Linkelnétek nekem képeket dolgozó romákról?
21:01
Miért is égettem be magam? Ha van munka, ők is dolgoznak. Ennyi. Most nincs munka (a magyarnak sem).
"A szocializmus alatt úgy volt munkája mindenkinek, hogy az egyik kiásta, a másik betömte, és mindketten örültek, hogy milyen hasznos tagjai a társadalomnak."
Ez csak mostanság jellemző. Akkoriban még komoly termelés folyt.
Amikor apámék gyára egy hónapig állt, mert nyersanyag nélkül maradtak, akkor több ezer ember csinálta ezt hónapokig. Szóval nem kell a duma, termelés az csak mutatóban volt, be is csődölt az összes vörös ország.
Ha kérhetném, a továbbiakban kerüljük az offtopicot, és koncentráljunk a lényegre.
-egy ombudsman, aki saját bevallása szerint még soha nem járt cigánytelepeken, pedig őket képviseli. Kemény munka lehet.
-tanárnak tűnik, szóval ő a harmadik.
-a harmadikat már linkelte valaki.
-festeni délután is lehet, szóval ezt nem fogadom el munkaként.
-Daróci Dávidot remélem csak viccből lnkelted be.
Eddig három emberről jött link, akinek SZAKMÁJA is van. Remek.
21:23 Kérdező!
"Ne haragudj, de dolgozó cigányokról kértem képet, és kántálni meg hegedülni szvsz. nem munka, hanem hobbi."
Mióta hobbi az, hogyha abból él? Az pedig, hogy véletlenül egybeesik a kenyéradó munkája azzal, amit szeret csinálni azzal mi a baj?
Az LGT, az Omega, Karhago, Illés... Tankcsapda, Hooligans...(és hogy cigány nemzetiségű is legyen benne) a Magna Cum Laude ezek mind csak hobbi?
Sejtettem már a kérdésed kiírásánál, hogy itt többről van szó, mint egy egyszerű közvéleménykutatásnál, vagy adatgyűjtésről!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!