van először másik helyen.
Nem ők fizetnek érte, hogy itt lehessenek, hanem a magyar adófizetők, és őket is vegzálják emiatt. Holott hatalmas hülyeség, hogy Magyarországon ilyen meg olyan magas az antiszemitizmus, hogy a zsidók ki sem mernek menni az utcára, komolyan, mondjatok nekem egy olyan eseményt amelyik indokolja, hogy itt legyenek és beszéljenek az antiszemitizmus ellen.
Az egész nem más, mint egy médiában jól mutató csilicsálé rendezvény aminek keretében idejönnek a zsidók a világ minden pontjáról, hogy elmondják, hogy milyen rossz ez a hely.
Egy bizonyos párt, bizonyos irányultsággal 17 %-ot kapott a választásokon. A hívei itt a GYK-n is naponta ezerszer bizonyítják a hozzáállásukat. Ez alatt a kérdés alatt is. Úgyhogy a kongresszus itteni célja szerintem érthető és védhető.
2013. máj. 5. 22:24
Hasznos számodra ez a válasz?
34/36 anonim válasza:
Utolsó szerintem a magyarok azt szavaznak meg a parlamentjükbe akit akarnak. Egyébként zsidók és zsidó pártok sokkal régebb óta vannak bent és sokkal többen, mint a radikálisok, és országos létszámukból sem következne hogy ennyi képviselőjük legyen, meg mint azt már láttuk, kormányzó pártjuk legyen. Ellenben rengetek radikális magyar szavazó, akik nem zsidók, nem idegen államok polgárai, akarják hogy a magyarok érdekeit, magyarok képviseljék. Nem látom hogy ehhez mi köze van a zsidóknak. Ha nekik joguk van kettős állampolgárságú képviselőket bejuttatni, akkor nem értem hogy Magyarországon, a magyar szavazók miért ne juttathatnának be magyar képviselőket. Ha ez nekik antiszemitizmus, akkor ők meg fasiszták és antimagyarok.
2013. máj. 6. 08:58
Hasznos számodra ez a válasz?
35/36 anonim válasza:
08:58: szerinted akkor magyar valaki, ha teli szájjal zsidózik. Gratulálok.
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!