Mik az utóbbi idők szocialista kormányainak érdemei?
Nem, ismétlem, nem érdekelnek a rosszindulatú megjegyzések!
Azokat mindenhova minden ok nélkül amúgy is írjátok.
Olyan válasz érdekel, aki objektívan le tudja írni az "elmúlt 8 év" pozitívumait.
Aki negatívumot akar írni, az nyisson annak új témát!
Ha mást nem nézek legalább munkanélküli segély nem 3-hónap
volt.ennyi idő alatt nagyon kevés embernek lesz munkahelye.
Hatos. A mi családunkban 4-en lettek munkanélküliek hála a nyolc év MSZP-nek.
Pozitívum : Eltűnt végre 20 év után az SZDSZ. Már 98-ban el kellett volna.
"Az MSZP legnagyobb hibája az volt, hogy nem próbálták arról a rossz irányba tartó pályáról visszahozni a gazdaságot, amire a fidesz állította. Voltak próbálkozások,"
Ez szimplán nem igaz, abszurd. Nem mondd már, hogy 8 év alatt nem volt idejük bármilyen pályáról másikra állítani az országot, ráadásul jó helyzetet örököltek 2002-ben.
Hatalmas esélyt kaptak az emberektől azáltal, hogy 8 évnyi bizalmat szavaztak nekik.
Aztán miattuk kezdtünk el szépen az államcsőd közelébe kerülni.
Kedves kérdező.
Bizonyára ön is megfigyelte azt a vicces tényt, hogy habár rengeteg bal oldali ember van a gyíkon. Nos, nem záporoznak a tényeket felsorakoztató, pontokba összeszedett írások az érdemeikről.
Igen , a balosoknak semmi érvük nincs az MSZP mellett, tegnap vagy tegnapelőtt volt itt vagy 4 kérdés az MSZP-ről,oda se írtak be, hogy mi olyan jó az MSZP-ben, hogy vissza kéne hoznunk .
Viszont mindenkit lepontoznak, aki a többi pártról pozitívumot mer írni vagy nem szidja azokat csípőből.
13-as
Nekem viszont volt munkahelyem.Ma nincs.
"Nekem viszont volt munkahelyem.Ma nincs."
Micsoda véletlen. Nyílván köze sincs a 4 éve tartó válságnak.
18-as 63%-os
"Micsoda véletlen.Nyilván köze nincs a 4 éve tartó válságnak"
-Már nincs válság.Kizárólag Orbánék alakítják úgy a helyzetet,ahogy jelenleg állunk.Sehogy.A munkahelyek nem a válság miatt csődöltek be javarészt,hanem az elviselhetetlen adók,és járulék fizetések miatt.Le vagy maradva,nem válság van,hanem államcsőd közeli helyzet-állítja Orbán.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!