Vona miért akar annyira az iszlám világgal barátkozni?

Miért, szétrúgni kellene más népek seggét??

Szerintem nem.

21:25

"Egyrészt közös az ellenség."

Magyarország hadban áll?

"Másrészt egyes arab országok elég jó, és gazdag felvevőpiacnak számítanak."

Tudtommal ide akarja hívni az arabokat Vona és nem fordítva!

00:25-től

http://www.youtube.com/watch?v=lXueQ6iqH90

[link]

A nemzeti radikális oldalt a sajtó és a közvélemény nagy része úgy tartja számon, mint homofób, idegengyűlölő és a különféle nációk irányába semmilyen érzékenységet nem viselő csoportot. Őszintén megvallva, hozzá kell, hogy tegyem, ez a fajta gondolkodás jelen is van a támogatóink egy részének gondolatvilágában, de azt is azonnal meg kell jegyeznem, hogy ezen emberek aránya – véleményem szerint – semmivel nem képvisel nagyobb arányt, mint akár a Fidesz, akár az MSZP szavazóbázisában. Vagyis egy átlagos társadalmi szintet jelenít meg, amely nem a jobbikosságból fakad, hanem tértől és időtől független társadalmi jelenség. A tény ettől még tény marad, sokan bennünket betettek az idegenellenes fiókjukba. Ezért szokott meglepetést okozni, amikor kiderül, hogy ez egyáltalán nem igaz. A Jobbik képviseli például egyedül Magyarországon a keleti nyitás politikáját, amelynek keretében évek óta hirdetjük, hogy hazánknak rendezni, egyúttal javítani kell a kapcsolatait Oroszországgal, Kínával, Indiával, Közép-Ázsiával és a muszlim világgal is. (Kezdeményezésünk süket fülekre talált eddig, az MSZP és az LMP azt sem tudja, miről beszélünk, a Fidesz meg kapkod össze-vissza, látván, hogy igazunk van.)

Utóbbi, azaz a muszlim világ kapcsán rendre kérdőjelek sorjáznak, hiszen a Jobbik, azon belül is jómagam számtalanszor kifejeztük a muszlim világ irányába érzett szimpátiánkat. Már 2002-ben, még egyetemistaként, diploma előtt, kormányváltás után, felszólaltam egy Vácott szervezett palesztin kiállításon, majd Jemenbe utaztam egy ifjúsági konferenciára, számtalan palesztin ügyben szervezett demonstráción jelen voltam, és nem sorolom tovább. Nem egyszer még saját táborunkban is értetlenség fogadja, fogadta, honnan ered nekem ez az irányultságom. Persze a bal- és jobbliberális média számára a kérdés könnyen elintézhető, hiszen ők azt hiszik, hogy ez is csak az – általuk vélt – antiszemitizmusom ékes bizonyítéka. Mivel az arabok (itt jelzem, hogy sokan azonosítják az arab világot az iszlámmal, amely butaságot itt még magyarázni sem szükséges) fasírtban vannak a zsidókkal, én meg nem szeretem a zsidókat, ezért az ellenségem ellensége gondolkodás alapján lehetek iszlámpárti. Gondolják ők. Pedig egyáltalán nem erről van szó. Hogy miről? Ennek megvilágításához egy kicsit mélyebbre kell nyúlnom.

Társadalomról és emberről alkotott képemet számtalan nagy gondolkodó formálta, alakította, úgy mint Schopenhauer, Nietzsche, Mircea Eliade, Rüdiger Safranski, Konrad Lorenz, vagy a nagy kedvenc, Eckhart mester. De ha meg kellene határoznom azt a kategóriát, amelybe gondolkodásom, felfogásom alapján tartozom, akkor a válaszom a következő lenne: tradicionalista. Itt pedig Hamvas Béla, Julius Evola és René Guenon nevét kell kiemelnem. Felfogásukat – és belőlük merítkezve felfogásomat – talán úgy lehetne jellemezni, hogy van egy ősi, alapvető tudás, amelyet az idő haladtával az emberiség egyre fakóbban és egyre halványabban értett meg, mígnem mára, a modern korra életünk az antitradicionalitás – másnéven globális, neoliberális, fogyasztói – szintjére süllyedt.

Talán a középkor volt az utolsó, amely mégha halványan is, de őrizte az ősi tradíció fényét, de a reneszánsszal kezdődő, majd a reformációval, a felvilágosodással folytatódó, az ipari forradalmon keresztül a modernitásig tartó folyamat mindent elsötétített. A pusztán gazdaságpolitikai történetírást nem igazán érdekli, engem annál inkább, hogy a történelemnek van egy rejtettebb, szellemi-eszmei vonulata. Az Egyesült Államok egy tradíció nélküli államként jött létre. Magát egy torz szabadságeszmével azonosította, és úgy vélte, hatalmas ereje globális küldetéséből fakad. Ez pedig nem más, mint hogy „értékeit” exportálja az egész világnak. Ha kell, ha nem. Mivel általában nem kellett, így maradt az erőszak. Persze szép szavak – világbéke, demokrácia, liberalizmus – köntösébe rejtve.

Európa tradicionális államai – Osztrák-Magyar Monarchia, Németország – az első világháborúban elbuktak a liberalizmus zászlaja alatt harcolókkal szemben, a kis intermezzo után pedig a második világháborúban végleg eldőlt Európa sorsa. Eközben Ázsia nagy államait is szépen lassan felőrölte a globalizáció. Oroszország, Japán, Kína, India látszólag még őrzik tradicionalitásukat, de ezek csupán már felszíni fények, amelyek mögött a mélyben sajnos a neoliberalizmus férge rohasztja a társadalmakat. A belső pusztulás jelei nyilvánvalóak, és csak idő kérdése, hogy a fekély egyértelmű és látványos legyen. Ebből a szempontból nézve Afrika nem képez erőt, Ausztrália és Dél-Amerika pedig identitászavartól szenved a sokszorosan torlódott társadalmai miatt. Kizárásos alapon maradt – több kontinensen elterjedve -, amely igyekszik őrizni a tradíciót: ez pedig az iszlám világ. És természetesen nem öngyilkos merénylők és véres háborúk mellett török lándzsát, de egyúttal kijelentem, ma az emberiség tradicionális – a transzcendenst a hétköznapival együtt megélő – kultúrájának utolsó védőbástyája az iszlám világ maradt. (Mondom ezt mint római katolikus vallású ember.) Sikere vagy kudarca nem az iszlám és Amerika/Izrael viszonylatában, hanem az emberiség szempontjából lényeges számomra. Amennyiben az iszlám elbukik, a fény szinte teljesen kialszik, és a globalizmus sötétsége előtt már nem marad érdemi ellenfél. Akkor tényleg véget ér a történelem. És nem lesz happy end…

Vona Gábor