Miért kelt általában minden Jobbikot érintő kérdés nagy indulatokat?

Félelemkeltés...

Érdekes, én nem találok semmi ilyesmit a Jobbik honlapjain:

[link]

[link]

A kuruc.info nem a Jobbik hivatalos honlapja. Semmilyen bizonyíték nincs rá, hogy bármilyen módon a Jobbikhoz köthető.

Én is rendszeresen olvasom, de nem azért, mert egyetértek az eszmeiségével, hanem mert valóban hiteles, cenzúrázatlan hírforrás, és beszámol olyan hírekről is, amikről más nem.

Ha már gyűlölködésnél tartunk, engem sokkal jobban aggaszt a nyíltan magyargyűlölő és hungarofób atv.hu.

"hanem mert valóban hiteles"

Igen, befolyásolható, összeesküvés-hívőknek.

Nem azt mondtam, hogy objektív, hanem azt, hogy hiteles.

Az, hogy a kuruc sok mindenben szimpatizál a Jobbikkal, nem jelenti azt, hogy a hivatalos orgánuma. A kuruc sokszor elég élesen kritizálta már a Jobbikot is. Bizonyos kérdésekben pedig homlokegyenest különbözik a véleményük, pl Csurka István vagy Nyikos László megítéléseben.

"A modern liberalizmus igazi arca

Aki saját érdekeinek érvényesítése érdekében másokat kihasznál, félrevezet, nem tekinthető igaz embernek. Hasonlóképp az az eszme, az az ideológia amelynek képviselői saját érdekeik érvényesítése érdekében emelik be a tömegeket a politikába, mintegy kihasználva őket, nem tekinthető igaz eszmének. Ahhoz azonban hogy mindenki számára világos legyen hogy miért kell megemlítenünk ezen alapigazságokat amikor a modern liberalizmusról beszélünk, szükséges bepillantanunk a liberalizmus történetébe.

Maga a liberalizmus ugyanis nem új eszme, kezdetei a 19.század első felére tehetők. Ha objektíven vizsgálódunk láthatjuk, hogy a liberalizmus reálpolitikai célkitűzéseit tekintve haladó eszme volt, ugyanis ezek a célkitűzések a kor domináns társadalmi igényeit (alapvető, elidegeníthetetlen szabadságjogok; gondolat - szólás - sajtó - és gyülekezésszabadság) tükrözték a kultúrális értelemben vett Európa legtöbb

országában.

Konkrétan Magyarországra vonatkoztatva az alábbiakat: az 1867 -es kiegyezéssel és azt azt követő időszak társadalmi-politikai vívmányaival beköszöntött hazánkban a "liberalizmus első fénykora". A liberális eszme azonban a kiegyezést követő egy-két évtizedben teljesítette történelmi feladatát, egyes alapeszméi pedig kezdtek beépülni más, később kibontakozó eszmerendszerekbe. Minden bizonnyal ez volt a magyar történelem azon pontja, amelynél az 1848-as forradalom ideológiai megalapozásában a nacionalizmussal együtt részt vevő nemzeti-liberális eszme - történelmi küldetésének felemás bevégzése, a kiegyezés után - egyszerűen szertefoszlott, mintha nem is lett volna. Helyette egy olyan új, nyugati mintákat követő új liberalizmus jelent meg és kezdett kibontakozni amely szakított 1848 nacionalizmusával és amelynek a fent említett régi liberalizmushoz a "liberális" elnevezésen és a szabadelvűségen alapuló csekély gondolati kontinuitáson kívül semmi köze nem volt.

Eszmerendszerébe az egyszerű "szabadság mint alapelv" mellett kezdett beépíteni olyan dogmákat, mint az individualizmus, univerzalizmus, tolerancia és a megrögzött racionalitás elve. Természetesen ezek már új

érdekek és célok által meghatározott alapelvek voltak, és az említett folyamat sem egyik napról a másikra ment végbe.

Ha visszatekintünk az időben, láthatjuk hogy ez az új liberalizmus - melynek a mai, modern liberalizmus egyenesági leszármazottja - bizonyos tekintetben rokon vonásokat mutat egy másik, szintén ezekben az

évtizedekben kibontakozó eszmével, a kommunizmussal. Lényegét tekintve ugyanis mindkettő tudatosan és vállaltan nemzetietlen (esetünkben mindegy hogy nemzetietlenségnél kozmopolitizmusról vagy internacionalizmusról beszélünk). Nem szabad hogy megtévesszen bennünket az hogy ez a két "azonos származású" eszme a 20.század utolsó évtizedeiben - lásd a rendszerváltás példáját - szembekerült egymással. Visszatérve a liberalizmus történeti áttekintéséhez, láthatjuk hogy ezen ideológia "első virágkora" - bár a történetírás napjainkig egyoldalúan csak a nemzeti felemelkedés időszakaként emlegeti - rendkívüli veszélybe sodorta a magyar nemzet puszta létét is. Egy olyan folyamat zajlott le amely nehezen előreláthatóan ugyan, de természetszerűen vezetett 1918. októberéhez, a szociáldemokrácia majd a kommmunizmus viharos térnyeréséhez (Németh Ákos szavaival élve: "a halottak napjának forradalmához").

Ez alatt a fél évszázad alatt a liberalizmus a tőkeliberalizációval sikeresen kisöpört szinte minden hasznosítható tőkét a magyar nemzet kezéből, s tette ezt a haladásra, az állami intervenciótól mentes szabad

piac nagyobb sikerességére hivatkozva (talán nem is olyan furcsa párhuzam hogy napjainkban ugyanezekre az érvekre hivatkoznak az "eszmei utódok" amikor a tőke mellett a másik alapvető termelési tényezőnek, a földnek a liberalizációját próbálják politikailag szentesíteni).

A "sírvirágos forradalom" és az azt követő gyászos időszak után a liberalizmus (amely - mint említettük - már rég nem jelentett egyet a 19.század elejének liberális gondolatával) hosszú időre eltűnt Közép-Kelet-Európából, szemléletesen fogalmazva "külföldre menekült, a tengerentúlra költözött" hogy ott várjon jobb időkre. 1956-ban természetesen "ő" is fel volt készülve arra hogy bevesse erőit. A sors azonban másként rendelte. Máig vita tárgyát képezi hogy az '56-os forradalom győzelme esetén a forradalomban részt vevő megannyi eszmei irányzat közül melyik kerekedik fölül. Esetünkben ez most nem fontos. A várva várt jobb idők el is jöttek, mégpedig a '80-as évek második felére, a rendszerváltás időszakára. Közben a liberalizmus átment egy kisebb formai átalakuláson, elnyerve mai formáját. Mi sem természetesebb, minthogy elsősorban a diktatórikus szocializmus ellenhatásaként jelentkezett, azt az igényt támasztva hogy teret kell adni az egyéntől elidegeníthetetlen alapvető szabadságjogoknak, az individualizmusnak, és vissza kell térni a sértheteltlen és korlátlan magántulajdon illetőleg a szabad piac korábbi elvéhez.

A rendszerváltást követő időkben - így napjainkban is - önmagát is nevén nevezve, s tömegeket megmozgató, félrevezető hamis érveit hangoztatva veri a mellét a politikai porondon. Napjaink egyik közkedvelt liberális dogmája az hogy "Magyarországon teljes jogegyenlőség és egyre növekvő esélyegyenlőség van". Egyenlő jogok ma csupán papíron léteznek, hisz a jogok mögött nem állnak egyenlő anyagi és társadalmi lehetőségek. Így pedig aligha lehet esélyegyenlőségről beszélni...

Hasonló ellentmondásokat produkálnak a liberalizmus egyéb gyakorlati megnyilvánulásai is. Elég csupán a közelmúlt eseményeit megvizsgálnunk. Ha már a liberalizmus alapgondolatának számító általános szólás-sajtó-és gyülekezésszabadságnál tartunk, hogyan lehetséges az, hogy ha egy bíróságon bejegyzett kultúrális egyesület általa hősnek tartott elesett katonákról kíván megemlékezni (eltekintve most a megemlékezés tárgyának mint morális kérdésnek a vizsgálatától), csöndben és rendbontás nélkül, pont a magukat liberálisként aposztrofáló és liberálisként számontartott erők ágálnak ellene a kormányban és a közéletben, ráadásként pedig egy jelentős liberális múlttal rendelkező (ma "mérsékelten jobboldali") párt ifjúsági szervezete külön kéri(!) a belügyminisztériumot hogy a megemlékezést akadályozzák meg? Akadályozzák meg, vagyis korlátozzák az alapvető szabadságjogokat, melyek szent és sérthetetlen voltát épp a liberálisok hangoztatják a legharsányabban... Az államhatalom korlátozásáról mint alapelvről beszélnek, miközben annak birtokában pont ők akarnak korlátozni másokat. Azt persze elvárják, hogyha ők a droglegalizáció mellett tüntetnek, vagy ha a homoszexuálisok "büszkeségből" felvonulnak, senkinek ne legyen egy rossz szava sem...

Furcsa paradoxonokat produkál ez a modern liberalizmus... Ebben a tekintetben szintén rokon vonásokat mutat a vele "közös származású" kommunizmussal. Leginkább Orwell Állatfarmját juttatja eszünkbe. Ott a

kommunizmus belső ellentmondását a "mindenki egyenlő, de vannak akik egyenlőbbek másoknál" tétel szemléltette. Ez a liberalizmusra vonatkoztatva valahogy így fest: "mindenki egyenlően szabad, de vannak akik szabadabbak másoknál". A liberalizmus eszméjét képviselő emberek tehát a szabadság eszméjét használják fel saját önös érdekeik érvényesítésére, közben pedig meggyalázzák azt, ahogy tette ezt annak idején a kommunizmus az egyenlőség eszméjével.

Sokan nem ismerik fel a liberalizmus egyik erkölcsi-morális eredetű problémáját sem: azt, hogy a liberalizmus feleslegesnek tekinti a társadalmak valódi összetartó erejét adó nemzeti érzést és homogén nemzeti kultúrát, úgy véli hogy ezek helyettesíthetőek egyszerű racionális tervezéssel. Ez pedig a modern liberalizmus talán legnagyobb hazugsága, lévén történelmi szempontból is teljességgel megalapozatlan.

A jobb életre vágyó és jobb életet váró embereket persze könnyű megtéveszteni. Főként erre veztethető vissza a liberalizmus napjainkban tapasztalható térhódítása úgy a politika és a gazdaság, mint a közélet egyéb területein.

Manapság a liberalizmushoz való viszonyulás kulcskérdés, és nemcsak a fent említettek miatt hanem azért is mert történelmünknek egy újabb olyan szakaszához érkeztünk ahol ez a jövőnket befolyásolja. Nem titok ugyanis hogy napjaink Európai Uniója is liberális elvek szerint épül fel és működik. Zárásként azt a kérdést tehetjük fel önmagunknak (és másoknak) hogy az európai népek kultúrális olvasztótégelyének számító EU-ban képesek leszünk-e megőrizni nemzeti öntudatunkat, felismerni nemzeti érdekeinket és ennek megfelelően cselekedni; képesek leszünk-e hallatni az igazság hangját határon innen és túl, és akik hallják képesek lesznek-e a jelenkor sűrű ködén át a jövő felé tekinteni,megtalálni a reményt és egy biztosabb,

igazabb, szebb jövőt álmodni?

Adja az Ég, hogy így legyen!"

Aki ezt az előző mocskot írta, nem tekinthető igazi embernek.

Nem azért, mert nem lenne pár ponton igaza, de alapvetően más emberi mivoltának kétségbe vonása egy olyan hányinger, képmutató féregség, amit tipikusan a jobboldalon "bölcselkedő" alakok szoktak felböffenteni.

Ha már liberalizmust kritizálunk, akkor tegyük úgy, mint egy felnőtt, művelt ember, ne úgy, mint egy 30-as évekbeli kocsmai szónok.