Miért kell súlyos milliárdokkal tömni a BKV-t? Kit érdekel? Mi az hogy a Budapest kap, a többi nem?










""Mert a pestiek le vannak toprongyosodva. Életképtelenek.
Ez ma még nem igaz.
Pest igen nagymértékben iparosodott, de mezőgazdasága.
Az új szelek viszont az iparnak nem kedveznek és növekvő élelmiszer árakat hoznak. Az az Pest a leépűlés utján halad, és a megélhetés egyre drágább lesz.
Ezzel szemben a vidék ismét el kezd termelni, persze nagyrészt feketén, de nem lesz élelmiszer hiánya.
Pestnek megy az egyre kevesebből kell egyre többet költenie.





Magyaroszágon az egy főre jutó GDP: 12 914 USD (2010-ben)
Budapesten: 33 860 USD (2007-ben)
Sok mindent kap a főváros, és valóban, sok olyan cég adózik ide, ami vidéken is termel, de igen sokat juttatnak vidéknek a Budapesten adózott pénzekből.





Kérdező, a főváros és vonzáskörzete tartja el az egész országot, nézd meg a GDP adatokat.
Egy vidéki, aki (szerencsére) pár hónapja budapesti.
19/f





A fene esne bele ebbe is. Még külföldön tanulok, épp most jövök, gyalogolhatok majd a reptértől befele?
Legjobb lenne itt maradnom, már az agyam zsibbad ettől az egésztől.
A BKV vezetőségét meg lámpaoszlopokra kéne fellógatni, amennyi milliót azok is zsebre vágtak, nem csoda, hogy itt tart ez az egész.





Azért ne felejtsük el, hogy Budapesten él az ország lakosságának egyötöde, és a külföldiek is rendszeresen használják, továbbá a vidékiek is ezzel közlekednek gyakran a fővárosban. Mi lenne, ha nem lenne?!
A súlyos milliárdok nem is olyan súlyos milliárdok. Sokszor csak a BKV áfáját adják vissza, időnként az adósságba beszállnak.
A BKV gyengeségei:
A BKV hatalmas adósságot görget maga előtt, aminek a kamata hatalmas
Elavult, nagy üzemeltetési költségekkel működő gépjárműparkja van
Nagy a korrupció (régen is, most is)
Sokan lógnak
kritikusan alacsony költségvetésből gazdálkodnak.
rendszeres politikai visszályoknak és visszásságoknak van kitéve.
nem a legjobb a bkv vezetése (politika előrébb való, mint a szakmai tudás)
Erőssége az, hogy kis területen kell szolgáltatni a hatalmas tömegek igényét.
Ha az állam nem támogatná a bkv-t a következők lennének:
- Csődbe menne a BKV, s mivel az állami vállalat, az adósság az államot terhelné, tehát rosszabbul járna.
- hatamas munkanélküliség lenne, első sorban a bkv dolgozói között, majd azért mert az emberek nem tudnak a munkahelyükre eljutni
- anyagilag nagy mértékben a főváros tartja el a vidéket, ez lecsökkenne.
- aki teheti autúval közlekedne, állandó dugó lenne, és állandó szmogradó
- országos szinten romlana az életszínvonal
- főleg a budapestiek számára de a környéken élőknél is érezhetően romlana a levegő, és ez által az egészség
Hirtelen ennyi jutott eszembe
Viszont ha az egykulcso adót beszüntetnék vagy - Uram bocsá' - visszamenőleges hatállyal eltörölnék, évi 500 milliárd forintot nyerne az állam.
Ez az összeg bőven elég lenne arra, hogy egy összegben rendezzék a BKV és a MÁV összes adósságát, ezt követően már nem is kellene párévente rendkívüli támogatásokat adni, elég lenne, ha visszakapnák az áfát, és akkor simán felújíthatnák a járműparkukat, ami olcsóbb és környezetkímélőbb lenne.










Bár valóban igazságtalan az elosztás, de
1. Budapest az ország fővárosa, az ország gazdaságának központja
2. ebből következően valahogy biztosítani kell a közlekedést az embereknek.
3. jelen helyzetben nem tudnak mást tenni, mint tömni a BKV-t.
4. Az a probléma, hogy hiába emelik az árakat, ha a szolgáltatás fejlesztésre semmi nem marad, továbbá a vezetők kilopják a pénzt.





"Ez a vízfej fogalma. "
ez egy nagyon ostoba fogalom.
nyilván a fővárosban fognak koncentrálódni a székhelyek, de az is nyilvánvaló, hogy nem csak Budapest létezik, mint vállalkozási hely
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!