Miért akarják tönkretenni a felsőoktatást? Mitől lesz jobb ha súlyos milliárdokat vonnak el? (pl az SZTE 2010-óta közel 35%-al kap kevesebbet. )
Van olyan szak, ahol fél év utáni lemorzsolódás 30% volt, ehhez jön még az átsorolás. Plusz évről évre egyre kevesebb hallgatót tud felvenni államilag támogatott képzésre az egyetem ...
Nem hiszem, hogy ezt az űrt a gólyák '13 ki tudnák tölteni ...
Egyetemek fejkvóta szerint kapják a pénzeket ... Ha egy egyetem népszerűsége nő, akkor több pénzt kap, több diákot vehet fel ...
És amit te is írtál, hogy diplomával nagyobb az esély a jobb munkára és a felvételre. Akkor mégis miért vegyük el ezt tőlük.
És mit csináljanak azok akik nem kerülnek be a magasabb szintű oktatásba?? Menjenek szakmunkásnak? A közhiedelemmel ellentétben ott is azért van hiány mert nem dolgoznak a végzettek a szakmájukba. A legnagyobb hiányhelyeken is csak a végzettek harmada helyezkedik el. Közben a szakmunkásoknál az egyik legnagyobb a munkanélküliség.
"A politikában nem érdemes az indokokkal foglalkozni. Ami lényeges az az, hogy a költségvetési hiányt 3% alatt kell tartani, azt, hogy ezt hogy érik el meg kell magyarázni így vagy úgy."
És megtaláltad a lényeget. Akkor mi a f*sznak a költ az állam lényegtelen dolgokra? 70-80 milliárdot stadionokra? 2X annyi támogatást a focira és a miniszterelnökségre? Minek 13. havi "támogatás"?
EZ olyan mintha egyre kevesebbet tudnál élelemre és rezsire költeni, de közben új plazma tv-t veszel és előfizetsz a HBO-ra.
"Egyetemek fejkvóta szerint kapják a pénzeket ... Ha egy egyetem népszerűsége nő, akkor több pénzt kap, több diákot vehet fel ..."
És ha alapból kevesebb diák jelentkezik a megszorítások és különböző szerződések miatt, akkor mégis hogy? És magyarázd már meg nekem, hogy az a 7 MILLIÁRD mégis hogyan kapcsolódik a létszámhoz?? Nem lett 40%-al kevesebb hallgató. Most is 30000 ezer a hallgatói létszám és 2 éve is. (maximum ilyen 1000 fős eltérések vannak.)
Éppen az egyre kevesebb pénz miatt lesz egyre kevesebb felvett diák.
Azért teszik tönkre, mert egyszerűen huszadlagos szempont a Fidesz szemében, hogy mi lesz a magyar felsőoktatás sorsa.
A Fidesz már régen a nyugdíjasok kormánya (ahogy az MSZP is az volt) és nem a fiataloké.
"Egyetemek fejkvóta szerint kapják a pénzeket ... Ha egy egyetem népszerűsége nő, akkor több pénzt kap, több diákot vehet fel ..."
Egyvalamit akkor magyaráz már el, egy olyan dolgot amit a rektorok se értenek. A fidesz azt mondta, hogy jó nem 10000-n tanulhatnak ingyen, hanem 50000-n. Fúúú nagyon jó. Viszont azt már nem hangoztatják, hogy de a pénz ugyanannyi marad. Nem kell matematikusnak lenni, hogy feltűnjön, hogy a 10000*tandíj!=50000*tandíj-al. tehát nem egyenlő. Akkor mégis hogyan fogják állni?
Ha az egyetem kevesebb embert tud felvenni, még akkor is ha népszerű, akkor hogyan tudja magát fenntartani?
"Államilag támogatott hallgatók száma nem 30 ezer, ezt kellene végre megértened ... ez a szám jóval kevesebb, mint 2 éve "
De te a hallgatók átsorolásáról beszél. Átrakják őket fizetősre. VISZONT ELFELEJTESZ VALAMIT! A fizetősöket átrakják államira!!! Ezt milliószor elmondják mindenhol az egyetemi idő alatt. Bemész a TO-ra. Közel a alsó 10%-megy fizetősre és ugyanennyi ember jön át államira a legjobbak közül. Tehát így nem lesz kevesebb az államis.
Vagy szerinted miért vannak gondban az egyetemek??? Miért nevezik elfogadhatatlannak ezt a megvonást, mikor a kiadásaik nem változnak.
"Kérdés, az hogy a diplomások hány százaléka dolgozik szaktudásának megfelelő pozícióban?"
A nagytöbbség igen. Olvass utána. megtalálod a pályakövetési statisztikákban.
Amúgy ti a kormányt akarjátok védeni?? Mert szerintetek a felsőoktatásból való pénzkivétel jó.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!