Hogyan írnád körül azokat, akik értenek a politikához?
Mindenki osztja az észt ebben az országban, mit hogyan kéne csinálni. a te baráti kördben hogyan írnád le, hogyan írnád körül azokat akik szerinted értenek is hozzá ?
Ékes, finom beszéd ? Öltöny viselete permanensen ? Bőszavúság, jólöltözöttség ? Több tonna könyv, szépirodalom kiolvasása ? Diploma megléte ? Te hogyan válekedsz?
Szerintem ezt úgy lehetne megfogalmazni, hogy az ért a politikához, aki átlátja mit, milyen célt akar elérni az egyik párt és milyent a másik a lépéseivel és mire törekszik végső célként.
Végül is minden párt jót akar valamilyen csoportnak.
Az nem igaz, hogy nem. Mert tényleg mindegyik jót akar!
Van aki az országnak jót akarna hatalmi erőszak árán is, de a polgárokat megkülönböztetné faji bőrszín és egyéb hovatartozás szerint, mert az az elvük.
Van aki jót akar az országnak, az embereknek mert így nevelték. Ebben látja megvalósulni fiatalkori álmait, amikor még ifjú lázadó volt, az elnyomás ellen tervezgetett lépni. Nem úgy látta működni a világot maga körül, ahogy szerette volna. Ki szerette volna vívni a teljes szabadságot az embereknek. El szeretett volna jutni egy jobb "nyugati" élet színvonalhoz de nem egyedül hanem egy országgal együtt. Aki mindig is ki akarta vívni magának azt az elismerést, hogy ezt végig viszi az emberek és az ország javára és önzetlen őszinte elismerést szerényen fogadva és meghálálva. Elhatározta eltökélten, hogy ezt keresztül viszi bármi áron. El akar jutni oda, amiről eddig ő is és mindenki adott országban álmodott már hosszú évtizedeken át de amit még csak meg sem közelítettünk korábban.
A másik is jót akar, részben önmagának, utána a többi pénzembernek meg a bank világnak, mert jó velük jóban lenni olyannak akinek van bőven magán tőkéje és még korlátlanul többre törekszik bármi áron. A nagy gazdasági társaságokat is jó megnyerni magának, magukak a hasonlóknak, mert onnan is pénzhez és egyéb befolyáshoz és előnyhöz lehet jutni, ami a vagyoni és egzisztenciális biztonságát tovább növeli. Még jó összefogni és együtt működni közös érdek mentén a nagy cél érdekében a külföldi, saját érdekcsoportba tartozó politikusokkal mert azok összefogással segítenek legyőzni az ellenérdekelt pártokat. 'Ha sokan mondják, hogy az a rossz, akkor végül biztosan elhiszi majd mindenki'. "Sok lúd disznót győz." (Vagy inkább a ludakat ne emlegessük, mert akasztott ember házában kötelet emlegetni..) Na de együtt közösen könnyebb eltörölni a lázadozó népet is az ellenérdekelt pártokkal együtt. Végül is azért kis emberek is jó ha vannak mert össze hordják akár az utolsó fillérjükből is forintonként a pénzt, na meg ki lehet még facsarni belőlük a többit. Össze hordják mint a hangyák, akiket el lehet taposni, ha éppen csípni akarnak. A fő cél, a világ legfőbb uraivá, minél hatalmasabbá válni bárki és bármi árán.
Szóval ezek a politikusok ilyen eltökélt emberek.
Mindegyik el akar érni valamit és bármi áron.
Ezek a főbb irány vonalak és nem csak nálunk. Más országban egyéb célok is adódhatnak, mint katonai felsőbbség és hasonlóak..
Legalább is én most nagy vonalakban ezt látom
magunk körül politikai fronton.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!