Orbán Viktor hazudik (úgy átlagban)?
Te nem el vagy tévedve, hanem ugyanolyanon agymosott vagy, mint az ős mszp/fidesz választók. Aki egy kicsit is értelmes, az már láthatja, hogy szinte tök egyforma a két párt, egyikben sincs tisztesség, ugyanúgy megvezetik az embereket. És ez jellemző a kisebb pártokra is. Rég nem az egész nemzet boldogulásáért vannak, hanem saját magukért, és néhány morzsát elszórnak a választóik között is.
Felesleges gyűlölködni, itt mindenki önző, elmebajos. Átlag magyar ember nem tudja mi azaz elfogadás, együttműködés, közös érdek, nem hogy képes legyen egy demokráciát fenntartani. Azért ilyenek a politikusaink, mert mi magunk is ilyenek vagyunk. Tele gyűlölettel, sértettséggel, és úgy hisztizik itt mindenki, mint a kisgyerekek.
Talán ha Orbán végre megtanulná kezelni ezt a "totális" hatalmát, ami a kezében van, akkor abból még jó is kisülhet. De még mindig töketlen, gyáva emberek ezek a fideszesek is, azért van még mszp, hogy bűnbaknak jó legyenek, ha valamit baromira elcsesznének.
És nem csak azért hazudnak, mert gyávák elismerni a hibáikat, hanem azért is, mert az átlag választó rühelli az igazságot még a saját életében is, inkább a mesemondókra szavaz, mint a fájdalmasan őszinte emberekre.
Mielőtt bárki követ hajítana Orbánra, Gyurcsányra, a többi ostobára, nézzetek már magatokba, ti tényleg jobbak vagytok náluk? Tényleg jobbat érdemeltek?
Akkor nem lenne politikus ha mindig igazat mondana,
de ő már jó sztahanovista módon rendesen túlteljesített a tolerálható mércén.
ma 08:18 nincs eltévedve, csak ugyanazt csinálja mint az Orbán Viktor: ha valaki kritizálja, az csakis Gyurcsány bérence lehet :D
(Igyál még egy pohárral, és fogd rá az ellenzékre!)
08:44! DE DE!!Huszonnyolc új közteher 2010 óta
2012. május 12., 16:32
Szerző: policysolutions
A Fidesz választási ígéretei közül az adórendszer átalakítására vonatkozó tervek kétségkívül világosak voltak: Orbán Viktor a kampányban és azt megelőzően is azonnali és nagyarányú adócsökkentésről, illetve az adórendszer egyszerűsítéséről beszélt. A Policy Solutions ezért évekre lebontva összegyűjtötte a 2010 tavasza óta bevezetett új adókat, járulékokat és egyéb új közterheket. Bár új adók már a kormányzás első hónapjaiban is megjelentek, 2012-re azonban végképp lemondhatunk az egyszerűsítés vágyáról: az Orbán-kormány idén eddig 17, a kormányzása kezdete óta pedig összesen 28 új közterhet vetett ki vagy jelentett be későbbi bevezetéssel.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!