Ha a békemenet nem akadályozta annyira a forgalmat, hogy betiltsák, a melegfelvonulást miért nem engedélyezik?
Akik itt a morális fenntartásaikat hangoztatják, azokat emlékeztetném, hogy a rendőrség nem erkölcsi okból, hanem a forgalom aránytalan zavarása miatt akarja betiltani a melegmenetet. És akkor már jogos a kérdés, hogy ha az Orbán-barát menet mehet, akkor egy másik miért nem? Meg ha tavaly ugyanilyen tényállás mellett a bíróság megsemmisítette a rendőrségi tiltást, akkor a rendőrség is lehetne annyira jogkövető jogalkalmazó, hogy nem kezdi megint ugyanazt elölről. Vagy azóta már mások vannak a bíróságon? Orbán emberi oda is elértek, és idén lehet, hogy másképp döntenek?
Ami a dolog tartalmi részét illeti, én alapvetően egyetértek az előző bírálókkal, szerintem sincs az utcán a helye egy ilyen, a jó erkölcsbe ütköző, a gyerekeknek rossz példát mutató felvonulásnak. Na de attól élünk demokráciában (még valamennyire), hogy eltűrjük mások olyan nyilvános megmozdulásait is, amik nekünk nem tetszenek.
Értem hogy ez szerintetek csak magamutogatás, és értelmetlen, de van valami, amit soha nem tudtam felfogni:
"Ha valaki megszeretné óvni a gyermekét attól, hogy olyan aberrált lelki beteggé váljon mint a magadfajták..."
Mi baja lesz egy gyereknek attól, hogy meglát egy csomó hülye ruhában parádézó embert? Ha még kicsi, akkor úgyse fogja érteni hogy miről van szó, ha meg nagyobb, akkor már úgyis tudja, hogy van ilyen, és nem változtat ezen egy felvonulás évente egyszer.
Szóval valaki el tudná magyarázni nekem hogy miért rossz egy gyereknek a melegfelvonulás?
Milyen gyerekrontókról beszélsz? Szerinted az, aki meleg, az automatikusan pedofil?
Az életem eddigi huszonhárom évéből tizenkettőt Skandináviában töltöttem, és van tapasztalatom Stockholmról és Koppenhágáról is. Mindkét helyen egy nagy buli az egész, semmi agresszió, rengeteg a bámészkodó, köztük gyerekes családok is. A felvonulók között pedig különböző témák vannak, például meleg SAS-dolgozók (a skandináv légitársaság), tanárok, rendőrök satöbbi. Ott ebből nincs gond és nem érdemes arra hivatkozni, hogy Skandinávia ettől mennyire fertő és élhetetlen hely, mert egyszerűen nem az. Én úgy gondoltam, jó lenne felnőttként is élnem egy kicsit az eredeti hazámban, de szomorúan kell megállapítanom, hogy Budapest belvárosán kívül elég balkáni állapotok uralkodnak. Budapest belvárosa viszont bármelyik skandináv fővárosnál menőbb.
"Akkor már lehetne pedófelvonulás is. Abban sincs semmi rossz, csak megy egy csomó ember az utcán. Vagy nekrofilfelvonulás. Komolyan"
Nem lehetne, mert ez illegális. De ha nem lenne illegális, mi baja lenne egy gyereknek attól, hogy lát egy csomó nekrofilt? vagy(szigorúan távolról) egy csomó pedofilt?
Szerintem semmi.
Ment a zöld kéz 22:23-as :D
Amúgy szerintem az mindenki által elfogadható érv az ellen, hogy ne legyen felvonulás (nem mintha rajtunk múlna), hogy értelmetlen és csak a magamutogatás a célja messze nem az, hogy a diszkriminációt (amit vicces módon pont a felvonulás szül most itt) csökkentse.
"Milyen gyerekrontókról beszélsz?"
Rólad, aki résztveszel ebben az undorító vonulásban, mert minden kisgyermekben nyomot hagy az aberrációtok!
"Szerinted az, aki meleg, az
automatikusan pedofil?"
1. Aki meleg, az nem vesz részt ebben az ocsmányságban!
2. Aki részt vesz, az csak egy b..i.
3. Látszik milyen értelmes vagy, még azt sem érted amit írok. Milyen pedofilizmusról beszélsz, elárulnád?
gyik.hu mottója: "amit máshol nem mertél itt megkérdezheted"
Ha búzi volnék, akkor máshol én sem merném :DD
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!