Ki lehetne a király?

Előre is bocsánat a hosszú válaszért!

02-19 23:02-os válaszoló:

"1301-óta nem volt magyar királyunk."

- Na és Hunyadi Mátyás, Szapolyai János, Bocskai István, Bethlen Gábor?

02-19 22:28-os válaszoló:

"Carloberto sem volt magyar többek között."

- Magyar az, aki olyan identitású. Károly, és fia, Lajos felvették a magyar identitást, megtanultak magyarul, Lajos megíratta saját maga számára a Képes Krónikát, azaz a magyarság történetét, példaképe Szent László volt, a lengyeleknél is, akiknek szintén királyuk volt, Ludwik Węgierski, azaz Magyar Lajos néven emlékeznek róla.

Mindez a Habsburgokról nem mondható el.

02-21 22:09-os válaszoló:

"A királyság egy zsarnoki, önkényuralmi államforma."

- Tévedés! A királyság nem egyenlő a Habsburgok által később kiépített abszolutista állammal. A Magyar Királyság 500 éven keresztül úgy volt irányítva, mint nagyjából ma is, országgyűléssel, megyei képviselettel, falubírákkal.

A nép pedig igen jómódban élt. Hadd másoljak ki erről egy írást:

"1308-ban egy francia domonkos barát járta be Kelet-Európát, a látottakról készült útleírása szerint 'Magyarország királysága földje terjedelmének mértékében a világ legnagyobb országainak egyike; általában pedig azt mondják, hogy hosszában negyvennapi járóföld és szélességében ugyanennyi. Földje legeltetésre alkalmas és rendkívül gazdag kenyérben, borban, húsféleségekben, aranyban és ezüstben, a halak bősége pedig meghaladja csaknem az összes országot, kivéve Norvégiát, ahol kenyér gyanánt vagy kenyér helyett is halat esznek. Földje általában sík, apró dombok tarkítják, helyenként pedig igen magasak hegyei. Az erdélyi részeken hatalmas sóhegyek vannak, és ezekből a hegyekből mit követ, úgy fejtik a sót, és szállítják szerte az egész országba és valamennyi környező országba.'

Leírása megfelelt a valóságnak: a Kárpátok koszorúzta ország (amelyhez délről a melléktartományok: Szlavónia, Horvátország, Dalmácia csatlakoztak) területe a legnagyobbak közé tartozott a 14. századi Európában, egy gyalogosan utazó szerzetes számára pedig mind az országot széltében átszelő Pozsony-Brassó, mind az észak-déli irányú Bártfa-Zágráb közti útvonal megtétele körülbelül negyven napot igényelt.

A gazdag ország számos kincse az I. Károly uralkodásának második felére biztonságossá váló utakon egyre több külföldi, elsősorban német és olasz kereskedőt vonzott. Érdeklődésüket különösen a magyar nemesfémek keltették fel, ugyanis Európa évi ezüsttermésének negyedét, aranytermésének csaknem az egészét Magyarországon hozták felszínre. [megj.: a magyar aranykitermelésből származott Európa teljes aranykészletének 80%-a!] Az évi 10 ezer kilogrammnyi ezüstmennyiség nagy része a Garam-vidék és a gömör-szepesi érchegység bányáiból származott, a magyarországi aranybányászat 1000 kg éves hozama elsősorban az 1328-ban alapított Körmöcbányán került a felszínre, de több kisebb jelentőségű bánya mellett a Szepességtől Erdélyig számos folyó fövenyéből is nyertek aranyat. Több helyen bányásztak rezet és vasat is, ezek mennyisége és értéke azonban messze elmaradt mind a nemesércek, mind a só mögött. A királyi sómonopólium következtében az uralkodói jövedelmek jelentős része származott sóeladásból. Az erdélyi sóbányák (a legnagyobbak: Dés, Torda, Vízakna) egy része már a honfoglalást megelőzően is működött, a máramarosi sókitermelés a 14. század elején bontakozott ki. A kifejtett kősót kockákra vágva, elsősorban vízi úton szállították az ország belsejébe, a belföldi kereslet kielégítése mellett szerény mennyiséget vittek ki Szerbiába, valamint a határ menti osztrák területekre.

A magyar mezőgazdaság termékei már jóval kisebb mértékben kerültek külföldre, elsődleges szerepük a belső piac ellátásában volt. A belföldi forgalom legkeresettebb árucikkének a bor számított. A korszakban a legjobbnak a szerémségi bort tartották, ismertek voltak még a Pozsony, Sopron környéki, valamint a Balaton-vidéki borok, a később jelentőssé váló hegyaljai szőlőművelés viszont még csak ekkortájt vette kezdetét. [megj.: az 1562-ben a tridenti zsinaton egy ebéd alkalmával tállyai borral megkínált IV. Pius pápa elragadtatásában így kiáltott fel: "..patrem sanctum talia vina decent!" (lefordíthatatlan kettős jelentésű szójáték: A pápához ilyen borok illenek - A pápához tállyai borok illenek)]

Az állattartás jelentősége Magyarországon mindig is meghaladta az európai átlagot, különösen nagy volt az állatállomány a városok közelében fekvő falvakban. Legkeresettebb az épp ekkortájt tenyészteni kezdett nagy testű szarvasmarha volt, amelyet a század végétől egyre nagyobb számban hajtottak a délnémet városok piacaira is. [megj: A német városokban törvény mondta ki, hogy amikor megérkeznek a magyar gulyák a piacra, akkor a mészárszékekben máshonnan származó húst kimérni tilos, nehogy rossz minőségű kerüljön a kiváló, és éppen ezért drága magyar szürkemarha-hús közé.] Jóval kisebb távolságra szállították a lakosság mindennapi ellátásához nélkülözhetetlen kenyérgabonát, az országban ugyanis szinte mindenütt termelték, a hegyvidéki erdősségektől frissen elhódított irtásföldeken is. A gabonatermelés hozama - elsősorban a fejlettebb dunántúli területeken - a 14. század elején elérte az elvetett mag három-négyszeresét, azaz maradt felesleg.

A tejjel-mézzel folyó Kánaán érzetét keltették a külföldi utazóban a vadban gazdag erdők, a jóízű halakban bővelkedő folyók. [megj.: a Dunán évente kétszer úsztak fel ívni Európa legnagyobb édesvízi halai, a vizák, melyeknek súlya 5-600 kg között mozog, de elérhette akár az 1500 kg-ot is.] Magyarország népe a Nyugat-Európában gyakorta vendégeskedő éhínséget csak hírből ismerte."

Joggal kérdezheted, hogy ebből mit élveztek a parasztok és a polgárok. Nos, Hunyadi Mátyás korában a Magyar Királyság az általános életszínvonalat tekintve is messze megelőzte Nyugat-Európát. A 15. században egy átlagos, 3-5 tagú magyar parasztcsalád létminimuma 18-24 aranyforintnak felelt meg évente. Nyugat-Európa nagyobb népsűrűségű és mezőgazdaságilag rosszabb adottságú területein átlagosan 1,5-2x drágább volt az élelmiszerek ára, így a létminimum jóval nagyobb összegre tehető.

Egy személy, ha nem kapott természetbeni ellátást (szállás, étkezés), a Magyar Királyság területén kb. évi 8-12 aranyforintnak megfelelő pénzből tudott szűkösen megélni, Nyugat-Európában 15-20 aranyforint számolható egy személyre.

Nem csak mennyiségileg, de minőségileg is jelentős fölényben volt a magyarországi élelmezés. A középkori Magyar Királyság lakosainak asztalára ugyanis – a leggazdagabb főúrtól egészen a legszegényebb parasztig – mindennap(!) került hús. A különbségek csupán a mennyiségekben mutatkoztak meg, illetve hogy a szegényebbek nem fogyasztottak mellé mártásokat és önteteteket.

A nemesség sem volt olyan, mint amilyen kép él ma róluk. Bemásolom erről egy korábbi válaszomat neked:

"A régi rend visszaállítása nem egyenlő a jobbágysággal meg a földesurakkal.

Már az 1820-as, '30-as években elkezdődött a polgári társadalom kialakítására való törekvés.

Kísérletek voltak a jobbágyok függőségi viszonyának megszüntetésére, és szabad, saját tulajdonnal rendelkező polgárokká való emelésére, a nemesi kiváltságok csökkentésére/megszüntetésére, a törvény előtti teljes egyenlőségre, kibővített körű szavazati jogra, stb. Csak a Habsburgok visszafogták ezeket az új irányelveket.

Ha szabadok lettünk volna, simán ment volna a társadalom békés és tervszerű átvezetése feudális rendszerből polgárivá. Ez történt Angliában is. És amint ott is látható, a király megléte sem feltétlenül zsarnoki, önkényes diktatúrát jelent.

A magyar királyok évszázadokig az országgyűléssel együtt kormányozták ezt az országot, csak a Habsburgok építették ki az abszolutista hatalmat később, és ez ivódott bele az emberek kollektív tudatába. De tudatosítani kellene, hogy a király =/= diktátor, alapvetően a királynak annyi szerepe volt az ország irányításában, mint ma a köztársasági elnöknek. Szentesítő, kinevező jogköre volt.

Magát az országot a király utáni legfőbb személy, a nádor igazgatta, az országgyűlés pedig a megyék élén álló világi (ispánok), és vallási (püspökök) helytartó, valamint a szabad királyi városok polgárai, és a megyék küldötteinek/követeinek gyűlése volt.

Egyébként a falukat ténylegesen a helyi, falusi tanácskozások irányították (mint ahogyan ma is.)

Az sem igaz, hogy olyan nagy szakadék lett volna a magyar társadalom egyes rétegei között, és hogy a gőgös nemesség ült a sanyargatott nép nyakán - ez csak a bolsevik történetírás, ami Oroszországra talán igaz volt, de az itteni viszonyokra nem lehet mondani.

Maga a magyar nemesség eleve szokatlanul nagyszámú volt a teljes népességen belül, kb. 500 000 fő, ami nagyjából 4-5%-ot tett ki. Ha csak a magyar népességre kivetítve nézzük, ez az arány 10% is megvolt!

Közöttük azonban óriásiak voltak a különbségek vagyoni helyzetben. A középbirtokos nemesség csak mintegy 10%-ot tett ki az egészből. A kisbirtokos nemes földje sokszor nem haladta meg az egész telkes jobbágyét, csupán adómentes volt. Általános gyakorlat volt, hogy a nemes kétkezi munkát, iparos szakmát végzett megélhetésként. Sőt, az sem volt ritka, hogy a nincstelen nemes jobbágytelekre állt dolgozni, vagy jobbágygazdának cselédkedett!

A parasztság sem volt olyan homogén összetételű. Léteztek szabad parasztok (a jászok, kunok, székelyek, és hajdúságiak).

A telkes jobbágyok a kereskedésbe is bekapcsolódtak, fölös számban lovakat, ökröket vettek, majd adtak tovább, egyszerre több telket is használhattak, pusztákat béreltek. Tulajdonképpen csak "papíron" nem birtokolhatott saját tulajdont - ez nemesi kiváltság volt - a gyakorlatban ez azonban nem sokat jelentett.

A kereskedő-piacozó-mezőgazdasági termelésbe bekapcsolódó jobbágyság száma például a XIX. században szaporodott. Nem rongyos ruhákban jártak, hanem színes, gazdagon díszített öltözékekben, mesterien faragott bútorokkal rendezték be otthonaikat, változatossá vált az általános étrend is.

Természetesen a jómódú jobbágyoknál nagyobb számban voltak a zsellérek, akik csak töredék telekkel rendelkeztek, néha házuk se volt. Az ilyenek éltek, ahogy tudtak: cselédnek álltak, fuvaroztak, céhen kívüli mesterségeket űztek, azaz kontárkodtak.

A nemes tehát nem feltétlen volt úr is egyben, és a paraszt sem biztos, hogy jobbágy, hiszen vannak parasztsorban, sőt, zsellérként élő nemesek. Különbség csupán abban volt, hogy adómentességük és szavazati joguk volt.

Viszont a nemesség nem egy önkényeskedő, pöffeszkedő valami volt, az 1825-27-es országgyűlés egyik legfőbb szónoka, Felsőbüki Nagy Pál például kijelentette, hogy 7000 nemest és 160 000 adófizetőt képvisel.

A reformkori nagy újítók, a nép pártfogói, a földbirtokos rendszer felszámolói, a nemzeti felemelkedés törekvői, Kazinczy Ferenc, Deák Ferenc, Kossuth Lajos, Széchenyi István, Wesselényi Miklós, Eötvös József, Vörösmarty Mihály, stb, mind nemesi származásúak voltak, hiszen az országgyűlésben csak azok ülésezhettek.

Az alsótáblán végig többségben voltak a jobbágyságot pártfogásba vevő reformpártiak. De a felsőtábla főurai között is voltak ilyenek, mint Wesselényi Miklós báró, az erdélyi, református földbirtokos, aki a dunántúli, katolikus Széchenyi István gróf testi-lelki értelemben is legbensőségesebb barátja, szellemi társa volt. Elméjében egy olyan jövőkép formálódott, ahol a függőségi viszonyban lévő jobbágyokat fokozatosan saját tulajdonnal rendelkező polgárokká emelik. Ennek megvalósítására saját maga – és társai - nemesi jogainak megcsorbítását is követelte. Ő formálta meg a nemzetiségi területek autonómiáját, és a nyelvük, kultúrájuk alkotmányos védelmét is.

A legnagyobb akadályt a császár ellenállása, és a hozzá hű, kisszámú főnemesség okozta.

Ahogy Kölcsey fakadt ki egyszer az alsótáblán: "Most nemesség és nemesség közt, még pedig egy részről 500, más részről 700 000 nemesség közt van kérdés [...]. E két felé ülő nemesség egyetlen országgyűlési test [...] kérdem: mi joga van az 500-nak oly kemény ellentmondást csinálni?"

Közben kifelejtettem még egy fontos társadalmi rendet, a szabad királyi városok polgárait. Ezek a városok adómentesek voltak, és a városfalon belül lakók polgárságot vásárolhattak maguknak, mely szavazati joggal járt az országgyűlésen. Szabadok voltak, saját tulajdonuk lehetett, valahol a nemes és a jobbágy között álltak. Általában értelmiségiek voltak.

Az sem igaz, hogy aki jobbágynak született, annak nem volt lehetősége a felemelkedésre a társadalmi ranglétrán. Az eszesebb gyerekek például papnak állhattak, az egyházi előrejutásnak ugyanis nem volt feltétele a nemesi származás. Vitéz János például az első jobbágy származású esztergomi érsek volt (ez volt a legmagasabb egyházi tisztség az országban, ő koronázta a királyt).

Ezért vitt véghez olyan barbár pusztítást a kommunizmus itteni alkalmazása. Ugyanis:

- itt nem éltek olyan mérhetetlen nyomorban a parasztok, mint Oroszországban a muzsikok,

- itt nem ült a nemesség a nép nyakán, mint a kis csoportot alkotó orosz bojárok, hanem elsősorban az idegen(osztrák) uralom hátráltatta a fejlődést."

Ez volt tehát egy korábbi kommentem. Remélem, így már tisztább kép alakult ki benned az adott korról.

"a földesúr pedig az első éjszaka jogán jogszerűen közösülhetne a csajotokkal."

- Legenda. Hahner Péter 100 történelmi tévhit könyvében megtalálod.

"Hát hiába annyi áldozat?

Akasszátok fel a királyokat!"

- Ezeket Petőfi a Habsburgokról írta. A régi nagy, magyar királyainkról ő is kegyelettel szólt verseiben, dicsőítette emléküket.

tegnap 20:42-os válaszoló:

"Őfelsége, Károly főherceg"

- Na, a Bach huszár ide is beszabadult:D S.gget nem csókolsz mindjárt neki? Milyen alattvaló vagy hát te, éjj?!:)

Hogy válaszoljak is: nem tartom jó ötletnek, hogy bárki király legyen. Egyfelől, nincs jó alternatíva. Másfelől valószínűleg elszállna magától, hogy ő lett kiválasztva. Harmadrészt felesleges, maximum nemzeti összetartó ereje lehetne, de egy ilyen országban épp csak megosztana...

„Nem kerül a király eltartása drágábba,mint most a politikusoké.Sőt olcsóbb!”

Sőt, akár még hasznára is lehetne az országnak.

„Ami nem működött arra nincs is szükség.”

Hál' istennek most működik a rendszer. De még hogy!

„Angliában a fél lakosság ellenzi a királyságot”

Az a fele, amelyik afrikai-ázsiai gyökerekkel rendelkezik?

„Várjunk vele pár évet aztán engem meg koronázhatok mert ha a parlamentben keresünk királyt akkor M.o megint 2 részre szakad kb amilyen ellen tétek lennének.”

Le a bal oldallal, le a jobb oldallal, mert az egység ellensége az ilyen felosztás.

Egyértelmű, ha királyság lenne, akkor vagy Én lehetnék a tökéletes király, vagy a Jáger Vitéz Péter.

Az ég húrjai pengetnék a Tűz és Jég dalát Trónok harcában és Királyok Csatájában. Kardok Vihara söpörne végig, míg a vérrel áztatott földön élet már nem maradna és kezdődne a Varjak Lakomája. A kegyetlen ádáz küzdelem tovább korbácsolódik majd az egekben a Sárkányok Tánca alatt.

"Károly, és fia, Lajos felvették a magyar identitást..."

A 18. századig nem létezett a mai értelemben vett nemzeti identitás. Egy uralkodóház tagjai esetében ez hatványozottan igaz - még ma is.

A középkori ember identitása szempontjából a vallási és rendi hovatartozás volt a maghatározó illetve az, hogy melyik uralkodónak az alattvalója az illető. A 14. században nem az volt a magyar, aki magyarul beszélt és tudta, hogy az ük-ük-ük apái még anno végigkalandozták Európát, hanem az, aki a Magyar Királyság királyának alattvalója volt. Az pedig, hogy az éppen aktuális magyar király anyanyelve éppen olasz, francia, német, esetleg spanyol volt vagy hogy melyikből származott a Premisl, az Anjou, a Hunyadi, a Jagelló, a Habsburg családok közül az nem változtatott azon, hogy az illető magyar király volt. De ő maga sose volt a mai értelemben magyar. Ő Premisl volt, Anjou volt, Hunyadi volt, Jagelló volt, Habsburg volt és nem olasz, francia, osztrák (tök jó egyébként, hogy a Habsburgokat egy olyan nemzet tagjai közé sorolják, amely csak a 20. század közepe felé kezdte önmagát egyáltalán létezőként meghatározni...)

Egyébként a Ludwig Wegierskihez kapcsolódóan: II. Lajos felesége, Mária királynénk hátralévő özvegyi életének közel három évtizedének nagy részét, mint a Habsburgok németalföldi tartományainak kormányzója élte le. Akkor is és azóta is a történelmi emlékezet úgy ismeri őt, mint Maria von Hongarije. Namármost ha valakinek nem lenne tiszta, ő I. Ferdninánd király testvére volt.

A Habsburg királyaink pedig nem egyszer jobban beszéltek magyarul mint az aktuális nemesség. 1842-ben például valóságos örömünnep volt a hazai közéletben, amikor az éppen Magyarországon vadászó, nyaraló, akkor még csak 12 éves Ferenc Józsefről és testvéreiről kiderült, hogy szinte folyékonyan beszélnek magyarul. De ugyanezez elmondható V. Ferdninándról, Erzsébet királynéről (Sissi), Rudolf trónörökösről, majd IV. Károlyról is, csak hogy a 19-20. századnál maradjunk.

Nameg szerintem azt is érdemes lenne megemlíteni, hogy ha trón törvényes örökösét, a már más által is említett Károly főherceget, visszahelyeznénk jogaiba, akkor ő is jobban elboldogulna a magyar nyelvvel mint a jelenlegi magyar "álamfő". :)

"Nameg szerintem azt is érdemes lenne megemlíteni, hogy ha trón törvényes örökösét, a már más által is említett Károly főherceget, visszahelyeznénk jogaiba, akkor ő is jobban elboldogulna a magyar nyelvvel mint a jelenlegi magyar "álamfő". :)"

:)

Ez nagyon jó volt.

De a legjobb tudomásom szerint Őfelsége nem beszél magyarul, testvérével ellentétben. Ezt trónra kerülésekor, vagy még azelőtt természetesen pótolnia kellene, ez jogos elvárás lenne, de valószínű meg is tenné.