Miért ilyen elutasítóak ak az állampolgárok a királyság intézménye hallatán?
Történelmünkben ezer éven át a királyság honolt. Szinte példa nélküli volt a maga korában jogrendszere melyet jól tükröz az 1222-ben meghozott Aranybulla. E preambulumban II. András álltal oktrojált alkotmány az uralkodó személlyogkörét is csorbította a főurak mellett. Az idők folyamán történeti alkotmányosságunk midíg megújult(Pragmatica Sancio...stb...) 1741-ben királlyá koronázzák Mária Teréziát ki Európában az első újkori uralkodónők egyike. 1867-es kiegyezést köveően olj erős alapokra fektettük az alkotmányosságot, hogy 1944-ig csak pár alkalommal kellett azt módosítanunk. A szociálishállózat is korát meghaladva mutatja, hogy országunkban már az 1930-as években működött a családtámogatás. Az ipar virágzott, a gazdaság erősödött. A Pengő majda a Korona kontinentális visyonzlatokban keresett valutának biyonzult. Mind0g fiatal demokráciáról besyélünk holott a 1800-as évek vége óta növekvő tendenciát mutatott a választásra jogosultak száma. Mi az oka annak, hogy a társadalom elítélően nyilatkozik a monarchiáról?
Személyes véleményemet két részre osztanám:
1949-től 1989-ig a pártállam tevékenysége
1989-től a neoliberalizmus
Egyrészt a helyesírásod elég cikis, főleg, h ilyen "tudományos" értekezést írsz le így. Használj Word-öt, az kijavítja a hibákat, ha nem megy fejből...
Másrészt, a társadalom nem nyilatkozik elítélően a Monarchiáról, csupán a társadalmi rendszerünk meghaladta azt.
Ha emlékszel, az utolsó monarchikus években nem is volt már királyunk, csupán Nádor volt, aki az uralkodót "helyettesítette".
Ez az intézmény nálunk egyszerűen elsorvadt. Erre komoly befolyással volt például Horthy is, hiszen a kormányzói pozíciót erősítette meg. Ez már a köztársasági rendszer előszobája volt.
Vissza, meg semmiképpen nem lehetne állítani a király intézményét, hiszen nincs már élő magyar királyi leszármazott. A Habsburgok pedig nem voltak igazán magyar királyok sohasem.
Tisztelt első válaszadó!
Válaszom határozottan nem!
Indoklatomat így fogalmaznám meg: Amennyiben a sok betű nem juttatta el a lényeget az olvasóhoz kénytelen leszek nyersen is leírni: köztársaságok jöttek mentek s nem tudtak igazán nagy érdemeket felmutatni. Britanniában és Spanyolországban is monarchia az államforma, itt meg is nyugtatnám mindazokat kik a demokráciát féltenék mind a két országban igen jól működik. A Magyar Királyság mindíg feltudott mutatni valami innovatívat, ám mégis megmaradt a konzervativizmus eszméinek keretei között.
Másodiknak!
Nem a Monarchiáról, hanem a monarchiáról írtam az alábbiakban "csak általánosan". Horthy féle Magyarországot nem nevezném sorvadónak ugyanis területei bővültek, a gazdaság a bethleni konszolidációnak köszönhetően gyarapodott, s az ország élén egy erőskezű ember állott. A kormányzó személye számomra igen pozitív, mert: 1919-ben felszámolja a vörös terrort, jogbiztonságot nyújt 1920-as években a fehér terror áldozatainak. I. és II. bécsi döntés, Kárpátalja és Délvidék annexiója és még sorolhatnám... A habsburgok csak a Kisantant miatt nem térhrttek vissza.
Azzal, hogy Magyarország újra monarchia legyen, teljesen egyetértek, de attól, hogy Magyarország szent trónját újból egy Habsburg bitorolja, undorodok.
Az utolsó magyar király szememben nem Ottó volt, hanem I. Mátyás király.
te érted is amit olvasol?
Horthy a királyságot, mint államformát kezdte el sorvasztani, oly módon, hogy magának mint kormányzónak rendelt szinte minden végrehajtó hatalmat és a törvényhozásra is erős befolyást gyakorolt.
A Habsburgokat a magyar nemesség sohasem ismerte el uralkodónak. Gondolj csak 1848-ra.
"Vagy te szeretnél úgy élni, mint pl, Mária-Terézia korában? Ugye nem"
Én szeretnék úgy élni, mint Angliában, Dániában vagy éppen Norvégiában teszik... Persze ezek nem ugyanazok a királyságok.
Honnan gondolod,hogy 1830-ban volt szociális támogatás? Még a Horthy rendszerben is a gazdasági cselédek,munkások nyomorban éltek? Választási joga pedig nagyon sok embernek NEM volt. Az ország NEM virágzott,csak az arisztokraták éltek jól. Ez pedig nem a teljes magyar népesség.
Olvass el egy Móricz,Tömörkény, Móra Ferenc művet,akkor kapizsgálsz majd valamit az akkor egyszerű emberek életéről. Nem írói fantázia szülte ezeket a műveket,hanem a magyar valóság.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!