Akik tüntettek és hazaárulóztak korábban, most miért vannak csöndben?










Talán azért, mert tévedett a sok nagyokos, aki JOBBIK provokációnak hitte a 2006-os megmozdulásokat?
Most lehet látni, hogy milyen párt hatására is történt.





Azért vannak csöndben, mert ráébredtek arra, hogy most zuhanó repülőgépről, süllyedő hajóra esett az ország, és a Fidesz ott folytatja, ahol az Mszp abbahagyta.
Mindössze szebben csomagolt, ügyesebben, nemzeti mázba csomagolt magyarázatokat kapunk, ahol a "válság egy kígyó", Magyarország pedig "gyorsnaszád".
Talán most értelmezik, hogy a kígyó, és a naszád mit is kezd egymással ezekben a válságos időkben, amikor a "siker olyan, hogy nem látszik" (csak hallatszik)...





"Azért vannak csöndben, mert ráébredtek arra, hogy most zuhanó repülőgépről, süllyedő hajóra esett az ország, és a Fidesz ott folytatja, ahol az Mszp abbahagyta. "
Nem védeni akarom ez MSZP-t mert ők is undorítóbbak az undorítónál, de ennyi kárt ötven év alatt nem tudtak volna csinálni, mint a Fidesz egy év alatt.





Két okból is.
A szakszervezeti vezetők mind Fideszesek voltak. Ma már magas pozicióban vannak Orbán jóvoltából,kivéve Gaskót. De ő is puszipajtása lett a napokban Orbánnak. Ők szervezték a sztrájkokat. Tőlünk 4-5 busszal vitték Pestre a tüntetőket.
Maga ellen a Fidesz nem fog szervezni sztrájkot.
A másik: ma már nincsenek a szakszervezeteknek jogaik,de nem is tudnak embereket megmozgatni. Sokan félnek részt venni egy tüntetésen,mert féltik az állásukat.










mert 8 évig Gyurcsányék ki akarták árusítani az országot!!!!
Az egykutyázók meg visszaszeretnék őket hívni.. maradt még valami az országból.. csak tessék tessék!










Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!