Mi a baj a Jobbikkal?
Az egyetlen nemzeti érzelmű párt. Nem azt mondom, hogy vakon kell isteníteni őket, mert ott is emberek vannak, mint minden pártban. És ezáltal a hülyeség, bűn, stb. is megjelenik, akárcsak bármelyik pártban.
De szerintem régóta várt ez az ország arra, hogy a török, osztrák, német, orosz kifosztás, alázás után végre megjelenjen egy magyarokért kiálló párt. Más kérdés, hogy néha lehet agresszív módon teszik mindezt, de legalább odavágnak.
Hozzám ez a párt áll a legközelebb többek között ezért. És ha továbbra sem lesznek MEGALKUVÓK(mert tudjuk, hogy az most nagyon megy...), akkor életem első szavazásánál rájuk szavazok.
"Ezen kívül egyes politikusainak az értelmi szintje nagyon nagyon alacsonyan van. Ld: zagyva és novák."
Ezzel egyetértek. De, hogy összemosni az akkori németországi helyzettel a mostanit. Ne a mostani értékrendeddel ítéld meg a múlt történéseit.
Egyébként ennyi erővel, akik a másik oldalon lefasisztáznak mindenki, aki nem baloldali, ugyanúgy visszahozhatják a régi szép időket.
"Egyébként ennyi erővel, akik a másik oldalon lefasisztáznak mindenki, aki nem baloldali, ugyanúgy visszahozhatják a régi szép időket."
Azokra se szavazok ugyanezen indokkal, de a kérdés nem erre irányult.
Nekem a gazdasági programjukkal van bajom, hogy túlságosan baloldali jellege van neki, én jobboldali gazdaságpolitikát akarnék, ami csökkentené a szociális juttatásokat, és a vállalkozásokra nehezedő adókat. A Jobbiktól nem tudom, hogy ez várható-e.
Mindenesetre a cigánykérdéshez való hozzáállásuk az tetszik nekem, és a nemzeti érdekekért való határozott kiállás is.
Csak nemzeti érzelemből és dumából egyetlen ország sem él meg!Ahhoz kell szakértelem is, ami a Jobbikból hiányzik.
Nem elég azt mondani, hogy ez vagy az nem jó, hanem megvalósítható alternatívát is kell mondani. Erre pedig a Jobbik nem képes.
Még a cigány kérdésre sincs megfelelő programjuk. Az nem megoldás, hogy kimondjuk, van cigány bűnözés. Fenyegetjük őket Gárdával,csendőrséggel, gettóba zárjuk őket stb.
Olyan programjuk pedig nincs, ami emberhez méltó életet, a kilábalásra való - megvalósítható- esélyt adna nekik.
"Ezt melyik tagja mondta, hogy az a célunk, hogy csődbe vigyük az államot?"
Szinte mindegyik: "adósság újratárgyalása". Ez GYAKORLATILAG fizetésképtelenséget jelent, a fizetésképtelenség pedig a csőd. Tudom, hogy ezt nehéz felfogni, mert az átlag-jobbikos csak a cigánybűnözés szóval van tisztában.
"Még a cigány kérdésre sincs megfelelő programjuk. Az nem megoldás, hogy kimondjuk, van cigány bűnözés. Fenyegetjük őket Gárdával,csendőrséggel, gettóba zárjuk őket stb.
Olyan programjuk pedig nincs, ami emberhez méltó életet, a kilábalásra való - megvalósítható- esélyt adna nekik."
Te aztán jól informált vagy. Utánanéztél vagy csak hajtogatod azt amit ellestél esetlegesen egy másik Jobbik fóbiában szenvedőtől? Rengeteg programjuk van, rengeteg kérdésre megoldást keresnek és kínálnak, szóval fogalmam sincs miről beszélsz. Valahol láttad valakitől ezt a szöveget, megtetszett és utánozod. Ennyi vagy.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!