A fidesz is tehet arról, hogy most ilyen szar?
2006-ban mikor az előző kormány el akarta venni a korengedményes nyugdíjat akkor hevesen tiltakoztak ellene. Most azt mondták, hogy el kell venni.
Mikor megkérdezték őket, hogy miért gondolták másként 2006-ban azt felették, hogy akkor más volt a gazdasági helyzet. Tehát ha akkor nem gáncsolják ezt akkor most jobb lenne, ugyanis ők úgy vélik, hogy ezzel jobb lesz a gazdaság. Tehát 2006-ban ők szándékosan rontották a gazdaság helyzetét.
De más intézkedéseket is meg lehet nézni. Akkoriban előszeretettel fordultak az AB-hez, hogy olyanokat töröljenek el ami javított volna a gazdaságon. Most valahogy nem kedvelik az Ab döntéseit és ezért ott is átveszik a vezetést.
És végül idéznék a fidesztől (2006):
"A kormány el akar venni a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjaitól. Azoktól az emberektől akar elvenni, akiktől az állam, a közösség tántoríthatatlan hűséget, bátor helytállást követel, ezt törvény rögzíti. Ezek az emberek különleges szolgálatot teljesítenek, éppen ezért az Országgyűlés, amikor törvényt alkotott, figyelembe véve ezzel a különleges szolgálattal járó nagyobb áldozatvállalást, ezzel arányos erkölcsi és anyagi megbecsülést biztosított ezeknek az embereknek".
tegnap 21:47
Én tkp. nem ellenzem az eü. privatizálását, az nem nekem okozna gondot.
A sok hülye "rászoruló" baloldali, aki itt telesírja az összes témát a nyomorával, ők esnének pofára, amikor bevezetnék a nyugat-európai modellek valamelyikét. De akkor már hiába hisztiznének, hogy ők mennyire "rászorulók" és csináljuk vissza az egészet.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!