Nem furcsa senkinek, hogy a Magyar- Roman meccset nem lehet megnezni a zsidozas miatt?
A FIFA egy nemzetközi foci szervezett, az égvilágon semmi köze nincs a teniszhez, ahogyan az adott országon belüli bajnokságban történő balhékhoz sem. Ami az ő felelőssége, az az ő égisze alatt zajló nemzetközi meccsek, tehát válogatott és nemzetközi klub meccsek. Ezekre szabja meg (és ezt már a magyar-izraeli meccs előtt is világosan kijelentette), hogy mi az, amit elfogad a saját rendezvényein, és mi az, amit szankciónál. Az pedig mindig a szervező, tehát válogatott esetén az otthoni csapat labdarúgó szövetsége, klub meccs esetén pedig a hazai csapat felelőssége, hogy ezeket betartassa - ezt számtalan országban meg tudják oldani, kamerákkal, biztonságiakkal, igazi beléptetőrendszerrel, hogy aki balhézik, azt ott helyben kivezetik, és többet be nem engedik. Sőt, ha olyat tett, akkor az eset már megy is a rendőrségre. A magyar szervezők viszont semmit nem tettek, innentől kezdve nincs mire föl háborogniuk.
Nekünk szurkolóknak van, a barmokra, akik miatt nem nézhettük a helyszínen a meccset, meg a szervezőkre, akik ezt hagyták. A FIFA csak betartotta azt, amit már előtte is ígért: szankcionált.
Ha én mondjuk szervezek egy kiállítást, akkor ott én szabom meg, hogy mi az elfogadható viselkedés, és mi nem (pl. hogy lehet-e fényképezni, hozzáérhetnek-e kiállítási tárgyakhoz, stb.). Ha egy iskolás csoport eljön megnézni a kiállítást, és néhány hülyegyerek azzal szórakoztatja magát, hogy telepisálja az egész helyiséget, akkor az a kísérő tanár felelőssége, és én nem fogok azzal szórakozni, hogy akkor most egyesével megnézzem, hogy melyik kis hülyegyerek balhézott, és melyik nem, hanem ha a tanárnő nem tudja biztosítani, hogy a kis kölkei legalább a kiállítás időtartama alatt kulturáltan viselkedjenek, akkor legközelebb nekem ne hozzon csoportot a kiállításomra. Felőlem az iskolában azt brunyálnak össze, amit csak akarnak, ha a tanárnő ezzel nem akar vagy tud mit kezdeni, de az én portámon nem ez a módi, vagy be tudja tartatni, vagy ne hozza a kölkeit.
Ez így működik, és a FIFA is pontosan ugyanígy áll hozzá.
Nem egy olyan felfoghatatlan dolog ez, bármennyire is igyekeztek annak beállítani.
Szóval a vicc (és elég gáz képmutatás) kategória teniszmeccsekkel jönni, ahogyan a román vagy izraeli bajnoki meccsen történő balhék is totál nem a FIFAhoz tartoznak, azok pont ugyanúgy az adott ország labdarúgó szövetségének a hatásköre, mint ahogy az itthoni bajnoki meccsek is az MLSZ-é. Egy Fradi, Újpest, stb. meccsen történő balhékért ugyanúgy nem pofázik a FIFA, mint ahogy a román meg izraeli bajnokik kapcsán sem, mert az a helyi szövetség hatásköre.
A Moldova elleni meccs az a FIFAhoz tartozik, ha jelentettük volna az esetet, akkor a moldávok is megkapják a büntetésüket, de mi valami miatt nem jelentettük, innentől kezdve meg nincs mire föl felháborodni, hogy ők miért nem kaptak büntetést - a FIFAtól sem várható el normálisan, hogy egy darab magyar nyelvű molinót kiszúrjon.
A magyar bajnoki meccseken jellemzően ilyenekért nem szokás büntetni, ami a magyar szövetség magánügye, és ebbe nem is szól bele a FIFA. Az említett román meccsen is a román szövetség hozta a stadionbezárós ítéletet, majd vonta vissza. Az izraeli meccses rasszizmusért is az izraeli szövetség intézkedett, 50 000 shekel büntetést kiróva (£8,595), és 5 meccsre bezáratva a lelátónak azt a részét, ahol az ultrák vannak. Emellett a politikai elit azonnal elítélte az eseményeket, a jelenlegi min. elnöktől a köztársasági elnökön át az amúgy Beitar szurkoló volt min. elnökig, aki ki is jelentette, hogy nem megy ki több meccsre, amíg ilyenek történnek. de ez megint az ő belügyük, egészen addig, amíg ezek csak a saját bajnokságukban történnek. Ha ugyanezt egy nemzetközi meccsen játsszák el, akkor az már a FIFA hatásköre, addig nem.
Kedves 68%-os!
"A FIFA egy nemzetközi foci szervezett, az égvilágon semmi köze nincs a teniszhez"
- Ez már másodszorra jön elő, mint védekezés. Hadd javasoljam a második mondat elolvasását is:
*Akad zsidó "agyhalott szurkolóállatból" bőven, hisz egy zsidó focicsapat muszlim játékosát (saját játékosukat!)valósággal meg akarták lincselni csupán a származása és a vallása miatt, sőt még a saját klubjuk székházát is felgyújtották.*
"ahogyan az adott országon belüli bajnokságban történő balhékhoz sem. Ami az ő felelőssége, az az ő égisze alatt zajló nemzetközi meccsek, tehát válogatott és nemzetközi klub meccsek."
- Igaz, nem vagyok a foci kifejezett szakértője, de a magyar és a moldáv válogatott által lejátszott EB-selejtező meccs nem felel meg a kritériumnak?
"A Moldova elleni meccs az a FIFAhoz tartozik, ha jelentettük volna az esetet, akkor a moldávok is megkapják a büntetésüket, de mi valami miatt nem jelentettük, innentől kezdve meg nincs mire föl felháborodni, hogy ők miért nem kaptak büntetést"
- Épp a te fentebbi példád is cáfolja ezt: ha a diákok összevizelik a kiállítás termét, akkor is kitiltás lesz belőle, ha a tanár nem tesz panaszt. A rendőrség akkor is nyomozást tesz bizonyos esetekben, ha nem történik feljelentés. Ez is egy ilyen eset. Ha az MLSZ nem is tesz panaszt, attól ezt még a FIFA saját hatáskörében kezelheti, és kötelező is foglalkoznia vele.
"a FIFAtól sem várható el normálisan, hogy egy darab magyar nyelvű molinót kiszúrjon."
- Akkor hadd idézzem az eggyel korábban belinkelt cikket:
"Arra kérdésre, hogy az UEFA ellenőre tudja-e, mit írtak ki a hazai szurkolók, a sportvezető úgy válaszolt, biztosan tudja, mert Samu István, az MLSZ biztonsági bizottságának elnöke jelezte ezt neki."
Lehet, hogy a moldovai meccs ellenőre tudta, de nem tett feljelentést, mert vagy nem az ő feladata ez, vagy nem találta ehhez elég durvának a félidei egy-egy molinót, nem tudni.
Mert azt a lényeges pontot láthatóan vagy elfelejted vagy szeretnéd elfelejteni, hogy a magyar-izraeli meccs kapcsán sem automatikusan indított a FIFA eljárást, hanem csak azután, hogy egy bécsi izraelita kör és a Simon Wiesenthal Központ feljelentést tett a külön ezzel foglalkozó Football Against Racism in Europe (FARE) -nél.
Ezt mi is ugyanúgy megtehettük volna, de mi valami okból nem tettük.
Szóval dönteni kéne, hogy akkor vagy mi is feljelentünk, és akkor jogosan várjuk el, hogy a velünk szembeni dolgok kapcsán is fellépjen a FIFA (ahogyan pl. a Steaua ellen meg is tették), vagy nem jelentünk, de akkor meg nevetséges azzal jönni, hogy miért is nem büntettek.
Szerintem meg fordítva ültök a lovon.
Ebben a fene nagy demokráciában már lassan azért is kérvényt kell beadni, ha az ember tüsszenteni akar.
Nem ártana egy kis pszichológia a döntnök uraknak/elvtársaknak.
Focimeccsre járók zömmel az alsóbb vagyoni osztályokból kerülnek ki. Ők élnek alacsony életszínvonalon, ők szenvedik meg legjobban a megszorításokat, ők viselik a legnagyobb terhet.
Ezeket az embereket alázzák meg a munkahelyükön a multik és gyakorlatilag ott rúgnak beléjük, ahol csak tudnak.
Az egész héten felgyülemlett feszültséget pedig ki kell adni magukból. Ez pszichológia.
Amondó vagyok, hagyjuk a francba ezt a hülye betiltósdi politikát és MINDENKI hadd kiabáljon azt, amit akar.
Magyarként nekem is rosszul esik, sőt felháborít, ha a románok magyar zászlót égetnek, de szívük joga, inkább a stadionban üvöltözve éljék ki a magyarellenességüket, mint hogy az utcán kapjanak el egy ártatlan magyart.
Ki kell ereszteni a gőzt, felgyülemlett stresszt.
És ha ez azzal jár, hogy anyázzák a bírót, a rivális szurkolótábort, trágár, rasszista rigmusokat énekelnek; TEGYÉK!
A stadion ősidők óta ezt a szelep-szerepet töltötte be!
Mert ha nincs szelep, akkor jön a ROBBANÁS!
A stadionban mindenki őszintén elmondhatja a magáét, végre nem kell álarcot viselni, játszani a jólfésült, joviális úriembert.
Másfél óra ordibálás után pedig gyógyultan távozik a páciens a stadionból. Ennyi.
Felőlem tüzelhetik a románok a magyar zászlót, ha ennyiben kimerül a magyarellenességük és ettől kevesebb magyart vernek meg.
Én pl. elítélem a román politikát, hogy megbüntették a klubot és zárt kapus meccset rendeltek el.
Szvsz a verbális agresszió teljes tárházát kimerítheti a szurkoló, egyedül a tettlegességet ítélem el.
lásd: nem verjük szét a stadiont, nem teszünk kár mások egészségében.
Tudomásul kéne venni, hogy
A LABDARÚGÓ STADION A PROLIK HYDE PARKJA!
"Ezeket az embereket alázzák meg a munkahelyükön a multik és gyakorlatilag ott rúgnak beléjük, ahol csak tudnak.
Az egész héten felgyülemlett feszültséget pedig ki kell adni magukból. Ez pszichológia. "
Bennem is időnként sok feszültség gyülemlik fel (pl. pont az ilyen csürhe megnyilvánulásai kapcsán is), azt mégis képes vagyok ember módjára viselkedni ott, ahol ez elvárt, és nem elcs.szni mások szórakozását.
Ha feszült, akkor járjon szórakozni vagy sportolni, futni, ha az kell neki, vegyen magának vagy készítsen egy bokszzsákot, amit üthet otthon (egy fát körbeteker szivaccsal, nem jön ki drágábban, mint meccsre járni), szervezzen tőlem házi fight club-okat vagy bármit, amivel levezeti magának a feszültséget - minden embert ér feszültség, de az emberiség nagy százaléka valahogy ezt azért mégis meg tudja találni ennek egy másokat nem zavaró levezetési formáját.
De nehogy már elfogadottá tegyük azt a viselkedést, amit ezek produkálnak, mert aztán tényleg elhiszik, hogy ez rendben van, ez teljesen normális - és ezt látva egyre többen fogják ezt elhinni, és nem csak focimeccsen.
Ha hagyjuk, az csak a határok folyamatos tágításához vezet.
"Felőlem tüzelhetik a románok a magyar zászlót, ha ennyiben kimerül a magyarellenességük és ettől kevesebb magyart vernek meg. "
Épp ez a probléma, hogy ettől nem fognak kevesebb magyart megverni, hanem ha ezt normálisnak, elfogadhatónak fogadjuk el, akkor az már a stadionon kívül is egyre inkább normálisként lesz elkönyvelve, így a nyílt magyarellenes uszítások már a focipályán kívül is egyre elfogadottabbá válnak, és ezáltal hosszútávon várhatóan épp, hogy több magyar ellenes inzultus lesz.
Ezt azért a 20. századi Európa történelme remekül bemutatta, hogy ezek a folyamatokat ha hagyják, akkor remekül tudnak eszkalálódni.
"Lehet, hogy a moldovai meccs ellenőre tudta, de nem tett feljelentést, mert vagy nem az ő feladata ez"
- Akkor mi a manó az ő dolga? Főleg a zéró toleranciában?
"vagy nem találta ehhez elég durvának a félidei egy-egy molinót"
- ???
"Mert azt a lényeges pontot láthatóan vagy elfelejted vagy szeretnéd elfelejteni, hogy a magyar-izraeli meccs kapcsán sem automatikusan indított a FIFA eljárást, hanem csak azután, hogy egy bécsi izraelita kör és a Simon Wiesenthal Központ feljelentést tett a külön ezzel foglalkozó Football Against Racism in Europe (FARE) -nél."
- Ez melyik cikkben is van?
De láthatóan te felejted el, amit már sokadszorra írok le: a FIFÁ-nak az ilyeneket akkor is szankcionálnia kell, ha nem kap feljelentést, mert jogköre, és egyben kötelessége van erre, mint ahogyan te magad mutattad be a példádban is jól: ha a tanár nem szól (MLSZ), amelyik odaküldte képletesen a csapatot, attól még te magad büntetést szabhatsz ki a vizelő diákokra, mert magasabb döntőpozícióban vagy.
Ha értesülök róla, persze hogy intézkedem. Ha nem értesülök róla, mert a többi látogató nem szól róla, akkor meg értelemszerűen nem.
-------------------
"- Akkor mi a manó az ő dolga? Főleg a zéró toleranciában?"
"Az ellenőr feladata, hogy ellenőrizze a játékvezető szabályszerű tevékenységét labdacserénél, új labda játékba hozatalánál, ennek következtében ellenőrizze a játék folytatásának szabályszerűségét. Ha van tartalék-játékvezető, akkor annak szabályszerű közreműködését köteles ellenőrizni új labda biztosítása esetén. Észrevételeit a mérkőzés végén beszélje meg a játékvezetőkkel, szükség szerint jelentésében rögzítse megállapításait."
forrás: [link]
Emellett lehet, hogy a rasszista cuccokról is kell jelentenie, lehet, hogy ez a saját belátására van bízva, és az is lehet, hogy ez nem az ő hatásköre - ehhez pont ugyanúgy nem értek, mint ahogy saját bevallásod szerint te sem - ami meglehetősen röhejessé teszi, hogy ettől függetlenül azért teljes magabiztossággal jelentesz ki dolgokat, hogy mi is a pontos ügymenete a dolgoknak, de hát sebaj...
Amit viszont pontosan tudunk, hogy a magyar-izraeli meccsen sem ellenőri jelentés alapján indult el az eljárás, hanem a feljelentések nyomán.
A cikk erről pl. itt, a FIFA saját hivatalos oldalán:
"Following the friendly match between Hungary and Israel, played on 15 August 2012 in Budapest, Hungary, FIFA was informed by FARE (Football Against Racism Europe), the Israelitische Kultusgmeinde Wien, and the Centre Simon Wiesenthal, that a group of supporters had chanted anti-Semitic chants, and displayed other offensive symbols."
Tehát automatikusan ott se indult be semmi, kellett hozzá a feljelentés.
"Ha értesülök róla, persze hogy intézkedem. Ha nem értesülök róla, mert a többi látogató nem szól róla, akkor meg értelemszerűen nem."
- És mint láthattuk, értesültek róla.
Nem vagyok róla meggyőződve, hogy az általad idézett ellenőr ugyanazt a posztot takarja, mint amiről az idézett cikk ellenőrként ír.
"ami meglehetősen röhejessé teszi, hogy ettől függetlenül azért teljes magabiztossággal jelentesz ki dolgokat, hogy mi is a pontos ügymenete a dolgoknak, de hát sebaj..."
- Nem írtam én le semmilyen "magabiztosan kijelentett pontos menetet", ahhoz viszont tartom magamat, hogy a FIFÁ-nak erkölcsi és jogi (mint felsőbb szervező) kötelezettsége ilyenkor intézkedni.
"Amit viszont pontosan tudunk, hogy a magyar-izraeli meccsen sem ellenőri jelentés alapján indult el az eljárás, hanem a feljelentések nyomán"
- Rendben, elfogadom. Akkor az új ismeretek figyelembevételével ne verjük le a port a FIFÁ-n, hanem például a FARE szervezetére húzzuk rá a vizeslepedőt. A kifejezetten izraeli érdekeltségű szervezettel ellentétben, ez - a nevéből arra következtetek - globális szemléletű. Nincs rá indok, hogy az egyik eseménnyel miért foglalkoztak, míg a másikkal miért nem.
" Akkor az új ismeretek figyelembevételével ne verjük le a port a FIFÁ-n, hanem például a FARE szervezetére húzzuk rá a vizeslepedőt. A kifejezetten izraeli érdekeltségű szervezettel ellentétben, ez - a nevéből arra következtetek - globális szemléletű. Nincs rá indok, hogy az egyik eseménnyel miért foglalkoztak, míg a másikkal miért nem."
Most amellett, hogy a Football Against Racism in Europe nevéből adódóan NEM globális, hanem európai,
Már mégis melyik is a "kifejezetten izraeli érdekeltségű szervezet" szerinted???
A FARE értelemszerűen nem küld ki ellenőröket meccsre, hanem híradásokat figyel, illetve bárki (tehát akár te is) bejelenthet nála eseteket, amiket kivizsgál, és ha megalapozottnak találja, akkor továbbítja a FIFA megfelelő testületéhez.
És megint ott vagyunk, hogy a moldáv meccs kapcsán senki nem tett bejelentést, pedig a lehetőség ott volt, az izraeli meccs kapcsán meg az érintettek éltek ezzel a lehetőségükkel, és tettek (és mielőtt jönnél, hogy igazoljam, hogy a FAREhoz jött bejelentés: [link]
"A Football Against Racism in Europe (FARE) vezetője, Piara Powar az Indexnek elmondta, többen is bejelentést tettek a mérkőzés után náluk. Sokan szemtanúi voltak az elszigetelt szurkolói csoport viselkedésének, de a híradásokon keresztül is eljutott hozzájuk, hogy antiszemita rigmusok hangzottak fel a meccsen. Ezeket a bizonyítékokat összeszedték, és elküldték őket a FIFA-hoz, a döntést pedig a nemzetközi futballszervezet hozta meg.")
VAn ezen még mit ragozni tovább?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!