Nem lehetne pár évre eltiltani a közügyektől azokat, akik minden hoaxnak bedőlnek?
Tudom, kicsit humor kategória. Kicsit talán annak is szánom, de sikerült felhúznom magam az embereken, akik a különféle fórumokon terjesztik az álhírportálok híreit, és habzó szájjal tiltakoznak ellene, anélkül, hogy elgondolkodnának a cikken, vagy egyáltalán végigolvasnák, vagy legalább a többi kommentet elolvasnák.
Most őszintén, érdemes az ilyeneknek szavazati jogot adni, akik ENNYIRE megvezethetőek?
Nem, határozottan ellenezném az eltiltást. Viszont annál jobban szorgalmazom, hogy megtanítsuk őket eligazodni a világban, különbséget tenni ésszerű és ésszerűtlen, jó és rossz, igazságos és igazságtalan, humánus és antihumánus között. Ebben az esetben nem kellene ilyen problémákat vizsgálni.
Az emberek valóban nem egyformák. Vannak, akik önhibájukból kerültek hátrányosabb helyzetbe, és vannak akiknek pechjük volt. Nagyon nem szeretném egy kalap alá venni őket. A probléma egyik okát abban látom, hogy azok a szerencsések, akik több ésszel, lehetőséggel rendelkeznek, a szeparációban, és nem a felvilágosításban látják a megoldást. Felvetődik bennem, hogy akik szeparálni, elzárni akarnak, nem mégis azért teszik-e, mert az okosságuk kizárólag saját előnyszerzésre korlátozódik, miközben társadalmi problémákat ugyanannyira képtelenek kezelni. Ez arra ösztökél, hogy a pillanatnyilag előnyben lévők között is tegyek különbséget. Úgy tűnik, a világ mégiscsak bonyolult, és nem kívánságra, hanem munka hatására változik.
Szerencsére.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!