Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Nagyon anakronisztikusnak...

Nagyon anakronisztikusnak tűnő adórendszer?

Figyelt kérdés

Munka alapú gazdaság, a munkát terhelő járulékok minimálisak vagy nincsenek, kis állam, a vízfej állam helyett, kevesebb feladattal.


A középkori minta szerint a közvetlen adó a jövedelem 10%-a egy szabadon választott egyháznak menne, amit az kizárólag meghatározott célokra használhatna fel (ezzel az ateisták, egyházellenesek támadásait elháríthatnák): Ebből fedeznék a szociális segélyeket (amelyeket szintén átalakítva, nem elsősorban pénzbeli juttatás lenne, hanem olyan módon, mint egy-két mintatelepülésen folyik, ahol az önálló gazdálkodásra próbálnak ösztönözni a segély nagy része pedig élelmiszer utalványként vagy munkaeszközre fordítható lenne) , iskolák fenntartását vagy egészségügyi intézményeket finanszíroznának...stb. A jövedelem másik 10%-a - de ez csak egy szám, lehetne mondjuk 15 - állami adó lenne, ami szintén szigorúan szabályozva lenne, hogy pl. külföldi hitelek törlesztésére nem fordítható, ezzel megelőzve a felelőtlen gazdálkodást, hogy a még "be sem érkező" adóbevételeket már elköltse az állam.


A szegény helyzetben lévőknél kevesebb lenne az adókulcs - vagy teljesen megszűnne - tehát ez egy progresszív adórendszer lenne, viszont az "egyházi" vagy ha úgy tetszik szociális adó alól senki nem mentesülhetne.

És szintén senki nem tudna kibújni a közvetett adók alól, amik most is megvannak, pl. a forgalmi adó. Élelmiszereknél kisebb adókulcs és nélkülözhető termékeknél magasabbal.

Szerintem ez egy sokkal kisebb államot jelentene, sok feladatot helyi szinten kezelnének - most ellenkező tendencia figyelhető meg - az egyházak átvennék pl. a szociális gondozás - ami eleve feladatuk volt nagyon sokáig és jól ellátták - feladatát. Természetesen ezzel párhuzamosan a közgondolkodásnak is változnia kellene, de ezt most ne kalkuláljuk bele. Szerintem működőképes lenne az elgondolás, de meggyőzhető vagyok az ellenkezőjéről.

Ha kérhetem lekezelő stílus és obszcén szavak nélkül, tiszteljük meg egymást is.


2012. okt. 29. 23:37
 1/1 anonim ***** válasza:

Ez csak illúzió! De nem lenne jó az egyházak kötelező támogatása sem.

Egyrészt, sok egyház van.

Másrészt az egyházak régen sem támogatták a szegényeket. Legfeljebb fenntartottak kórházakat, vagy árvaházakat. Ott viszont a gyerekek nyomorúságos körülmények között éltek.

Az iskoláikban is csak néhány gyerek tanulhatott ingyen. De ezek többségétől is elvárták, hogy apáca vagy pap legyen.

Karácsonykor szerveztek adomány gyüjtéssel egybekötött teadélutánokat. A szegények a befolyt adományból kaptak egy ki kaját vagy levetett ruhát.

2012. okt. 30. 07:06
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!