A fidesz csodafegyvere a minimálbér emelés, még a hátrányok ellenére is?
Mond meg mit javított a fidesz??? Semmit.
Hiába növelte a minimálbért, annak a nettó értéke nem lett több, viszont a munkáltatóknak többet kell fizetni.
ÉS arra emlékszünk ugye, hogy miért is kellet növelni? Hogy ne kapjon szegény ember 10-12Ezerrel kevesebbet, mert a kormány csak a jobban keresőket támogatja.
Ugye amit az egy kulccsal elveszített az állam, azt a alacsony jövedelműeken próbálja részben behajtani.
A fidesz szavazókban azt a rossz, hogy elvakultak és nem képesek az összefüggéseket meglátni. AZt hiszik, hogy a fidesz az jól dolgozik, de korán se. Rosszabbak már mint az MSZP.
12:23
Ez megint a demagógia tetőfoka. Hogy őrizhetjük meg a hatalmunkat? Ha népszerűek vagyunk. Hogy lehetünk népszerűek? Nem, nem úgy, hogy direkt tönkreb.sszuk a gazdaságot, majd emelünk 3 fillért a minimálbéren, hanem úgy, hogy jó gazdaságpolitikát folytatunk, nő a jólét és az emberek közt népszerűek leszünk. Az emberek annyira nem látják a legcélravezetőbb utat, hogy ilyen hü.lyeségeket kell, hogy kitaláljanak?
ma 12:27
És ez az oka annak, hogy a fidesz elvesztette a támogatóinak a felét már. Rossza a gazdaságpolitikájuk.
Mondjuk ebből a sz.rból amiben vagyunk szerintem egy államcsőd nélkül sose jövünk ki. Anélkül sose lesz megreformálva a rendszer, csak hitelekkel halogatjuk.
De akkor menjünk ezen a logikán amit ti mondtok: csökkentsük, sőt töröljük el a minimálbért, aztán lesz mindenkinek melója.
"De akkor menjünk ezen a logikán amit ti mondtok: csökkentsük, sőt töröljük el a minimálbért, aztán lesz mindenkinek melója."
Senki nem mondta azt, hogy töröljük el. Csak meg kell jegyezni, hogy ami a fidesz csinál az egy vicc. Hiába növelt 20E-rel nem lett jobb. Senki egy petákkal nem kap többet, de az árakon azért meglátszik az emelés.
Mikor azt mondják az emberek, hogy növelést akarnunk, azt úgy értik, hogy az meg is látszódjon, de ne csak a bérpapíron.
"bocs de még nem is emelt... vedd le a vörös szemüveged"
NEM EMELT?????? Hol voltál te az elmúlt 2 évben?
73500-ről először 78000-re növelte. Majd ettől az évtől a minimálbér 93000 forint.
És mi volt a poén??? A nettó fizetés nem is emelkedett. Hogy miért? Mert a kormány növelte a járulékokat és elvette az adójóváírást.
Gondolom a fidesz nagyszerű ötletéről se hatoltál, hogy a fiatalok kapjanak alacsonyabb minimálbért mint ami meg van szabva.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!