Szerintetek is ezt jelenti a demokrácia?
Azt hiszem az ATV-n néztem egy bejátszást Tom Lantosról. Tudjátok, én nem kedveltem őt életében sem, meg most sem. De megakadt a fülem pár mondatán. Nem lesznek pontosak az idézetek, de a lényeg bennük van:
"Meg kell érteni, hogy a szélsőjobb és a szélsőbal nem idomítható demokratikusan"
Illetve (még pontatlanabbul)
"A demokraták és a konzervatívok ugyanolyanok, és szerintem ez a demokrácia"
Igen, feltehetőleg én vagyok a buta, posztpszeudoneonyilasnáci, demokratikusan idomíthatatlan szélsőjobboldali, aki összeesküvéselméletekben hisz, és új holokausztra készül, de mégis mit értek félre?
Arról beszél félig-meddig nyíltan, hogy mindegy, hogy libsi demokraták, vagy álkonzervatívok, a lényeg, hogy idomíthatóak legyenek, és egyébként sincs köztük semmi különbség (főleg, ha zsidó vagy -bérenc mind, gondolhatja a buta náci egyszerű agyával). Ja, és számára ezt jelenti a demokrácia. Minden más szélsőjobb, esetleg szélsőbal.
És azt is mondta, hogy "szélsőjobboldali veszély van", de ez már csak a szokásos. Azt hiszem 2002-es volt a felvétel.
Valaki kioktat, hogyan kell helyesen, nem kurucinfósan, progresszíven, de nem elvakultan, demokratikusan és nem kirekesztően értelmezni a magyar (?!) próféta szavait?
Az új Tom Lantos intézet fog majd engem demokratikusan idomítani? Vagy mi lesz a feladata?
(Igen, a kérdés provokatív, de azért várom a válaszokat)
"nem nagyon működik abból az alapvető sajnálatosságból táplálkozva, hogy az emberek döntéseinek az alapját a média által belesulykolt szélsőliberális világnézet adja, tehát ezt a sulykolást nagyon könnyen idomításnak is lehet nevezni. "
Amennyiben behelyettesítjük az egyébként nem létező szélsőliberális fogalom helyébe a nemzetiszocializmust, akkor gondolom nem lenne bajod vele :)
tehát az ugye nem lenne gond, hogy a nemzetiszocialista ideológia is befolyásolásra épül, ugye?
A válasz írója 58%-ban hasznos válaszokat ad.
A válasz megírásának időpontja: ma 09:09
Érdekes, hogy amit itt írsz az a nemzetiszocializmusra igaz a leginkább :)
"A demokráciában nem idomítanak senkit. Pont az a lényege, hogy mindenki végiggondolja, mit akar, és az lesz, amit a legtöbben akarnak (tehát ami a legtöbbeknek jó). "
Szerintem Tom Lantos ezzel azt akarta mondani, hogy a szélsőjobb és a szélsőbal eszméi nem illenek bele a demokratikus keretekbe. Olyan elveket vallanak, amely már túlmegy a demokrácia határain. Szerintem ezt értette az "idomítás" alatt. Mintegy az elvek idomítását. Bár lehet, hogy ezt már csak én magyarázom bele.
"itt a probléma, hogy a demokráciában (és megjegyzem minden egyébben is) ez a "mindenki végiggondolja" nem nagyon működik abból az alapvető sajnálatosságból táplálkozva, hogy az emberek döntéseinek az alapját a média által belesulykolt szélsőliberális világnézet adja"
Ezzel meg az a probléma, hogy feltételezed, hogy minden demokráciában van véleményformáló erejű média.
Márpedig pl. formailag a polgári forradalomkori Anglia is demokrácia volt, azt média sehol. De ma is vannak Afrikában demokráciák, ahol a lakosság fele legalább írástudatlan, tehát újságot nem olvas, TV-t pedig jó ha mutatóba lát. Demokrácia meg mégis van. Az már más kérdés, hogy milyen.
"Márpedig pl. formailag a polgári forradalomkori Anglia is demokrácia volt, azt média sehol."
Cromwelli tekintélyuralom volt az, nem demokrácia. Lordprotectorként kvázi királyként uralkodott.
"A konzervatív ember pont hogy nem hisz az egyenlősdiben és a demokrácia helyett inkább egy szűk értelmiségi elit vezérelvűségét támogatja, azaz valamiféle monarchizmus jellemző rá."
Ez így marhára nem igaz.
Valóban vannak ilyen irányzatok. A konzervativizmus viszont alapvetően csak annyit jelent, hogy a hagyományokat tiszteljük és ha változtatunk is, azt lassan, organikusan tesszük.
A konzervatívok a családot, a hagyományokat tisztelik és elég sokszor a vallást is. Ettől azonban még nem antidemokratikusak.
Valóban besorolható a konzervativizmusba a monarchizmus, de ugyanúgy nem minden konzervatív monarchista, ahogy nem minden nacionalista náci.
Le kéne végre szokni arról, hogy mindent csak a legszélsőségesebb megnyilvánulásai alapján ítélünk meg, mintha más nem is létezne.
Igen, a konzervativizmusban is benne van valamiféle tekintélyelvűség. De a szélsőjobbal ellentétben ez nem azt takarja, hogy egy szűk elit kezében van a hatalom, a többieknek meg semmi politikai joguk nincs, hanem azt, hogy a társadalom egy része aránytalanul felülreprezentált a politikai életben. De burkolt formában kb. ma is ez van mindenhol, pedig nem konzervatív állammodellben élünk. A különbség csak annyi, hogy most az elméleti lehetőség megvan, hogy a Parlamentben az összes ülőhelyet munkásgyerekek foglalják el, még ha ez irreális is, míg egy konzervatív rendszerben az ülőhelyeknek legalább egy részét származási, vagyoni, műveltségi alapon töltik be. De ez még nem antidemokratikus.
"A modern demokrácia liberális államforma"
Alapvetően egyet értek, bár a megfogalmazás szerintem nem korrekt.
Én úgy fogalmaznék, hogy napjainkban mindenhol liberális demokráciák léteznek. De ez nem jelenti azt, hogy a demokrácia csak liberális lehet. Még a modern értelemben vett demokrácia sem.
"az ókori demokráciák is vezérelvűek voltak (gondoljunk Periklészre), nem is beszélve arról, hogy ott a társadalom tanult, művelt felső 5-10%-a szavazott csak."
Az első fele korrekt. A második hülyeség. Nem a műveltek szavaztak, hanem a gazdagok. Az igaz, hogy abban a társadalomban a kettő 99%-ban átfedte egymást, de az, ahogy te fogalmazol, nagyon durva torzítás.
Az athéni demokráciában azok rendelkeztek politikai jogokkal, akiknek volt elég vagyona ahhoz, hogy fel tudják szerelni magukat hoplita fegyverzettel és, ha a szükség úgy hozza, megengedhessék maguknak anyagilag, hogy hadba vonuljanak a haza védelmében.
Persze, ha valakinek erre se volt pénze, akkor a gyerekeit taníttatni sem, tehát gyakorlatilag törvényszerű volt, hogy az értelmiségi elit (már amennyire ilyen volt akkor) a vagyoni arisztokráciából kerüljön ki, de ez a politikai jogok tekintetében teljesen lényegtelen volt.
Pláne, hogy még csak előnyt sem jelentett feltétlenül a tudás, mert a legtöbb esetben az győzött a választásokon, aki ügyesebben taktikázott (bár ehhez is kell egyfajta műveltség), vagy több kenőpénzt osztott ki.
"Tíz analfabéta leszavazza az egyetem társadalomtudományi tanszékét, ezt adja nekünk a liberális demokrácia"
Csak az a baj, hogy ez a konzervatív demokráciában is így működik.
A különbség csak annyi, hogy a konzervatív demokráciában lehet olyan megoldás, hogy az egyetemek rektorai a hivataluk jogán ott ülnek az országgyűlés felső házában így tudják ellenőrizni az analfabéták által megválasztott politikusok munkáját és szükséghelyzetben kontrollálni is tudják.
Ha a választási rendszert manipulálod, cenzusossá alakítod, az viszont már sokkal inkább szélsőjobboldali megnyilvánulás, mint konzervatív.
"azaz mindig a népbutító médiumok által nevelt 3-4 milliós tömeg fog dönteni a fontos kérdésekben"
Ez megint csak nagyon durva torzítás. Az a 3-4 millió ember max. abban dönt, hogy ki döntsön.
Mond csak meg nekem, mikor döntött a ép a költségvetésről, az adózásról, a városfejlesztésekről stb?
Semmikor. Ők csak megválasztották a vezetőséget, akik döntenek ebben.
Bár közvetetten igazad van, de ezt így kijelenteni, ahogy te teszed, marhára félrevezető.
"Cromwelli tekintélyuralom volt az, nem demokrácia."
Ezért mondom, hogy formailag.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!