Miért támadják a Jobbikot?
Ez itt a Jobbik programja. Miért mondják, h rasszista, meg nemzetellenes, amikor semmit nem csináltak, ami ártott volna valakinek, csak ki merik mondani, amit a többi párt el akar tusolni.
hát ennek főleg történelmi háttere van...
hitler programja is jól nézett ki de aztán haláltáborok világháború dunába lövetések és ugye az emberi jogok eltiprása és most az emberek inkább aztmondják nemkérünk még többet
Egyszrerűen félti a mai elit a pénzét, a kacsolatait, és retteg a felelőégre vonástól. Persze azok a csoportok akik eddig nyomták őket szintén. Félnek hogy olyan közeg alakúl ki ahol a lokális nemzeti értékek felülírhatják, a globál neoliberális érdekeket.Hogy a bankok nem nyelhetnek be extra profitokt és rákényszerűlnek a versenyre a kartel helyet. Hogy a multik bérleti díja emelkedik annyira hogy ne mifizessünk helyettük.
Hogy nem jön ösze a gyarmatosítás.
Mert amit mondanak, az jó esetben jól hangzik ugyan, de a valósághoz vajmi kevés köze van, rosszabb esetben pedig már eleve rosszul hangzik. Előbbire példa a "magyar önellátás" (abszurdum, főleg a szétvert agráriumunkkal), másodikra pedig például a kötelező hittan.
Egyébként nem minden hülyeség, amit mondanak - vannak ott kifejezetten jó dolgok is, csak általában véve látszik, hogy úgy igazán alaposan nem gondolták át a dolgokat. De ha bedobnak egy-két hasznos ötletet, ami aztán esetleg kissé életszerűbb formában megvalósul, az még jól is jöhet.
"ezért kellene történelet tanulni"
Mi köze ennek a történelemhez.
Sukoró , és a többi mutyi az a mai Magyar és Izraeli valóság!
"Előbbire példa a "magyar önellátás" (abszurdum, főleg a szétvert agráriumunkkal),"
Nem mindent nekünk kell előállítani ez biztos.
Igen szét van verve, de végül is addig lehet mindent szétverni amíg egy Magyar trafik lessz az országban.
Na ez a baromság amit mondassz. Ha valaki nem képes ellátni magát az éhen hal, ez nem politikai kérdés.
Nem kell ellehetettleníteni a helyzetünket, támogatni kell a magyar vállalkozókat úgy ahogy a multikat és akkor lesz mezőgazdaság és egy fokkal fejlettebb ipar is.
Igazad lehet mert behozhatunk mindent, de akkor miből élünk, 10000000 segélyezett szeünk.
Már ma is azok vagyunk, csak nem a központok osztanak hanem az IMF. Nem kellene ezt befejezni? És termelni a saját lábunkon állva?
Azért, mert követői azt hiszik hogy csak őket érdekli Magyarország és ők az igazi hazafiak, míg mindenki más csak félrevezetett birka(komcsi/zsidóbérenc) aki tudatlan és akit semmi sem érdekel.
Azért, mert olyan pártot éltetnek ami nem tesz semmivel sem többet mint a többi, így azelőtt emelik isteni magasságokba hogy valójában bizonyított volna. A legnagyobb erényének azt tartják hogy beszélnek bizonyos dolgokról, de az semmivel sem több mint amit a többi párt tett.
Azért is, mert olyan követőket enged maga közé akik erőszakosak, erőszakkal és gyűlölettel akarnak megoldani mindent és nem érdekli őket ha közben a saját népüknek ártanak a legtöbbet. A többség nem akarja hogy a csőcselék legitimmé váljon és szabadon garázdálkodhasson az utcákon mint rendőr vagy polgárőr, pont azok akik korábban olyan állhatatosan rombolták a közvagyont.
Úgy ennyi jutott eszembe.
Vak hit ez, semmi más. Majd csalódnak.
Aki válaszol az legalább baromságot ne írjom, hanem előbb olvassa el ami a linkben van.
12:28! szaerinted, hogy a francban csatlakozik ide Hitler(jó ember volt) és a Második Vh?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!