Magyarországon miért nem egy nemzeti, nacionalista kommunista diktatúra alakult ki 1945-után, mit amilyen Csehszlovákiában vagy Romániában?
Románia kiugrott a háborúból, így bizonyos dolgokba volt beleszólása, például saját diktátorjuk lehetett, nem a SZU-által kiválasztott.
Csehszlovákia esete bonyolultabb. Benes amikor a németek szétszedték Csehszlovákiát, akkor elment 1943ban a SZU-ba ahol engedélyt kapott a nemzetállam létrehozására 1945ben visszavonult Prágába, és egészen '48ig amikor lemondott és nemsokkal később meghalt, de így egy "szabadabb" Csehszlovákiát hozott létre.
"Benes kifejezetten nemzeti szocialista politikát folytatott."
Ez nem igaz. Bense magyar ellenes volt, de nem náci.
Egy demokratikus nemzetállamot akart építeni: magyarok és németek nélkül.
De például Caucesku ő kommunista államot akart építeni magyarok és szászok nélkül. Ő egy szere volt nacionalista és kommunista is, de azt nem mondhatjátok rá, hogy náci volt.
Magyarországon és az NDK-ban alakult internacionalista kommunista diktatúra. Máshol nacionál-komunista erők voltak hatalmon.
Jugoszlávia különleges volt ebből a szempontból is: ott csak az összjugoszláv nacionalizmus volt megengedett, míg az egyes nemzetek partikuláris nacionalizmusai durván el voltak fojtva. Többek között ezért is robbant szét olyan durván 1991-ben az egész ország.
"Bense magyar ellenes volt, de nem náci."
A szudéta németekkel jobban elbánt mint velünk. Pedig ha valaki épitett és alkotott Csehországban, akkor azok a szudéta németek voltak. Elég csak megnézni Cesky Kumovot és a környékét. Benes úgy vágta ki az országból a legdolgosabb etnikumot mint azt a bizonyos macskát dolgátvégezni szakadó esöben.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!