Aki 2010-ben a FIDESZ-re szavazott most kire fog? Elmész egyáltalán?
Újra FIDESZ,esetleg más? akkor ki? Vagy el se mész?
(Félreértések elkerülése végett,ez nem kötöszködős kérdés,csak kíváncsiság)
szavazni? Mért azt hiszed te döntöd el, kit választassz meg? Jujj öcsi.
Ez már rég elvan döntve, hogy ki nyer mikor választásokat
12.40 igen én ilyen nív vagyok..:)
Amúgy én is ismét fidesz megkapja ő is a két ciklusát,mint az előző bagázs (nehogy hőbölögjenek emiatt..:D),ha nem lesz jobb az új ciklusban akkor Jobbik
Fideszre szavaztam eddig mindig, 2010-ben is, 2014-ben nem megyek szavazni és utána sem többet sosem.
Mivel a többi pártot sosem kedveltem, a Fidesz a legnagyobb csalódás nekem. Emellett úgy látom, hogy az se lesz jobb, ha az Együtt 2014 esetleg nyerne, mert a régi emberek vannak benne (Bajnai,MSZP) stb.
Amit támogatni tudnék az egy szakértői kormány, a magyar értelmiség felelőssége, hogy alkotnak-e egy ilyen formációt. Pl. Bod Péter Ákos, Bogár László és olyan gondolkodók akik nem üres lózungokat mondanak, mint a politikusok. Egy közgazdászokból, egészségügyi szakemberekből és jogászokból, művészekből álló tömörülés tiszteletre méltóbb számomra, mint bármelyik politikai erő.
Nézd meg mi történt, amikor Medgyessy Péter beváltotta a választási ígéreteit 2002-ben, elszállt az államadósság (ezt 100 napos program keretében amit a Fidesz is megszavazott, azóta meg szidja).
Nézd meg a Fideszt: az ígéreteik 90%-át nem tartották be, ha pedig csinálnak valamit az valahogy mindig rosszul sül el.
Jobbik: kirekesztő, sajnos újnáci eszméket valló csapat, hülyeségekkel, mint az EU-ból való kilépés. Én sem kedvelem túlzottan az EU-t, de a kilépés a gazdasági csődöt jelentené, mert Magyarországon nincsen termelés. Akkor lehetne kilépni, ha önellátók lennénk élelmiszer és energiatermelés szempontjából, ha nem lenne államadósságunk és lennének munkahelyek. Teszem hozzá, hogy a belépés lett elrontva, rossz feltételeket kötött az akkori szocialista kormány.
Az LMP számomra egy önmagát még kereső képződmény, világos elképzelések nélkül, de nem mondom, hogy nem lehet belőle egyszer egy vállalható párt.
A szavazatomat azonban egyikre sem adom soha többé.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!