Az oktatási hivatal komolyan olyan indokkal helyesli a törvénytelenségüket, amelyet ők idéztek elő?
Az ombudsman szerint törvényt sértett és ezzel a jogállamiságot tiporta földbe Hoffmann azzal, hogy drasztikusan csökkentette a keretszámokat. A törvény szerint csak 10%-al lehet módosítani.
Az Oktatási Hivatal szerint ők nem hibáztak, mert 30 ezerrel kevesebben is jelentkeztek. Csak azt felejtik el, hogy a keretszámot még a jelentkezők száma tudta előtt alkotta meg. Ezen felül pont a keretszám csökkenés (és a hallgatói szerződés) miatt csökkent jelentősen a felvételizők száma. (korábban a demográfiával indokolták a csökkenést, de miután ennek utánanéztek kiderült, hogy ez nem indokolja.)





te beismered ha hibázol?
szép is lenne ha elismernék a hibát
akkor ott kéne hagyni az Audit meg a havi 2 milliót
oktatási hivatal elnökének ki a főnöke?
hoffmann rózsa és balogh zoltán










Megnyugtatlak, nem csinálják vissza, sőt jövőre még 10000 helyet lefaragnak már bejelentették.
Idén már úgyis mindegy hiába szabálytalan volt, jövőre meg megváltoztatják a törvényt.
Az meg hogy ilyen arcátlan módon még a hallgatókra kenik a dolgot, hát istenem, magyar politikusoktól mit vártál?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!