Mit jelentett párttagnak lenni a rendszerváltás előtt?

A munkahelyen jobban keresett, jobb pozíciókba került. A melós a könnyebb, jobban fizető munkákat kapta. Vállalati üdülést sokszor kapott, míg más alig vagy soha. Kiváló, élenjáró dolgozói, stb kitüntetéseket kapott ami pénzzel is járt. Családtagjait protekcióval felvették munkahelyre, iskolákba. Hiánycikkekhez hozzájuthattak, csak szóltak az illetékes elvtársnak.

Ekkoriban ezt úgy hívták: "szocialista összeköttetés"

Prémiumot osztogattak egymásnak. Segélyeket kértek és kaptak. Saját cégük gyártmányait kedvezménnyel vásárolhatták.

A kívülállók sokszor nem is sejtették milyen mértékű mutyizás folyt a színfalak mögött.

A népszerű hiedelmekkel ellentétben nem volt minden MSZMP-tag és államapparátusi dolgozó megrögzött kommunista. Valóban, a párttagok egy része tényleg meggyőződéses híve volt a rendszernek, léteztek véresszájú, mindenféle "reakciós elemet" gyűlölő megszállottak. Viszont nem ők voltak többségben, sőt, még a felsővezetés sem csak belőlük állt. Az ilyenek általában nem a leginkább látványos, mindent és mindenkit ócsároló szónokok, ideológusok voltak.

A párttagok jelentős része azonban nem volt a szocialista rendszer vagy a vágyott kommunizmus meggyőződéses híve. Ugyanúgy, mint manapság, akkoriban is nagyon sokan szükségszerűségből léptek be. Tudták, hogy a "vörös könyv" sok ajtót megnyit előttük, új lehetőségeik nyílnak a karrierépítésben, kapnak egy bizonyos fokú védettséget, mert "elvtársak, azért egy párttagot mégsem kellene kirúgni/leváltani/elutasítani".

Így hát beléptek, úgy tettek, mint aki hisz az eszmékben, közben pedig a nagyfőnökök farvizén úszkálva biztosították az egyetemi felvételijüket, a jó munkahelyi pozíciójukat, az előléptetésüket, a hamarabb megérkező lakás-, telefon- és autókiutalásukat és minden mást, amire szükségük lehetett. Sőt, igyekeztek a gyerekeiknek is megteremteni, amit csak tudtak: tisztában voltak vele, hogy egy "megfelelő származású" szülő előnyt jelent majd a gimnáziumi vagy egyetemi felvételinél, illetve a frissen végzett ifjú csemete nagyobb eséllyel kap állást valamelyik állami hivatalnál.

Ezen emberek között voltak, akik megpróbáltak a valódi hívőkhöz hasonlóvá válni és lépten-nyomon, még magánbeszélgetésekben is a rendszer tökéletességét bizonygatták, mindenféle súlyos retorziókkal fenyegetve a jobboldali elhajlókat és gyalázatként, hisztériakeltésként emlegetve az 1956-os budapesti, illetve 1968-as prágai eseményeket. Általában ezt akkor is megtették, ha a kutya sem kérte őket erre. Az ilyenek általában csak túlzásba vitték a lojalitást, most viszont akad köztük olyan, aki mindenféle keresztény körökben, mozgalmakban forgolódik, ájtatos arccal imádkozik (azokban a templomokban, amikről a '70-es években még sziszegve, átkozódva mondta, hogy mind egy szálig lerombolná az összeset, mert a klerikális reakció melegágyai) és bőszen dicsőít minden, a kereszténységgel szolidáris parlamenti pártot. Az ilyenek rendszertől függetlenül gerinctelen talpnyalók, nem a kommunista rendszer termelte ki őket. Már akkor is ilyenek voltak és nem változtak meg.

A szükségből csatlakozók másik csoportja sokkal halkabb, ők akkoriban sem politizáltak lépten-nyomon és most sem teszik. Ők amolyan egyszerű kisemberek, akik a változó körülmények között is szeretnének megélni és nem tehetik meg, hogy dicsőséges hősök, ellenállók legyenek, mert az elégtétel érzéséből és az utókor megbecsüléséből nehéz eltartani egy családot. Nem gondolták, hogy a szocializmus jó, de magukban tartották a véleményüket. Velük már akkoriban sem volt semmi gond és most is "normális" emberek, lehet, hogy a rendszerváltás óta nem is foglalkoznak a politikával.

A "nép egyszerű fia" számára tehát a párttagság nem feltétlenül jelentett ideológiai elköteleződést. Az a kevés ember, aki tényleg hitt a szocializmusban, tagja volt a pártnak, számukra a párttagság álmaik beteljesedését, a munkásság élcsapatához történő tartozást jelentette, a legtöbbet, amit tehetnek a vágyott eszme érdekében. Mellettük pedig sokan voltak, akik csak közömbösen szemlélték az eseményeket, esetleg ki nem állhatták az egész rendszert, nekik a párttagság egy kötelező rossz volt, amit a későbbi jobb személyes jövő érdekében kellett vállalni.

Kérdésed gondolom az mszmp tagságra vonatkozik, az mdp-re nem.

Alapvetően az alábbi rétegek voltak

1: A meggyőződéses kommunisták. Főleg vidéken/budapesti munkáskerületekben voltak jellemzőek, olyan emberek, akik éltek Horthy alatt, tehát számukra a szocializmus fejlődés volt, mert ugyanúgy nem volt demokrácia, ellenben akadt sztk, meg 3,6-os kenyér. Elkötelezettek voltak a rendszer irányába.

2: Karrieristák: Az anyjukat eladták volna egy magasabb tisztségért, vagy hogy a gyereknek nagyobb esélye legyen bejutni egyetemre. A rendszerváltás után, ahogy az előnyök megszűntek, össze is omlott az mszmp, mert ez a réteg volt az abszolút többség. Sajnos jellemző a magyar közállapotokra, hogy ma jelentős mértékben volt mszmp/kisz titkárok kommunistáznak a leghangosabban, és senki sem kérdezi meg tőlük, hogy öreg, te ezt hogy mered, amikor csak olyan óvszert használtál, ami legalább tíz százalékban lejárt párttagkönyvek borítójából állt, annyira mameluk voltál. Ezek az emberek képezik ma a magyar politikai és közélet abszolút többségét.

3: Kényszerbelépettek. A legritkább csoport, még ha azt is hazudják, hogy ők vannak a legtöbben. Az a nagyon vékony réteg volt ez, akik tényleg komoly teljesítményt értek el, de egyszerűen nem tudtak volna érvényesülni, ha nem áll mögöttük egy párttitkár. Európai hírű tudósok, művészek,stb.

"Büszkeséget, mert a párt a dolgozók, munkások elitcsapata volt. Trehány,munkakerülő, erkölcstelen embert nem nagyon találtál köztük."

Csak a 99%-uk volt trehány,munkakerülő, erkölcstelen.

Az volt az élcsapat.Ha valaki belépett a pártba,akkor annak

komoly előnyei voltak.Mindenekelőtt Ő tudta csak az akkori viszonyokat bírálni,vagy valami érdekében szót emelni.A párttagtól a bírálatot még elfogadták úgy-ahogy,az nem volt rögtön az ellenség hangja.

Párton kívüli nem bírálhatott semmit,mert az ellenség volt.

Általánosságban elmondható:sok előnye volt.

Tajti Tibor nem tudom,hogy Ön hány éves, mert ha felnőttként nem élte meg akkor minek cseréljünk véleményt.

Röviden: Az volt az előnye, hogy nem volt hátránya és az volt a hátránya ,hogy nem volt előnye.Egyébként ha az volt az előnye, hogy mint mezei mezitlábas párttag dolgozhatott annyit,mint egy állat és állandóan szem előtt volt, akkor ám legyen . De az én munkahelyeimre nem az volt a jellemző