Miért van az, hogy amikor ellenzékben volt a fidesz akkor a 300 forint feletti benzinárról csak a gazdasági miniszter tehetett, amikor ők vannak kormányon, szerintük a 440 forint feletti árhoz a miniszternek semmi köze sincs?
"4. vagyok.
ráadásul elköltötte az összes magánnyugdíjpénztári befizetést,
Hogy mit?
Tudod azokból 1 Ft-t sem adott át a maszop a fidesznek.
Azok csak számok voltak amik állampapírban jelentkező értéket képviseltek. Az állam max tehermentesítette magát a kötelezettség alól és max a felét volt képes likvid pénzként használni amit bele is tolt az adósság rendezésbe. Még szerencse, ugyan is ha nem teszi köszönhetően a maszop miatt kialakult magas eladósodottság és a megszorítások + világgazdaság recesszív állapotára, még súlyosabb árfolyam veszést okozott volna sőt újabb fizetés képtelen állapotot.
amiről most beismerték, a tagok követelései megszűntek az átlépéssel. tehát konkrétan elvették, és szó sincs arról, hogy az járna nekünk.
Nem járna.
Te azt a pénzt soha nem kaptad volna meg mint KP t, sőt vagy a mai nyuggereknek nem lettek volna kifizetni vagy a tiedet. Melyik a jobb?
"nincs, lemondtunk róla, ennyi volt. már nincs belőle semmi. az MSZP felvette a nagy IMF hitelt, tény, de kb a felét elrakta, hogy biztosan legyen tartalék, amolyan vészpénznek, hogy ne legyen gond. a fidesz nagyon szidta azt a hitelt, de képzeljétek el: azt is elköltötte mind egy szálig.
Jahh meg a bankokat konszolidálta ami IMF es kitétel volt.
Persze. A kamatokat így is ki kellett fizetni, akkor így a MOl kivásárlásával legalább hasznosult.
egyértelmű adat még mindig nincs arról , csökkent-e az államadósság, mindenki mást mond(ez is furcsa),
De arra van hogy a maszop alatt megduplázódott minden árfolyam veszteség nélkül!
"de ha adnak egy bankszámlát tele pénzzel,akkor én is tudom a saját adósságomat csökkenteni...nem kell hozzá zseninek lenni
Ez vonatkozik a maszopra.
ma 16:47
Te tényleg nem figyelted a híreket? Ami maradt a manyup pénzekből a állampapírok után úgy 1500 milliárd. ezt beépítették a költségvetésbe. marat úgy 200 milliárd. Miért kellenek megszorítások? mert azt a 12-1300 milliárdot már nem tudják csak úgy beszívni valahonnan mint tették a manyuppal.
"Persze. A kamatokat így is ki kellett fizetni, akkor így a MOl kivásárlásával legalább hasznosult. "
És ez volt a legszebb dolog. Ezt magyarázd meg nekem!! Mikor bajnai akarta visszavenni őket a fidesz hevesen tiltakozott ellene. Orbán persze visszavásárolta, de 80 milliárddal drágábban ugyanazt. Ez miért is volt jó nekünk?
"Már Bajnaiék is kivásárolták volna a Szurgutot, de a Fidesz akkor nem adta áldását az ügyletre, mondván majd ők megoldják. Egy éve 300 millió euróval, 80 milliárd forinttal lett volna olcsóbb az üzlet, melynek stratégiai jelentőségét nehéz megkérdőjelezni. "
"A drágalátos MSZP-d meg üres papírokkal szaladgált a parlamentbe. Az jobb?"
Már megint az, hogy ha valaki tényeket hoz!!! akkor az mszps. Leírtam, hogy ők se voltak jók, de ne próbáljuk már a fideszt védeni. És ennek a hozzászólásnak semmi értelme nem volt. Ha már nincs több indok akkor már teljesen értelmetlen dolgokkal jöttök.
Én nem védem a fideszt isten ments. Végigolvasva a válaszokat az volt a benyomásom hogy te szidod a kormányt (megjegyzem jogosan), de az szűrődött le hogy túlzottan is véded a baloldalt ami vajuk be sokkal rosszabb:D Ezért éreztem késztetést hogy hozzászóljak én is:) De ne haragudj hogy leírtam egy olyan tényt a védenceidről ami őket igencsak rossz színben tünteti fel:)
#25 voltam
ma 17:24
Én nem akarom védeni a baloldalt, de azt még jobban utálom mikor a fidesz hibáit másra akarjuk kenni. LSD 2010-2011 statisztika. Amint kiderült, hogy a fideszhez tartozott a rossz árfolyam, máris nem volt fontos.
Én nem mondtam hogy nem:) igazad van amúgy, mindenki sáros. MSZP Fidesz egykutya. Akiben én még nem csalódtam az a Jobbik párt.
25# voltam
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!