Akik a Kádár-rendszerben nyugatra utaztak mennyi valutát vihettek magukkal és milyen áron váltotta nekik az állam? Igaz, hogy csak arra volt elég a pénz hogy egy család egy sátorban éhezzen de legalább elmondhatták hogy voltak mondjuk Olaszországban?

Én voltam párszor kint a Kádár-rendszerben is Amerikában, Olaszországban és Ausztriában, de sajnos a pontos összegre nem emlékszem. Azt tudom, hogy nagyon keveset adtak. Én nem is abból utaztam, hanem az amerikai rokonaim támogatásából.

Azt még tudni kell, hogy csak 87-ben vezették be a világútlevelet, attól kezdve lehetett korlátlanul utazni. És akkor vezették be a valutalapot is. Meg volt határozva, hogy egy évben hány dollárt vagy annak megfelelő devizát lehet váltani. Nagyon nyomott összeg volt, de sajnos nem tudom mennyi.

87 előtt még rosszabb volt a helyzet, akkor csak három évente lehetett magánútra Nyugatra menni, ahhoz adtak valamennyi devizát. És évente lehetett társasútra vagy meghívásos útra menni. Én mindig ezen voltam. Egy nyugati személy (nem kellett rokonnak se lenni) bárhova meghívhatott a világban, nem csak a saját hazájába. Kellett küldeni egy közjegyző által hitelesített meghívólevelet, és erre már megvehettem itthon a repülőjegyet. Egy ilyen úthoz, ha jól emlékszem, 50 dollárt adtak. Ezek a meghívólevelek sokszor kamuk voltak. Elég volt egy külföldi rokon vagy barát, aki elküldte, és ha kimentél, találkozni se volt muszáj vele. Hivatalosan nem adtak elegendő devizát, de valahogy mindenki megszerezte, aki menni akart. Nekem nagyrészt a rokonaim biztosították. Akinek nem volt rokona, az vehetett feketén, magasabb árfolyamon az itt tartózkodó nyugatiaktól, meg hazai csencselőktől.