JOBBIK nyerjen 2010-ben, milyen kampányra lenne szüksége?
"A jobbiknak lehet hogy nincsenek közgazdászai"
Úgy bizony. Nincsenek.
"de azért a párt mögött olyanok is állnak mint Drábik János illetve Bogár László."
Drábik János egy összeesküvéselmélet-szerző. Ő maga leginkább egy gyűjtő, aki összegyűjti a csodabogarakat. Akik viszont nála publikálnak, nemritkán klinikai esetek (paranoidok). Egy biztos: Drábik nem szakértő, nem szakpolitikus. Az amerikai paranoid folklór magyarországi honosítója. Eredeti figura, csak a gyakorlati kérdésekhez nincs semmi köze.
Bogár László egy magát Vass Csabát követő filozófusnak képzelő (azaz ex-nemzeti-reformkommunista á la Pozsgay/Szűrös), zavaros és értelmetlen szövegeket produkáló ködevő. Elhiszem persze, hogy a jobbikosok számára vonzó az álláspontja, mivel félig-meddig kommunista, és a jobbikosok is azok. A bogárizmus nem más, mint szégyellősen álcázott marxizmus. Bogár tudja, hogy ha nyíltan beszélne kapitalizmusról, imperializmusról, proletárokról stb., akkor csak a Munkáspártba férne be. Úgy azonban, hogy imperializmus helyett globalizmust mond, proletariátus helyett népeket vagy nemzeteket, kizsákmányolás helyett gyarmatosítást stb. stb., el tudja magát adni szélsőjobbosnak. A jobboldalisághoz mellesleg ennek a hígmarxista mosléknak semmi köze. Ahogy nem sok köze van a hazafisághoz sem, legfeljebb a Hazafias Népfronthoz.
"Lehet hogy a Jobbik sok ideje létezik és akkor nem csináltak semmit, de akkor még nem Vona volt ez elnök."
2006-ban lett elnök. 2 évig semmit sem csinált. 2008-ban a Kurucinfó megszerezte neki a várt népszerűséget. Hogy kik pénzelik a K-infót, azt persze nem tudjuk.
"Szóval pontosítok: Vonának volt esze gyorsan támogatottságot csinálni."
Nem esze volt, ő max. futó vagy lehet, hogy csak gyalog ebben a játszmában. Vona senkivé nem vált volna kurucinfó és cigányügyek nélkül, meg médiaháttér nélkül (Vonát és Morvait rendszeresen behívták ballibsi tévéműsorokba hónapokon át az EP-választás előtt és után). Vona útját nála nagyobb (és okosabb) erők azért egyengették, mert mások érdekeit is szolgálta. Mivel Vona olyan buta, mint a föld, ezért nem feltételezem róla, ellentétben a paranoid Csurkával, hogy áruló. Hanem azt gondolom róla, hogy egy marionettbábu, aki önállóan cselekvő aktornak képzeli magát.
"A MIÉP-ről meg annyit, hogy elég megnézni hova jutottak..."
Ahova a Jobbik fog 2010-ben vagy legkésőbb 2014-ben. A magyar lakosság átmenetileg fogékonnyá válik a szélsőségekre, ha nagyon elkeseredett. Aztán ha elégedettebb, már nincs igénye ilyesmire. Ugyanúgy, ahogy a MIÉP zsidózása és összeesküvéselméletei sem érdekeltek senkit 2002-ben, 4 jó év után.
egyelőre túlságosan megosztja a népet a többi párt lejárató kampánya... nehéz egyedül kiállni a többi párttal szemben és még győzni is....szerintem nagyon kicsi az esélye annak, hogy a Jobbik győzzön....
de ha mégis a kampányról kéne mondanom valamit: nem tudom, mi lesz pontosan benne, de arra kéne nagyon hajtaniuk, hogy a negatív tévképzeteket szétoszlassák az emberek fejében...
Sajnos régen rossz ha valaki szerint a kampány dönt a választások végkimenetételéről. Szomorú és elkeserítő, hogy az emberek nem az alapján ítélnek meg pártokat és adják le mellé vagy ellene a voksokat, hogy mit tapasztaltak az elmúlt években. Nem azt nézik sokan, hogy mit tettek vagy nem tettek pártok az ő érdekükben, hanem bedőlnek mindenféle népámító és sárdobáló propagandának.
A Jobbik egyik markáns megkülönböztető jele a többi párttal szemben, hogy tisztességes úton, csakis az igazság kimondásával és a meg nem alkuvással szeretné megnyerni a választókat. Tehát akkor lesz önmagához is hiteles ha az úgynevezett kampányidőszakban nem veszi fel a parlamenti pártok megszokott stílusát és módszereit, azaz nem olcsó ígéretekkel és a másik lejáratásával próbál elhalászni szavazatokat, hanem igenis kiáll a feddhetetlen igazság és az ezer éves értékek mellett.
"A Jobbik egyik markáns megkülönböztető jele a többi párttal szemben, hogy tisztességes úton, csakis az igazság kimondásával és a meg nem alkuvással szeretné megnyerni a választókat."
Ha a Jobbik ennyire becsületes és igazmondó, akkor nyilván az sem jelenthet számára semmiféle nehézséget, hogy végre leadja a pénzügyi nyilatkozatait, amiket évek óta egyedüli pártként "elfelejt" publikálni.
Érzem hogy nyerni fognak... kell a változás az országnak és én ennek megvalósitását látom bennük
/JOBBIK/
"Ha a Jobbik ennyire becsületes és igazmondó, akkor nyilván az sem jelenthet számára semmiféle nehézséget, hogy végre leadja a pénzügyi nyilatkozatait, amiket évek óta egyedüli pártként "elfelejt" publikálni."
Aki ezt írta, attól megkérdezném, hogy ha szervátültetésre lenne szüksége, akkor addig nem hajtatná végre az életmentő műtétet amíg nem tudja meg ki a donor, vagy elfogadná a szervet, mert nincs más választása?
"Aki ezt írta, attól megkérdezném, hogy ha szervátültetésre lenne szüksége, akkor addig nem hajtatná végre az életmentő műtétet amíg nem tudja meg ki a donor, vagy elfogadná a szervet, mert nincs más választása?"
Nem szervátültetésről van szó, hanem pártokról. Nem donorok kilétéről, hanem pénzügyi beszámolók leadásáról. Na akkor most ennek ismeretében fuss neki megint annak, hogy mit is akarsz mondani.
A kukacoskodó Jobbik-szkeptikusoknak küldeném a várva várt hírt:
Közzétette éves beszámolóját a Jobbik
"Honlapján tette közzé éves beszámolóját a Jobbik, amely szerint a párt 2004 és 2008 között évente 655 ezer és 3,2 millió forint közötti összegből gazdálkodott.
A Jobbik Magyarországért Mozgalom beszámolója szerint 2004-ben 2 millió 636 ezer forint, 2005-ben ezer forint híján 2 millió forint, 2006-ban 3 millió 217 ezer forint, 2007-ben mindössze 655 ezer forint, egy évvel később pedig 2 millió 94 ezer forint bevételt könyvelhettek el. A párt bevétele 90 százalékát, mintegy 9 millió forintot magánszemélyek adományából kapta, költségvetése nagy részét működési kiadásokra fordította, politikai tevékenységére pedig egymillió forintot fordított az említett öt évben.
(MTI)
"
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!