Vélemények a napokban Wiki Leaks által kiszivárogtatott levelezésről?
1.
"Hagyják figyelmen kívül, amit mondok" a kampányban - két amerikai diplomáciai távirat szerint is erről beszélt a 2006-os választások előtt diplomatáknak Orbán Viktor. A WikiLeaks által kiszivárogtatott táviratokból kiderül, Orbán arra gondolt, hogy az amerikai diplomaták által populistának nevezett választási ígéretei nem feltétlenül esnek egybe teljesen pártja terveivel. A nagykövetség úgy értékelte, emiatt nem volt olyan helyzetben Orbán, hogy az őszödi beszéd után "megkövezhesse" Gyurcsány Ferencet.
2.
„Fegyverszünetet” kért Kóka Jánostól Gyurcsány Ferenc: az akkori miniszterelnök arra utasította az akkori gazdasági és közlekedésügyi minisztert, hogy ne erőltesse tovább az autópálya-építések alkufolyamatai kapcsán az átláthatóságot – derül ki a budapesti amerikai nagykövetség 2006. novemberi táviratából.
3.
Orbánt bírálták, Gyurcsányt védték, Bajnait dicsérték az Egyesült Államok volt budapesti nagykövetségének vezetői- 2006 és 2010 közötti diplomáciai levelezéseikben.
1) Orbánéknak valóban nehéz a kettősség, mert amiről beszélnek, és amit szeretnének megvalósítani, az sokszor még ennél is nagyobb nemzetközi vihart kavarna. De ha tovább olvasod a cikket kiderül.
2) Az autópálya építéseknél már eddig is tudtuk, hogy sok a mutyi, de legalább épült bőven.
3) Természetesen, hiszen Orbántól félnek, mindamellett is, hogy amit ő mond azt se kell készpénznek venni, de mint ahogy az első cikk vége is fogalmaz: "A diplomatakollégák azonban azt mondják, hogy vegyesek a [Fidesz] eredményei. Néhányan a Fidesz populizmusa miatt aggódnak, és többen azt érzik, hogy a Fidesz-kormány bomlasztó erő lehet a térségben, a határon túl elő magyarok iránti mély elkötelezettsége miatt" - olvasható a távirat végén.
Felmerül a kérdés, hogy miért olyan fontos amerikai diplomaták véleménye a magyar belpolitikáról.
Természetesen nem fontos. De néha szórakoztató:
"Gyurcsányt az elemzés szerint két okból nem látják olyan szívesen Európában: az egyik az "otthonról hozott csomagja" - itt feltehetően Gyurcsánynak az őszödi beszéd utáni elszigetelődésére utal a szöveg; a másik problémát egy meg nem nevezett nyugati nagykövet így jellemezte a távirat szerint: a magyar miniszterelnök "reménytelen felkészületlensége a magas szintű találkozókra". "Gyurcsány talán azt értékeli Putyinban, ami neki nincs a birtokában - a hazai pozíciójának szilárdságát és a külpolitikában meglévő magabiztosságát" - összegez a távirat."
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!