A kormány a negatívumokat miért nem hangoztatja? Nagy bejelentés volt a 10%-os gáz csökkentés, viszont arról mélyen hallgatnak, hogy mennyivel is lelsz kevesebb jövőre.
sunyi kontárkormány ez a fidesz kormány semmi kétség.
Így spórolt 2012-ben a kormány
Milliárdok autóra, bútorra, telefonra
2012 sok családnak a megszorítás éve volt, de a minisztériumok háttérintézményeinek nem.
2012-ben a legtöbb családnak minden hónap a spórolásról szólt, és valószínűleg kevés vigaszt jelentett nekik, hogy az elmúlt évek tapasztalataik alapján legalább már rutinjuk volt benne.
Miközben az elmúlt évben sorozatban jöttek az új adók, és mindenkinek azért kellett összébb húzni a nadrágszíjat, hogy csökkenthessük az államadósságot, a kormánynak volt néhány olyan kiadása, amit kevesen néztek jó szemmel, sokan pedig egyenesen pazarlásnak tartottak.
A kormányzati beszerzési stop ellenére csak 2012 első félévében több mint 18 millió forintot költöttek a minisztériumi háttérintézmények Apple termékekre - hiába jelentette be a beszerzési stopot Orbán Viktor miniszterelnök 2010 júniusában, a 29 pontos gazdasági akcióterv részeként, ez ugyanis csak a kormány által irányított intézményekre nézve kötelező, a háttérintézményekre, a közvetlen vagy közvetett állami tulajdonú cégekre nem.
Ennek egyik eredménye, hogy ezek az intézmények milliókat költöttek például okostelefonokra és táblagépekre, mindezt az Apple-től beszerezve, arra pedig nincs válasz, hogy ha már kellett, miért nem vásároltak például a jóval olcsóbb Samsung termékekből.
A legmagasabb Apple-költést a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium háttérintézményei könyvelhették el, ők hat hónap alatt több mint 13 millió forintért vettek iPhone-okat, iPadeket. A leghosszabb listát a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. állíthatta össze, ők 4,6 millió forintot költöttek Apple termékekre.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium alá tartozó Szerencsejáték Zrt.-nek is megtetszhettek az iPhone-ok, ők február végén 1,7 millió forintot költöttek iPhone4s-ekre. A témáról részletesebben cikkünkben olvashatsz.
Milliókat kereső képviselőink - Havi 1,5-1,9 millió forint Milliókat kereső képviselőink - Havi 1,5-1,9 millió forint
17,5 milliárd autóra
Az MSZP szerint a miniszterelnök által 2010-ben meghirdetett takarékos kormányzás programja ellenére az utóbbi két évben közel 90 milliárd forintot költöttek eszközbeszerzésekre, tanácsadói szerződésekre és utazásokra a minisztériumok - közölte Józsa István, az ellenzéki párt gazdasági ügyekért felelős frakcióvezető-helyettese még szeptemberben.
Arról Józsa István nem beszélt, hogy pártja mennyit költött ugyanilyen kiadásokra, amikor még ők voltak kormányon, viszont minden félévben kérdéssel fordult a minisztériumokhoz ezzel kapcsolatban.
A képviselőadatai szerint a kormány az elmúlt két évben például csak járművekre 17,5 milliárd forintot költött, emellett 6 milliárd ment el bútorokra, 42 milliárd pedig informatikai eszközökre. A témáról bővebben cikkünkben olvashatsz.
24,5 milliárd a Campus átépítésére
Májusban döntött a kormány a Nemzeti Közszolgálati Egyetem új épületegyüttesének átépítéséről. A beruházás első ütemében 4,7 milliárd forintot fordítanak az Orczy-kertben lévő Ludovika Campus átépítéséhez, a teljes beruházás a tervek szerint 24,5 milliárd forintba kerül majd. Ez 5 milliárd forint híján majdnem annyi, mint amennyit a kormány a telefonadótól vár erre az évre.
Hogy mi szükség van a beruházásra, az az MTI híréből nem derült ki. Azt viszont megtudhattuk, hogy a kiadások egy részét uniós támogatásból, valamint a megüresedett egyetemi ingatlanok, kollégiumok értékesítéséből biztosíthatják.
A teljes beruházásban további épületek felújítása, átépítése, valamint lőtér, sport- és lovaspálya, uszoda és gyaloghíd kialakítása is szerepel - az egyetem alapterülete így összességében 200 ezer négyzetméter lesz.
3 milliárd a Labdarúgó Akadémiának
Hiába vagyunk a 10 millió fociedző országa, valószínűleg volt néhány adófizető, aki nem örült annak, hogy a befizetett forintjaikból 3 milliárd jutott a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémiának. A Demokratikus Koalíció egyébként honlapján egy úgynevezett pazarlásszámlálóval méri azokat a kiadásokat, amelyek szerintük fölöslegesek, vagy olcsóbban is megúszhatóak lettek volna. A kalkulátorban az összeg már meghaladta a 900 milliárdot, igaz, a listán egyes tételek kétszer is szerepelnek, másokra pedig csak becsült értékek vonatkoznak.
A lista azonban így is tartalmaz néhány érdekes tételt, az új Albert Stadion felépítése 12 milliárd forintba kerülhet, a Puskás Ferenc Stadion felépítése pedig várhatóan 30-35 milliárd forintot tesz ki. A kormány milliárdos összegeket költ tanácsadásra és reklámra is - az IMF-kampányra például, amely pillanatok alatt mémmé vált, 200 millió ment el. Bruttó 1 milliárd forintot juttat a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a Századvég Csoportnak, amiért tanulmányokat és közvélemény-kutatásokat kellett készíteniük a Magyar Posta és a MÁV stratégiájáról, Budapest fejlesztéséről és a határon túli magyarok ügyéről.
A 10% "csökkentésről" épp most látam infót, hogy az gáznál a havi fix minimumra vonatkozik(!) a felhasznált gáz már csak 8%-al csökken. Arra meg elmúlt 10-15 évből mérget lehet venni, hogy a szolgáltató máshol be fogja hajtani.
(Arról a trükkről meg szvsz mindenki tud, hogy ugyan fűtőértékben számolják el a gázt, de azt a fogyasztott köbméterből számolják és valamiért fűtési szezonban lecsökken a fűtőértéke a gáznak, hát nem érdekes? Ilyenkor van, hogy nagy lángon 1.5-2x annyi idő alatt forr fel a víz a lábosban és nem kék narancs a láng, hanem sokszor vagy narancs vagy zöldes színű.)
A kormány a negatívumokat?
Hazánk hős urát épp itt tartóztatják le:
Két kérdésem törölték már csak azért mert ezt a fotót publikáltam. Bele gondoltatok már milyen szar lenne demokratikus országban élni? Akkor bárki láthatna és közzétehetne egy olyan fotót melyen épp Orbánt letartóztatják egy lengyeloszági tüntetésen az államrend erőszakos megdöntésének kísérletérét.
Az gondolom még a szocializmusban volt, te agyas. -.-'
Az meg manapság dicsőség és hőstett, ha valaki meg akarta dönteni a diktatórikus szocialista rendszert. 25 évvel el vagy maradva.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!