Mi ez a nagy németimádat?
Először is nem akarok senkit sem megbántani.
Jómagam is egy olyan településen élek, ami eredetileg egy sváb falu volt. Legnagyobbrészt német származású vagyok, de van bennem szlovák meg kun vér is. Magyar talán egy csepp se.
Ki merem jelenteni, hogy azok leszármazottja vagyok, akiket ide a török idők után betelepítettek. Ahhoz képest hogy az ország jelentős része ide tartozik,ezt senki sem vállalja.
Nem bizonygatom, hogy mekkora árja vagyok, snassznak :) tartom, hogy egyesek itt mekkora németek és magyarok egyben.
Nem értem, hogy a német/sváb származás miért jelenti azt, hogy akkor gyárilag magyar érzelmű hazafi az illető?
Nálunk jónéhány fiatal van, aki csak a füvecskének meg a gyakori partnercserének él, és nagyívben tesz a politikára, miközben jobbikos leánykák epedeznek érettük.
Sok öreg van-volt, aki besoroztak (kényszerrel) a Wermachtba, és az ezt követő hadifogság sem tántorította el a párttól és az ávótól. jónéhány történet van arról, hogy az egykori ministránsfiú hogy csapta szét ököllel az egykori papja arcát az 50es-60as években a belügy kötelékében. A betelepítettek általában a proletársorba kerültek, úgyhogy nem lettek antikommunisták.
Szerintetek a nyugati germánok annyira imádják a magyarokat? Én dolgoztam német/holland/svéd főnök alatt, eléggé lenézőek tudnak lenni.
Érdekes, hogy az erdélyieknél nincs ez a fene nagy imádat. Az Erdélyből jött kollegáim mindig éreztették velem a keserűségüket, hogy én miért tartozom Magyarországhoz, ők meg miért nem.
Fel tud bosszantani ha D. Rózsit mondják el mindennek csak a származása miatt és felbosszantanak a 'Kovács-Kaiser' típusu neve.
Csak ennyit akartam.
Ui: Muszáj nekünk mindig sváb/német beütésű közt elnököt választani?
típusú nevek.
Ja és nem az izraeli nagykövetség íratta velem ezt a bejegyzést.
Ismered azt a mondást hogy az ács mindenhol szöget lát?
Na ez rád teljesen igaz!
Lassan 40 évem alatt nem találkoztam azzal hogy valakit a német származása miatt akár pozitív akár negatív diszkrimináció ért volna! Sőt! Még csak soha nem is néztem!
Szerintem egy csöppet túlreagálod ezt a németes dolgot...
Kb mint amit nemrég írtam egy másik topikban egy haveromról aki abban él hogy naponta több tucat csaj nézi meg... Persze mi tudjuk hogy hülyeség hisz pár napja is a villamoson a menetrend alatt ült és persze hogy többen is megnézték hogy hol áll meg a villamos...
"Mi erdélyiek nem imádjuk a németeket, részben őket okoljuk Trianon miatt."
Terjed a hülyeség...
"Mi ez a nagy németimádat?"
Az újnáciknál ez nem kérdés. Aki nem újnáci, csak szimplán tájékozatlan, annak imponál Németország gazdasági ereje, amiről sokan azt hiszik, hogy valami rendkívüli teljesítmény, pedig egyszerűen arról van szó, hogy Németország nyugati ország, és nagy.
Meg természetesen van egy csomó sváb, akik érzelmileg kötődnek a németekhez.
"Nem értem, hogy a német/sváb származás miért jelenti azt, hogy akkor gyárilag magyar érzelmű hazafi az illető?"
Nem jelenti, a II. világháború idején a svábok pl. arra készültek, hogy ők lesznek itt az új uralkodó osztály, amikor Magyarországból gyarmat lesz a háború után.
"Mi erdélyiek nem imádjuk a németeket, részben őket okoljuk Trianon miatt.
"
Ti mindenkit okoltok trianon miatt.
A kérdésre válaszolva: Tinihóbort ami olyan fiatalok között terjedt el, akiknek nincsen tehetségük semmihez, nincsenek barátaik és tartozni akarnak valahova.
Éltem közöttük sok évig, korrekt, szorgalmas, jogkövető, nagyon tiszta nép. A magyarokkal nincs sok kapcsolatuk, szomszédok nem vagyunk. Engem személy szerint le sosem néztek, a munkámat elismerték. A fiatalok kifejezetten barátságosak voltak.
Közöttük is vannak bunkók és jófejek, nem lehet egyben megítélni őket.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!