Mi a véleményetek arról, hogy Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának vezetése elutasította a Népszabadság kérését, amelyben betekintést szerettek volna kérni Deutsch Tamás "A magyar médiatörvény Európában" című szakdolgozatába?
ndokolt lehet. Az a szakdolgozat több mint húszéves. Okkal feltételezhető, hogy vissza akarnak élni vele. Mert ugye lehet hivatkozni rá, hogy ő, fideszes politikus, ezt írta, és lehet elfelejteni, hogy mindezt húsz éve tette.
No igen, 1999 már több mint 20 éve volt.. igaz?:)
Amúgy meg, ha Deutschnak van esze, akkor ugyanúgy mint Orbán, engedélyezteti a kiadását. Bár Deutschtól inkább egy ízes twitter bejegyzésre számíthatunk, de azért a remény hal meg utoljára..
"Okkal feltételezhető, hogy vissza akarnak élni vele."
Visszaélni? Ha nincs takargatni valója, hogy lehet vele visszaélni? Amúgy az újság nem titkolja, hogy mire kíváncsi. Arra, hogy a szakdolgozatban foglaltak mennyire állnak összhangban a Fidesz által 2010-11-ben készített médiaszabályozással.
Én az SZTE-re jártam. 2 szakdogát írtam ott. Múltkor néztem, mindkét dogám fent van pdf-ben az egyetem hálózatán. A könyvtárból bárki megnyithatja és szabadon olvashatja. (De talán otthonról jelszavas proxy szerveren keresztül is meg lehet nézni.)
Na keressétek, nem egy nagy mű egyik sem. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!