Mikor lesz Mo-on uniós fizetés? Vagy nekünk magyaroknak ez örök vágyálom marad?
Teljesen ki vagyok akadva. A kft. ahol dolgozom, 70-80 ezreket keresünk. Fél éve a cég felbérelt egy tanácsadó céget, hogy csökkentse a kft. kiadásait. Na mit gondoltok hogyan? Persze, hogy létszámcsökkentéssel. 3 ember van a tanácsadócégtől, heti 180 e forintot kapnak.
Januárban kivezetik az adójóváírásomat. Leszarom, hogy emelik a minimálbért, nem lesz több nettója az embereknek. Mi lesz velem?? Mi lesz sok ezer, tízezer emberrel?
Antall Józsefnek sok hibája volt, de az amit írsz, nem az ő sara, bár vannak a döntéseinek máig ható súlyos következményei. Arról volt szó, hogy idővel közelítik a fizetéseket, és 20 év alatt nem történt semmi, sőt olyan országok is leléptek minket, akik utánunk kullogtak.
Antall József a következőkben felelős:
- Paktumot kötött a szocialistákkal és liberálisokkal, így azok bekerülhettek a hatalomba.
- Az 1989-91 közötti vadprivatizáció bűnöseit nem büntette meg, ekkor 800 ezer ember vesztette el munkáját egyik pillanatról a másikra.
- Később a halála után ezek alapjain ment tovább a privatizációs mutyi az SZDSZ hathatós segítségével, így jutott gyárakhoz többek között Gyurcsány, valamint az elitnek nevezett gerinctelen réteg.
- Jelentősen csökkenthető lett volna az államadósság, de büszkeségből ezt elutasította. Ment a propaganda a közmédiában is rendesen rendesen, a lengyeleknek elengedik az adósságot és nekik majd milyen rossz lesz. Lengyelország már nyugat hozzánk képest.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!