Meddig húzza még az Eu ebben a formában?
Teljesen nyílvánvaló, hogy ha a nemzetek egyenleget húznak a támogatások és a szabad kereskedelem mint pozitív hatás, és az erőfölény beteljesedése mint negatív között, akkor csak a németek a franciák és az angolok jönnek ki jól az egészből.
Sok ország, Hollandia Belgium, Svégország stb, kb annyi haszonnal mint kárral zárja. De a tendencia hogy egyre többen buknak.
Biztos hogy ez nem fenntartható, de mi lehet helyette, és mikor jön el a kritikus helyzet, amikor mozdúl minden?
Akármi is lesz az EU-val, Európában szükségszerű véleményem szerint egy szövetségesi- és kereskedelmi együttműködés, ha úgy tetszik konföderáció. Európa államai túl kicsik és jelentéktelenek a most feltörekvő nagyhatalmak mellett (USA, Kína, India, Brazília, Oroszország).
Azt pedig nem mondanám, hogy Hollandia, Belgium és Svédország annyira rosszul jön ki az EU-ból, inkább az újonnan (2004-ben és 2007-ben) csatlakozottak jártak rosszabbul, bár utóbbi is változó. Amúgy az EU válsága, ami hozzánk is begyűrűzött az nagyrészt intézményrendszeri válság. Ha netán megvalósítják a fiskális integrációt, akkor az euró és az EU megmenekülhet.
"Invesztor válasza:
A mai Eu kb olyan mintha a gazdasági gravitáció alakúlt volna ki. A legnagyobbak gyakorlatilag mindenből hasznot húznak, ami egy adott piacon ami nem igazán tágúl, csak azt jelentheti hogy valakiknak fizetni kell a "révészt"!
Csak annyit végy észre, hogy kiknek jó már maga a közös valuta is? Csak azoknak akiknek a piaci részesedése és a hiteck ből eredő ereje, illetve a humán költségeinek a magas vivoltjából fakadóan, sokkal erősebb lenne a valutája. Csak hasonlísdössze a németeket és a spanyolokat! A két gazdaságot. És gondolkodj el azon hogy legalább 4× értékesebbnek kellene lenni a német valutának hogy versenyképes legyen a spanyol gazdaság. Ezt gyakorlatilag lehetetlenné teszi az Eu, az az mesterségesen tartja fent magát a versenyképtelenséget.
Ezek után felesleges fiskális szigorról beszélni!
"De a tendencia hogy egyre többen buknak. "
Azok a déli, laza mentalitású országok buknak, ahol (hozzánk hasonlóan) hitelekből ment a dorbézolás az elmúlt évtizedekben.
""Reed válasza:
"De a tendencia hogy egyre többen buknak. "
Azok a déli, laza mentalitású országok buknak, ahol (hozzánk hasonlóan) hitelekből ment a dorbézolás az elmúlt évtizedekben.
Ha tovább látnál kb 2 cm ig, akkor láthatnád hogy csak azért vesz fel mindenki hiteleket, mert a nagy és erős gazdaságok kirámolnak mindenkit. Ha nem vettek volna fel hiteleket akkor hol tartanának ezek az országok?
Mind mind leépűlt volna már.
Nem a hitellel van a baj, hanem azzal hogy muszáj hiteleket felvenni hogy ne zuhanjon ezeknek az országoknak a gazdasága.
Az az, vagy hitellel vagy anélkül, de valahogy nem hasznos a 27 tagállamból legalá 22-24nek az Eu.
Van kb 10 ország akik még nem fordúltak veszteségben, de előbb utóbb ők is sorra kerűlnek. A többiek meg épűlnek lefelé.
"Nem a hitellel van a baj, hanem azzal hogy muszáj hiteleket felvenni ..."
Nem a hitelfelvétellel van baj, egyetértek, hanem azzal, amikor ezeket a hiteleket a jóléti-szociális kiadásokba tömik bele.
"Csak annyit végy észre, hogy kiknek jó már maga a közös valuta is?"
Hát például az észteknek, ők nemrég csatlakoztak. Az euró, akármennyire is támadják az angol-szász körök, még mindig stabilabb és erősebb valuta mint a dollár.
Többire nem reagálnék kedves monomániás kérdező, engem felesleges meggyőznöd, mert úgy sem fogok veled egyetérteni. Amúgy meg szerintem felesleges volt ezt a kérdést kiírnod, mert tulajdonképpen "magaddal" vitatkozol. Várod a hozzászólók véleményéd, hogy azonnal ellent is mondhass nekik, gyakorlatilag azért tettet fel a kérdést, hogy másokat meggyőzz a véleményeddel.
"Meddig húzza még az Eu ebben a formában?"
Értelmetlen kérdés. Az EU is folyamatosan változik, mint minden bonyolult rendszer. Mi számít "ennek a formának"?
"csak a németek a franciák és az angolok jönnek ki jól az egészből"
A franciákat és angolokat lehagyhatod a listáról. És nem is minden német jár jól. Viszont általában a német tőke jól jár, ahogy a francia és brit tőke egy része is. Az egész rendszer pedig kellően összetett és kellően hatalmas csoportok érdekeltek a fenntartásában, hogy még akkor is sokáig elhúzza, ha végképp népszerűtlenné válik.
"Biztos hogy ez nem fenntartható"
Mi az, hogy "fenntartható"? Minden fenntartható is meg nem is. Minden megszűnik egyszer, de nem azonnal. Azt viszont senki sem tudja, hogy még meddig húzza az EU. Lehet 5, de 50 év is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!