Szerintetek Matolcsy képes lenne megadóztatni a NAVot is ha úgy gondolja, hogy attól jobb lesz?
Igen, bár ez teljesen nonszensz. Mióta a magyar állam létezik, beleértve a középkort is, nem volt olyan, hogy az állam önmagára illetéket vessen ki. Már csak ezért is alkotmányellenes ez a lépés, különös tekintettel arra, hogy az Alapatörvény a jogszabáylok értelmezéséhez alapvető szempontként írja elő a történeti alkotmány figyelembe vételét. Ebből az ügyből még biztos lesz zűr, leggeljebb nem most, hanem 3 hónap múlva. Olyan távolra meg már nem terjed ki a kormányzás horizontja. Bemásolom a mostani illetéktörvény (1990:XCIII.) ide vágó részét, ami teljes személyes illetékmentességben részesíti a magyar államot, a költségvetési szerveket és kiemelten a Magyar Nemzeti Bankot.
5. § (1) Teljes személyes illetékmentességben részesül:
a) a Magyar Állam,
b)12 a helyi önkormányzatok és azok társulásai,
c)13 a költségvetési szerv, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt., valamint a Tartalékgazdálkodási Kht., illetve annak tevékenységét folytató nonprofit gazdasági társaság,
d)14 az egyesület, a köztestület,
e) az egyház, egyházak szövetsége, egyházi intézmény,
f)15 az alapítvány, ideértve a közalapítványt is,
g) a vízgazdálkodási társulat,
h)16 az egészségbiztosítási szerv, a Nyugdíjbiztosítási Alap kezeléséért felelős nyugdíjbiztosítási szerv,
i)17 a Magyar Nemzeti Bank,
j)18 a Magyar Rádió Nonprofit Zrt., a Magyar Televízió Nonprofit Zrt., a Duna Televízió Nonprofit Zrt., a Magyar Távirati Iroda Nonprofit Zrt., és a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap,
k)19 az Észak-atlanti Szerződés Szervezete, az Észak-atlanti Szerződés tagállamainak és a Békepartnerség más részt vevő államainak Magyarországon tartózkodó fegyveres erői, valamint az Észak-atlanti Szerződés alapján felállított nemzetközi katonai parancsnokságok, és e fegyveres erők és parancsnokságok személyi állományába tartozó vagy alkalmazásában álló nem magyar állampolgárságú, katonai szolgálatban lévő és polgári állományú személyek, kizárólag a szolgálati kötelezettségükkel összefüggő illetékügyek tekintetében,
l)20 a területfejlesztésről és területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény hatálya alá tartozó fejlesztési tanács,
m)21 a közhasznú, kiemelkedően közhasznú nonprofit gazdasági társaság, a közhasznú szociális szövetkezet,
n)22 az Európai Közösségek, valamint azok intézményei és szervei, hivatalai, elkülönült alapjai,
o)23 Nemzeti Eszközkezelő Zrt.
Miért ne?
Ha telefonálok, az után fizetem a 27% ÁFÁt, ezenfelül kell fizetni a 2 Ft /perc különadót. Ennek a 2 Ft különadónak is meg kell fizetni a reá eső 27% adót. Ugyanazon beszélgetésért háromszor fizetek adót.
nem hallottad?
jövőre tervezi a betű adót
minden leírt betű után 0.5huf ha kimondod 0.72huf
sajnos ma nem mondhatok többet mert elírkáltam a havi minimálbérem
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!