Mi ez a nagy németimádat?
Először is nem akarok senkit sem megbántani.
Jómagam is egy olyan településen élek, ami eredetileg egy sváb falu volt. Legnagyobbrészt német származású vagyok, de van bennem szlovák meg kun vér is. Magyar talán egy csepp se.
Ki merem jelenteni, hogy azok leszármazottja vagyok, akiket ide a török idők után betelepítettek. Ahhoz képest hogy az ország jelentős része ide tartozik,ezt senki sem vállalja.
Nem bizonygatom, hogy mekkora árja vagyok, snassznak :) tartom, hogy egyesek itt mekkora németek és magyarok egyben.
Nem értem, hogy a német/sváb származás miért jelenti azt, hogy akkor gyárilag magyar érzelmű hazafi az illető?
Nálunk jónéhány fiatal van, aki csak a füvecskének meg a gyakori partnercserének él, és nagyívben tesz a politikára, miközben jobbikos leánykák epedeznek érettük.
Sok öreg van-volt, aki besoroztak (kényszerrel) a Wermachtba, és az ezt követő hadifogság sem tántorította el a párttól és az ávótól. jónéhány történet van arról, hogy az egykori ministránsfiú hogy csapta szét ököllel az egykori papja arcát az 50es-60as években a belügy kötelékében. A betelepítettek általában a proletársorba kerültek, úgyhogy nem lettek antikommunisták.
Szerintetek a nyugati germánok annyira imádják a magyarokat? Én dolgoztam német/holland/svéd főnök alatt, eléggé lenézőek tudnak lenni.
Érdekes, hogy az erdélyieknél nincs ez a fene nagy imádat. Az Erdélyből jött kollegáim mindig éreztették velem a keserűségüket, hogy én miért tartozom Magyarországhoz, ők meg miért nem.
Fel tud bosszantani ha D. Rózsit mondják el mindennek csak a származása miatt és felbosszantanak a 'Kovács-Kaiser' típusu neve.
Csak ennyit akartam.
Ui: Muszáj nekünk mindig sváb/német beütésű közt elnököt választani?
"Mi erdélyiek nem imádjuk a németeket, részben őket okoljuk Trianon miatt."
Ez meg már csak azért is hülyeség, mert az erdélyi magyarsággal békében élő szászok és svábok duplán ráb*sztak a román megszállással, szóval a németek felé mutogatni a legnagyobb ökörség.
Manapság nagy kuss van Magyarországon a svábok szerepéről a közéletben, de pozíciókat tekintve jóval erősebbek (a médiát kivéve) bármely más nációnál (zsidók, tótok, örmények, cigányok stb). Ott vannak minden pártban, az elnökségben, városi bizottságban, de mindenféle bizottságban (ezt szeretik). Imádnak "vezetni", de nem kiemelkedőek semmiben, ahogy Németh László írta, a mi svábjaink a legbutábbak a német törzsek közt...
Ők voltak a háború előtt a nagy turanisták, de ma is ők azok. Leginkább a jobboldal körül szeretnek sündörögni, benn vannak a Jobbikban is most már erősen. Titkon szítják a zsidóellenességet, hogy saját hadállásaikat titkolják. Lateiner típusú, könyöklős, nyájnép, ma is lenézik a magyarokat, de turulmadaraznak, meg árpádoznak veszettül...
Övék jelentős részben a minisztériumok helyei,az Akadémia, sok egyetem, mindenféle rendvédelmi, katonai főpozíciók,nagykövetségek, német vállalatok magyar kirendeltségei, fővárosi kórházak... Mohók, beképzeltek és szégyentelenek. Élnek-halnak, bezöldülnek csakhogy "elnökök" lehessenek, legyen az a MTA, MTV, köztársasági vagy bármi egyéb... Mint zsák a foltját, úgy vonzzák maguk köré a többi könyöklös aktakukac fajtájukat. Ezért az övék sok hivatal és bizottság, de így volt ez a szoci alatt is, hisz pld. a fővárosi lakáselosztó-bizottságokban is svábok voltak, s igyekezetek sváboknak kiutalni a lakásokat, kérdezzétek csak meg a csepeli vagy más kerületekben öregeket
Az meg nem igaz, hogy az erdélyi szászok valamiféle testvérnemzete lett volna a székelynek, vagy magyarnak. Soha nem volt az a 700 évük alatt. Ők minden magyar törekvés ellen voltak (pénzt adtak a magyarok ellen, ritkán fegyvert is fogtak), néha sokkal jobban mint a románok egészen a Ceausescu korig (felesleges itt valami álomidőnek feltüntetni azt a 700 évet).
Most az a duma, hogy svábok "jó magyarok", ez persze kamu, hülyeség: ők terjesztik magukról. Minden háborúnkban, felkelésünkben kezdve középkori Magyar királyságtól egészen 48-as forradalomig, ők minket akartak pusztítatni. Magyar érdekért ők soha nem háborúztak, hisz az I. Világháborúban olyan hadseregbe vonultak be, melynek a vezénylési nyelve a német volt, a 2. Világháborúban, pedig döntőtöbbségük Wermachtba vonult, s Hitler pedig szőtte közben terveit a "német Dunántúlról", terveket arról, hogy magyarok felét "visszatelepíti" Szibériába, a másik fele meg a svábok rabszolgája marad itthon...
Szóval nyugodj meg: nem mindenki szereti svábokat...!
Utolsó: igazad van teljesen. A sváb nép egy pöchendi, felsörendűséggel fűtött, arroganciàval bíró népcsoport.
Én egy sötétbarna-barna szemű barnulóbb bőrű apai ágon jász-kun anyai àgon alsónèmedi földművesek leszármazottja vagyok) tehát magyar.( kun Lászlóig visszamenőleg, de török keveredés is lehetett, mint a 150 éb török miatt mindenkiben. És hátrányban érzem magam a nèmet etnikum miatt, holott az én őseim elöbb itt voltak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!