Magyarországon mért nem királyság van?

"Aki koronát visel, az felér egy légierővel és száz MOLlal, vagy mi van?"

Hát ha légierővel nem is, de egy légicsapással egészen biztosan! :-DD

"Ha megkoronáznák a királyt, a hadseregünk másnap reggelre elfoglalná egész Európát, a következő egy hét alatt miénk lenne Ázsia is, Kínát és Japánt leszámítva. Egy hónapon belül a világot is Magyarországnak hívnák, és hamarosan mindenütt forinttal fizetnének. Mindenki megtanulna magyarul, és a Föld bolygón elterjedne a gulyás, meg a lecsó."

Mitöl erősödne meg Magyarország katonailag es gazdaságilag masnap reggelre - a kiralytol??? :DDD Nem Istenvalasztasra gondoltatok esetleg? :-O

Kerdezö, es miert nem feudalizmus van Magyarorszagon? Es miert nem rabszolgarendszer? (Vagy az van?) Es miert nem a jövö evszazadot eljük? Miert nem esik piros ho?

XD

Mert 1945-ben eltörölték.

Az itteni válaszolók egy részének címezve kimásolom egy korábbi írásomat:

Akár hiszitek, akár nem, a középkorban igenis bőség és jólét volt.

"1308-ban egy francia domonkos barát járta be Kelet-Európát, a látottakról készült útleírása szerint 'Magyarország királysága földje terjedelmének mértékében a világ legnagyobb országainak egyike; általában pedig azt mondják, hogy hosszában negyvennapi járóföld és szélességében ugyanennyi. Földje legeltetésre alkalmas és rendkívül gazdag kenyérben, borban, húsféleségekben, aranyban és ezüstben, a halak bősége pedig meghaladja csaknem az összes országot, kivéve Norvégiát, ahol kenyér gyanánt vagy kenyér helyett is halat esznek. Földje általában sík, apró dombok tarkítják, helyenként pedig igen magasak hegyei. Az erdélyi részeken hatalmas sóhegyek vannak, és ezekből a hegyekből mint követ, úgy fejtik a sót, és szállítják szerte az egész országba és valamennyi környező országba.'

Leírása megfelelt a valóságnak: a Kárpátok koszorúzta ország (amelyhez délről a melléktartományok: Szlavónia, Horvátország, Dalmácia csatlakoztak) területe a legnagyobbak közé tartozott a 14. századi Európában, egy gyalogosan utazó szerzetes számára pedig mind az országot széltében átszelő Pozsony-Brassó, mind az észak-déli irányú Bártfa-Zágráb közti útvonal megtétele körülbelül negyven napot igényelt.

A gazdag ország számos kincse az I. Károly uralkodásának második felére biztonságossá váló utakon egyre több külföldi, elsősorban német és olasz kereskedőt vonzott. Érdeklődésüket különösen a magyar nemesfémek keltették fel, ugyanis Európa évi ezüsttermésének negyedét, aranytermésének csaknem az egészét Magyarországon hozták felszínre. [megj.: a magyar aranybányászat az európai összaranytermelésnek 80%-át adta!] Az évi 10 ezer kilogrammnyi ezüstmennyiség nagy része a Garam-vidék és a gömör-szepesi érchegység bányáiból származott, a magyarországi aranybányászat 1000 kg éves hozama elsősorban az 1328-ban alapított Körmöcbányán került a felszínre, de több kisebb jelentőségű bánya mellett a Szepességtől Erdélyig számos folyó fövenyéből is nyertek aranyat. Több helyen bányásztak rezet és vasat is, ezek mennyisége és értéke azonban messze elmaradt mind a nemesércek, mind a só mögött. A királyi sómonopólium következtében az uralkodói jövedelmek jelentős része származott sóeladásból. Az erdélyi sóbányák (a legnagyobbak: Dés, Torda, Vízakna) egy része már a honfoglalást megelőzően is működött, a máramarosi sókitermelés a 14. század elején bontakozott ki. A kifejtett kősót kockákra vágva, elsősorban vízi úton szállították az ország belsejébe, a belföldi kereslet kielégítése mellett szerény mennyiséget vittek ki Szerbiába, valamint a határ menti osztrák területekre.

A magyar mezőgazdaság termékei már jóval kisebb mértékben kerültek külföldre, elsődleges szerepük a belső piac ellátásában volt. A belföldi forgalom legkeresettebb árucikkének a bor számított. A korszakban a legjobbnak a szerémségi bort tartották, ismertek voltak még a Pozsony, Sopron környéki, valamint a Balaton-vidéki borok, a később jelentőssé váló hegyaljai szőlőművelés viszont még csak ekkortájt vette kezdetét. [megj.: az 1562-ben a tridenti zsinaton egy ebéd alkalmával tállyai borral megkínált IV. Pius pápa elragadtatásában így kiáltott fel: "..patrem sanctum talia vina decent!" (lefordíthatatlan kettős jelentésű szójáték: A pápához ilyen borok illenek - A pápához tállyai borok illenek)] Az állattartás jelentősége Magyarországon mindig is meghaladta az európai átlagot, különösen nagy volt az állatállomány a városok közelében fekvő falvakban. Legkeresettebb az épp ekkortájt tenyészteni kezdett nagy testű szarvasmarha volt, amelyet a század végétől egyre nagyobb számban hajtottak a délnémet városok piacaira is. [megj: A német városokban törvény mondta ki, hogy amikor megérkeznek a magyar gulyák a piacra, akkor a mészárszékekben máshonnan származó húst kimérni tilos, nehogy rossz minőségű kerüljön a kiváló minőségű, és éppen ezért drága szürkemarha-hús közé.] Jóval kisebb távolságra szállították a lakosság mindennapi ellátásához nélkülözhetetlen kenyérgabonát, az országban ugyanis szinte mindenütt termelték, a hegyvidéki erdősségektől frissen elhódított irtásföldeken is. A gabonatermelés hozama - elsősorban a fejlettebb dunántúli területeken - a 14. század elején elérte az elvetett mag három-négyszeresét, azaz maradt felesleg.

A tejjel-mézzel folyó Kánaán érzetét keltették a külföldi utazóban a vadban gazdag erdők, a jóízű halakban bővelkedő folyók. [megj.: a Dunán évente kétszer úsztak fel ívni Európa legnagyobb édesvízi halai, a vizák, melyeknek súlya 5-600 kg között mozog, de elérhette akár az 1500 kg-ot is.] Magyarország népe a Nyugat-Európában gyakorta vendégeskedő éhínséget csak hírből ismerte."

Az Új Képes Történelem könyvsorozat 3. kötete.

A hatalmas élelmiszerbőségnek köszönhetően a Magyar Királyságban sokkal könnyebb, olcsóbb volt a megélhetés, mint nyugaton.

" A 15. században egy átlagos, 3-5 tagú magyar parasztcsalád létminimuma 18-24 aranyforintnak felelt meg évente. Nyugat-Európa nagyobb népsűrűségű és mezőgazdaságilag rosszabb adottságú területein másfél-kétszeres volt az élelmiszerek ára, így a létminimum jóval nagyobb összegre tehető.

Egy személy, ha nem kapott természetbeni ellátást (szállás, étkezés), nálunk kb. évi 8-12 aranyforintnak megfelelő összegből tudott nagyon szűkösen megélni, Nyugat-Európában 15-20 aranyforint számolható egy személyre."

A középkori Magyar Királyságban mindenkinek, a legszegényebb jobbágytól a leggazdagabb főúrig, mindennap jutott az asztalára hús! A különbség csak az adagokban mutatkozott meg, illetve hogy a szegényebbek nem fogyasztottak mellé mártásokat és önteteket.

Szomorú, hogy milyen hatékony volt a bolsevik történetírás szuggesztiója a "bús ezer évről"...

"Ha nem születtél a felső tízezerben, 70%, hogy nem lesz 2. születésnapod. 50%, hogy valamelyik gyermekbetegség még ezután elvisz 12 éves korodig."

- A gyermekhalandóság a nemességet, sőt, az uralkodócsaládot is aktívan sújtotta. Bethlen Miklós (1642-1716) Önéletírás c. művében hálát ad az égnek, hogy olyan magas kort élt meg, amelyet családjában még senki. Még csak 67 éves volt.

Mindez a kor higiéniájának és mai viszonyokhoz képest fejletlen orvostudományának volt "köszönhető", nem annak, hogy király uralkodik-e, vagy sem... Ekkora baromságot.

"Onnantól 60 éves korodig munka a semmiért."

- A robotot már 1848-tól megszüntették, a jobbágyfelszabadítás jó 100 évvel a királyság megszüntetése előtt megtörtént.

"Más a vallásod? Akasztás!"

- Hazugság, a Magyar Királyság volt az első, ahol szabad vallásgyakorlást hirdetek ki 1568-ban, Tordán – amivel egyébként messze megelőztük Európát, mint ahogy a nemzetiségi jogkörökben is mindig élen jártunk.

"Meleg vagy? Akasztás!"

- Nem hirdette magáról senki, bizonyítani meg igen nehéz.:) A fajtalanság egyébként most is bűntény.

"Nem tetszik a király? Akasztás!"

- Ki hallotta, ha egy ember köpött egyet a szántóföldön, és hozzátette, hogy vesszen a király? Senki. Nyílt lázítás már más téma, de 1222-től megvolt a királyok önkényeskedésével szemben az ellenállási záradék, azaz: "Hogyha pedig mi, vagy utódaink valamelyike bármikor ezen rendeletünk ellen véteni akarnánk, álljon szabadságukban ezen levél erejénél fogva, minden hűtlenségi vétek nélkül, mind a püspököknek, mind más uraknak s az ország nemeseinek, öszvesen és egyenként, jelenleg és a jövőben nekünk és utódainknak ellenállani és ellenmondani örökre."

Angliában egyébként ma is halálos ítélettel jár a felségárulás, noha ott nincs diktatúra.

"Nem akarsz napi 20 órát dolgozni? Csonkítás!"

- Na ezt meg hogy sakkoztad ki? Ennek sem időben, sem büntetésmódban semmi alapja nincs.

"Nő vagy? Kuss a neved!"

- Ja, hogy innen fúj a szél:)

"Gyerek vagy? Kuss a neved!"

- Nem is egészséges, mikor 12-14 éves kölykök politizálnak, lásd például ezen az oldalon.

Kimásolom egy korábbi válaszomat:

"A régi rend visszaállítása nem egyenlő a jobbágysággal meg a földesurakkal.

Már az 1820-as, '30-as években elkezdődött a polgári társadalom kialakítására való törekvés.

Kísérletek voltak a jobbágyok függőségi viszonyának megszüntetésére, és szabad, saját tulajdonnal rendelkező polgárokká való emelésére (ezt '48-ban meg is tették, és a szabadságharc leverése után sem állították vissza), a nemesi kiváltságok csökkentésére/megszüntetésére, a törvény előtti teljes egyenlőségre, kibővített körű választói jogra, stb. Csak a Habsburgok visszafogták ezeket az új irányelveket.

Ha szabadok lettünk volna, simán ment volna a társadalom békés és tervszerű átvezetése feudális rendszerből polgárivá. Ez történt Angliában is. És amint ott is látható, a király megléte sem feltétlenül zsarnoki, önkényes diktatúrát jelent.

A magyar királyok évszázadokig az országgyűléssel együtt kormányozták ezt az országot, csak a Habsburgok építették ki az abszolutista hatalmat később, és ez ivódott bele az emberek kollektív tudatába. De tudatosítani kellene, hogy a király =/= diktátor, alapvetően a királynak annyi szerepe volt az ország irányításában, mint ma a köztársasági elnöknek. Szentesítő, kinevező jogköre volt (-> köztársasági elnök).

Magát az országot a király utáni legfőbb személy, a nádor (ma miniszterelnök) igazgatta, az országgyűlés pedig a megyék élén álló világi helytartók, az ispánok (-> ma polgármesterek), és vallási vezetők, a püspökök, valamint a szabad királyi városok polgárai, és a megyék saját küldötteinek/követeinek gyűlése volt.

Az országgyűlésben résztvevő követeket - mint mondtam - a megyék maguk választották meg, először csak a nemesek és a szabad királyi városok polgárai, később, az 1860-as évektől a választói jog egyre bővült, egyre szélesebb réteget illetett meg, már-már szinte minden felnőtt férfire, és mindezek választották a (ha jól emlékszem, 10 évente összeülő) országgyűlésre a saját megyéjük küldötteit. Ez is ugyanolyan, mint ma.

A megyéknek maguk volt joguk eldönteni, hogy a meghozott törvényeket saját megyéjükben indokoltnak, illetve kivitelezhetőnek látják-e, és kihirdetik-e. Ennyit a királyi önkényről. A Habsburgoknak nagy gondot jelentett is ez, és próbálták saját embereikkel megtölteni a legjelentősebb "rebellis megyék" hivatalai posztjait, sőt, volt olyan is, hogy egy rövid időre elvették a megyék önkormányzati jogát.

Egyébként a falukat ténylegesen a helyi, falusi tanácskozások irányították napi szinten (mint ahogyan ma is, a községháza.)

Látható, mennyire hasonlóan is működött az akkori rendszer a maihoz. Ugyanazok voltak a vezető pozíciók, csak a megnevezésük változott meg mára, ugyanaz volt a választási rendszer és az országgyűlés munkássága, a megyei önkormányzat, a falu élete, minden.

Az sem igaz, hogy olyan nagy szakadék lett volna a magyar társadalom egyes rétegei között, és hogy a gőgös nemesség ült a sanyargatott nép nyakán - ez csak a bolsevik történetírás, ami Oroszországra talán igaz volt, de az itteni viszonyokra nem lehet mondani.

Maga a magyar nemesség eleve szokatlanul nagyszámú volt a teljes népességen belül, kb. 500 000 fő, ami nagyjából 4-5%-ot tett ki. Ha csak a magyarajkú népességre kivetítve nézzük, ez az arány 10% is megvolt!

Közöttük azonban óriásiak voltak a különbségek vagyoni helyzetben. A középbirtokos nemesség csak mintegy 10%-ot tett ki az egészből. A kisbirtokos nemes földje sokszor nem haladta meg az egész telkes jobbágyét, csupán adómentes volt. Általános gyakorlat volt, hogy a nemes kétkezi munkát, iparos szakmát végzett megélhetésként. Sőt, az sem volt ritka, hogy a nincstelen nemes jobbágytelekre állt dolgozni, vagy jobbágygazdának cselédkedett!

A parasztság sem volt olyan homogén összetételű. Léteztek szabad parasztok (a jászok, kunok, székelyek, és hajdúságiak).

A telkes jobbágyok a kereskedésbe is bekapcsolódtak, fölös számban lovakat, ökröket vettek, majd adtak tovább, egyszerre több telket is használhattak, pusztákat béreltek. Tulajdonképpen csak "papíron" nem birtokolhatott saját tulajdont - ez nemesi kiváltság volt - a gyakorlatban ez azonban nem sokat jelentett. (1848-tól ráadásul ez meg is változott, mint mondtam: megszűnt a jobbágy ingyenes munkavégzés-kötelezettsége a földesúr felé, azaz a robot, és közös megegyezés alapján megvásárolhatta, vagy bérelhette tőle a telket, amin dolgozott és élt).

A kereskedő-piacozó-mezőgazdasági termelésbe bekapcsolódó jobbágyság száma a XIX. században megszaporodott. Nem rongyos ruhákban jártak, hanem színes, gazdagon díszített öltözékekben, mesterien faragott bútorokkal rendezték be otthonaikat, változatossá vált az általános étrend is.

Természetesen a jómódú jobbágyoknál nagyobb számban voltak a zsellérek, akik csak töredék telekkel rendelkeztek, néha házuk se volt. Az ilyenek éltek, ahogy tudtak: cselédnek álltak, fuvaroztak, céhen kívüli mesterségeket űztek, azaz kontárkodtak.

A nemes tehát nem feltétlen volt úr is egyben, és a paraszt sem biztos, hogy jobbágy, hiszen vannak parasztsorban, sőt, zsellérként élő nemesek. Különbség csupán abban volt, hogy adómentességük és szavazati joguk volt. (Ez a szavazati jog azt jelentette, hogy szavazhatott az országgyűlésen, amire csak igazolt nemesek voltak jogosultak, ez nem egyenlő azzal a korábban írt választójoggal, amit kibővítettek szinte a teljes lakosságra, és a megyéket képviselő küldöttek megválasztásának jogát jelentette.)

Viszont a nemesség nem egy önkényeskedő, pöffeszkedő valami volt, az 1825-27-es országgyűlés egyik legfőbb szónoka, Felsőbüki Nagy Pál például kijelentette, hogy 7000 nemest és 160 000 adófizetőt képvisel.

A reformkori nagy újítók, a nép pártfogói, a földbirtokos rendszer felszámolói, a nemzeti felemelkedés törekvői, Kazinczy Ferenc, Deák Ferenc, Kossuth Lajos, Széchenyi István, Wesselényi Miklós, Eötvös József, Vörösmarty Mihály, stb, mind nemesi származásúak voltak, hiszen az országgyűlésben csak azok ülésezhettek.

Az alsótáblán végig többségben voltak a jobbágyságot pártfogásba vevő reformpártiak. De a felsőtábla főurai között is voltak ilyenek, mint Wesselényi Miklós báró, az erdélyi, református földbirtokos, aki a dunántúli, katolikus Széchenyi István gróf testi-lelki értelemben is legbensőségesebb barátja, szellemi társa volt. Elméjében egy olyan jövőkép formálódott, ahol a függőségi viszonyban lévő jobbágyokat fokozatosan saját tulajdonnal rendelkező polgárokká emelik. Ennek megvalósítására saját maga – és társai - nemesi jogainak megcsorbítását is követelte. Ő formálta meg a nemzetiségi területek autonómiáját, és a nyelvük, kultúrájuk alkotmányos védelmét is.

A legnagyobb akadályt a császár ellenállása, és a hozzá hű, kisszámú főnemesség okozta.

Ahogy Kölcsey fakadt ki egyszer az alsótáblán: "Most nemesség és nemesség közt, még pedig egy részről 500, más részről 700 000 nemesség közt van kérdés [...]. E két felé ülő nemesség egyetlen országgyűlési test [...] kérdem: mi joga van az 500-nak oly kemény ellentmondást csinálni?"

folyt. köv.

Közben még egy fontos társadalmi rendről írok bővebben, a szabad királyi városok polgárairól. Ezek a városok adómentesek voltak, a király személyes tulajdonai, és a városfalon belül lakók polgárságot vásárolhattak maguknak. Ők szabadok voltak, saját tulajdonuk lehetett, valahol a nemes és a jobbágy között álltak. Általában értelmiségiek voltak.

(A reformkorban Széchenyi, Kossuth, Deák, Wesselényi, és a többi nagy gondolkodó által hangoztatott polgári társadalomra való törekvés tehát ezt jelentette, hogy minden jobbágyot, aki addig a földesúr "tulajdona" volt, és nem lehetett saját földje, nem birtokolhatott saját maga semmit, nem volt választójoga sem, ezeket a tömegeket mind szabad polgári szintre kívánták felemelni, ami lassan ugyan, de végbe is ment.)

Az sem igaz, hogy aki jobbágynak született, annak nem volt lehetősége a felemelkedésre a feudalizmusban a társadalmi ranglétrán. Az eszesebb gyerekek például papnak állhattak, az egyházi előrejutásnak ugyanis nem volt feltétele a nemesi származás. Vitéz János például az első jobbágy származású esztergomi érsek volt (ez volt a legmagasabb egyházi tisztség az országban, ő koronázta a királyt).

Ezért vitt véghez olyan barbár pusztítást a kommunizmus itteni alkalmazása. Ugyanis:

- itt nem éltek olyan mérhetetlen nyomorban a parasztok, mint Oroszországban a muzsikok,

- itt nem ült a nemesség a nép nyakán, mint a kis csoportot alkotó orosz bojárok, hanem elsősorban az idegen(osztrák) uralom hátráltatta a fejlődést."

Ez volt tehát egy korábbi kommentem. Remélem, így már tisztább kép alakult ki itt az adott korról.