Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Hoffmann miért támogatja...

Hoffmann miért támogatja olyan szakot amivel nehéz itthon elhelyezkedni és miért csökkent olyant ahol könnyű?

Figyelt kérdés

"Az átlagnál több munkanélkülit termelő egyetemi és főiskolai szakok is jól jönnek ki a kormány felsőoktatási reformjából. Az egyik legtöbb ingyenes képzési helyet kapó természettudományos területen például a tapasztalatok szerint viszonylag magas a saját szakmájukon belül elhelyezkedni nem tudók aránya, alacsony viszont a nettó átlagbér (havi 139,57 ezer forint, ez több mint húszezer forinttal kevesebb az átlagnál). "

"A kutatás szerint természettudományi területen az átlagosnál kevesebb diplomásnak sikerült állást találnia, sokan pedig csak a végzettségüktől eltérő területen tudtak elhelyezkedni. A 2007-ben diplomázók körében 14,4 százalék nem hasznosítja végzettségét a munkája során, természettudományi szakok után azonban ez az arány jóval magasabb, 22,5 százalék. A pályaelhagyás mértéke ennél csupán az agrárképzés területén volt magasabb, 23,9 százalék. A tanulmány pontos számokkal nem szolgál, de a 2008-ban és 2010-ben végzettek körében is átlagon felülinek írja le a pályaelhagyók számát a természettudományi területen.


A munkanélküliek aránya szintén magas a természettudományi szakot végzettek körében: a 2008-ban és 2010-ben végzettek 9,3 százaléka egyáltalán nem talált magának állást, az összes megkérdezett körében csak 8 százalék ez az arány."

"A felsőoktatási reform legnagyobb vesztese a gazdaságtudományi képzési terület. A kormány itt 4900-ról mindössze 250 főre csökkentette az állami támogatásban részesülő hallgatók számát, holott ez a terület alapvetően jó elhelyezkedési lehetőségeket kínál. A végzettek nettó átlagbére 181 ezer forint, ráadásul mindössze 5,6 százalékuk nem talált magának állást, és 11 százalékos a pályaelhagyók aránya, ami alacsonyabb a műszaki területénél.


A jogászképzés is nagy vesztese az átalakításnak: 700 támogatott helyet vont el innen a kormány, és mindössze 100-an tanulhatnak ezentúl állami pénzen jogásznak. Pedig a frissen végzett jogászok viszonylag sokat keresnek (159 ezer forint), és a szakmán belüli elhelyezkedés is jellemzőbb (6,2 százalék), mint a többi szaknál. Ráadásul közülük hagyják el a legkevesebben az országot, és mennek külföldre dolgozni (1,9 százalék).


A kutatás szerint a csökkentett támogatású jogi és gazdasági képzésben diplomázottak közül többen találtak munkát az elmúlt években, mint a támogatott műszaki és természettudományi képzések végzettjei közül."



Az egész cikk érdekes:

[link]


2012. febr. 15. 18:09
1 2 3
 11/29 anonim ***** válasza:
0%
A "keresettség" nem jelöli azt, hogy melyikbe kell több energiát beleölni. Sokan talán csak azért mennek mérnöknek, mert pénzt akarnak keresni, azaz nem szakmaiságból, a történészek, régészek, művészettörténészek 99%-a viszont szenvedélyből csinálja.
2012. febr. 24. 14:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/29 anonim ***** válasza:
0%
Mennyire hat az én mindennapi életemre, hogy a kovalens kötés miképp áll össze? Semennyire. Egy középkori uralkodó portréjából ellenben megértheted, hogy ez és ez a miniszterelnök miért rendelkezik úgy, ahogy.
2012. febr. 24. 14:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/29 anonim ***** válasza:
Hivatástudatból nem lehet megélni.
2012. febr. 24. 14:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/29 anonim ***** válasza:
76%

"Egy középkori uralkodó portréjából ellenben megértheted, hogy ez és ez a miniszterelnök miért rendelkezik úgy, ahogy."


Akkor mond meg I. Borisz bolgár uralkodó portréjából, hogy miért vezetett be Ceaușescu diktatúrát Romániában...

2012. febr. 24. 14:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/29 A kérdező kommentje:

"Mennyire hat az én mindennapi életemre, hogy a kovalens kötés miképp áll össze? Semennyire. Egy középkori uralkodó portréjából ellenben megértheted, hogy ez és ez a miniszterelnök miért rendelkezik úgy, ahogy."


AZért a fizika jóval fontosabb. Egy középkori portréból nem fogod megérteni, hogy egy mai politikus miért rendelkezik úgy ahogy.

Viszont a fizika a minden napunkban benne van.



"A "keresettség" nem jelöli azt, hogy melyikbe kell több energiát beleölni. Sokan talán csak azért mennek mérnöknek, mert pénzt akarnak keresni, azaz nem szakmaiságból, a történészek, régészek, művészettörténészek 99%-a viszont szenvedélyből csinálja."


Ad 1. Sokra mennek a szenvedéllyel ha nem tudnak elhelyezkedni.


Ad 2. Sajnos kevesen mennek mérnöki szakokra és nagyon kevesen tudják elvégezni. Ezek az egyik legnehezebb szakok.

2012. febr. 24. 14:58
 16/29 anonim ***** válasza:
0%

Túlságosan materialista a társadalom, mindent pénzzel mér, a vadkapitalizmus végeredménye bizony ez, az emberi kapcsolatok smafunak számítanak manapság. A mérnökök, fizikusok persze nagyobb számban materialisták és anyagelvűek, mint a bölcsészek, lévén maguk is az anyaggal foglalkoznak, nem az eszmékkel, ideákkal, lelkekkel, amik pedig Platón óta tudjuk, hogy magasabbrendűek.


Sokkal jellemzőbb egyébként, hogy jó tanulók bölcsésznek mennek, semmint az, hogy mérnöknek, ezért is nagyobb a kiszóródás a reál szakokon. 400 pont fölötti mérnök szak akad egyáltalán?

2012. febr. 24. 15:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/29 A kérdező kommentje:

Tehát az lesz a vége, hogy a bölcsészek a királyok, az istenek és a mérnökök a hülyék, a szarok?

Hát igen. Általában a bölcsészek viszik előre a tudományokat, a technikai fejlődést, a gazdaságot.

2012. febr. 24. 15:59
 18/29 anonim ***** válasza:
84%

Szerintem egyik oldalra soroljuk a mérnöki, informatikai, képzéseket illetve mellé egy két klasszikus TTK-s szakot (biológia, kémia, fizika, informatika): ezekre jellemzően alacsony a ponthatár, de ez közel nem azt jelenti, hogy kisebbek lennének az elvárások, szimplán mivel többre lenne szükség az országban több helyet hirdetnek meg: pl.: ELTE IK-ra 500 embert vesznek fel, míg a legtöbb BTK-s szakra mindössze 30-40-et, innentől nyilvánvaló a "legjobb 30-40"-ben nehezebb benne lenni, mint a legjobb 500-ban. Aztán utána ez változik, mert míg az 500 programozóból jó ha 50 végez (persze mondhattam volna most szinte tetszőleges mérnöki szakot is), addig a 30-40 szabad-bölcsészből 20-30 végezni is fog.

Nézzük meg a két képzés közti különbséget:

Humán/bölcsész szakok (pl.: szabad bölcs, magyar szak stb. stb.): alapvetően valóban sokat olvasnak stb. de ezek egy-egy mérnöki szakkönyvhöz képest könnyű olvasmánynak számítanak, nem igényel a megértésük komolyabb szakismereteket, ellentétben egy mérnöki szakkönyvvel, aminek egy bekezdését lehet, hogy fél óráig nézi az ember, mire megérti miről is, ha egyáltalán megéri. Más példán keresztül: ha egy mérnöknek/informatikusnak odaadod egy BTK-s kötelező olvasmányát, hogy olvasson el belőle egy fejezetet, majd mesélje el, hogy mit olvasott fél óra múlva tökéletesen vissza tudja mondani ami benne van, míg ha egy bölcsésznek odaadsz egy informatikai/mérnöki szakkönyvet, hogy ugyanezt tegye meg valószínűleg egy hét múlva se fog egy árva szót se érteni az egészből, ez azt hiszem sok mindent elmond.

Végül nézzük a két dolog végső kimenetelét:

-egy mérnök/informatikus jó esélyjel kap jól fizető állást mind itthon, mind külföldön, ahol szaktudását megbecsülik és később az emberek életét segítő technikai eszközöknek lesz az értelmi szerzője

-egy átlag bölcsész (tisztelet a kivételnek, mert néhány értelmesebb szak itt is akad, de pl.: egy szabad bölcsész, egy magyar szakos, egy filozófus) jó esélyjel munkanélküli lesz itthon, de külföldön sem várják tárt karokkal meg egyszerűen semmilyen olyan témában nem rendelkezik olyan mélyre ható ismeretekkel, aminek a mai élet bármilyen területén a társadalom hasznát tudná venni. Tudja 200 költő életét és bármikor elemezni tudja a műveiket, ez mind szép és jó, csak ettől az ég világon senkinek nem lesz jobb!

2012. febr. 24. 16:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/29 anonim ***** válasza:
75%

"Olvasni valóban mindenki tud, de két hét alatt 3000 oldalt kevesen."


214,57 oldal naponta.Úgy napi 4 órát kell rászánni.Mivel nem szakmai nyelv ezért egy érettségivel rendelkező halandó is visszatudja mondani és jó eséllyel meg is érti.míg egy mérnöki vagy egy jó kis infós könyvet nyiss ki és abból értsél meg 4 óra alatt ugyanennyit.


"Ráadásul a fizika elvont, életszerűtlen dolog"


Mint pl. a gravitáció?Vagy hogy vizes kézzel ne fogdossam a távvezetéket?



", a társadalomtörténet ellenben a való élet."


Aha ,de ettől másnak nem lesz jobb legfeljebb te leszel okosabb tőle.Mellesleg ebben a szakmában kb 10-20 ember van a toppon ők kaszálnak rendesen,de a többiből a legjobb esetben is újságíró lesz.


"Épp csak pénzt nem lehet vele keresni annyira életszerű..."


Pl a matematika az ahol a nem reál szakra mész az 1.-2.osztály tananyagán kívül mást nemigen használsz(a zsebszámológépek óta még azt se muszáj),mégis a legjövedelmezőbb állásokhoz ez kell?


Kikiálthatjuk akkor hogy a matematika a csúcs?


Itt nem is ,de egy komoly fejlesztéseket,kutatásokat végrehajtó országnál állati sokat lehet kaszálni.Ugyanez áll a többi TTK tantárgyra is.


Míg semmilyen bölcsészből sehol a világon nem kapkodnak túlzottan.



"Túlságosan materialista a társadalom, mindent pénzzel mér, a vadkapitalizmus végeredménye bizony ez, az emberi kapcsolatok smafunak számítanak manapság."


Aha és például az eszmékből mi haszna származik az átlag embernek?Vagy ha Platón műveit boncolgatjuk?


"A mérnökök, fizikusok persze nagyobb számban materialisták és anyagelvűek, mint a bölcsészek, lévén maguk is az anyaggal foglalkoznak,"


Aha na és?


"nem az eszmékkel, ideákkal, lelkekkel, amik pedig Platón óta tudjuk, hogy magasabbrendűek."


Oké ezt magyarázd el az átlag emberek hogy az átlag ember ettől hogyan fog pl a lelkekkel jól lakni?Az idea azért marad idea mert (mostanában) nem megvalósítható.Egy nem megvalósítható dologgal meg az átlagembernek miért kéne foglalkoznia?


"Sokkal jellemzőbb egyébként, hogy jó tanulók bölcsésznek mennek, semmint az, hogy mérnöknek, ezért is nagyobb a kiszóródás a reál szakokon."


Nem ,mert nehezebb egyszerűen.A bölcsész bemagolja a 3000 oldalt és a doga után elfelejti a kutya nem fog utána ugatni.Míg pl. a mérnöknek az összes tananyagra emlékeznie kell mert bármikor visszakérdezhetik/a gyakorlatban is alkalmazniuk is kell.Az előbbihez időn meg az analfabétizmus hiányán kívül másra nincs szükség.Míg egy mérnöki/infós szakkönyvhöz azért több gógyi kell.



"400 pont fölötti mérnök szak akad egyáltalán?"


Nem mert nem kell szűrés határ.Míg tízezer oldalt csak elhatározás kérdése elolvasni, egy reálos könyvhez jó sok "alapismeret kell"!Egyszerűen azért nagyobb a rosta mert több a jelentkező.

2012. febr. 24. 16:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/29 anonim ***** válasza:
84%

"Mennyire hat az én mindennapi életemre, hogy a kovalens kötés miképp áll össze?"


Elég sokban. Adj hálát az égnek, hogy van, aki érti helyetted ezeket a dolgokat, így te foglalkozhatsz a portréiddal.

2012. febr. 24. 16:44
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!