A fidesz is tehet arról, hogy most ilyen szar?
2006-ban mikor az előző kormány el akarta venni a korengedményes nyugdíjat akkor hevesen tiltakoztak ellene. Most azt mondták, hogy el kell venni.
Mikor megkérdezték őket, hogy miért gondolták másként 2006-ban azt felették, hogy akkor más volt a gazdasági helyzet. Tehát ha akkor nem gáncsolják ezt akkor most jobb lenne, ugyanis ők úgy vélik, hogy ezzel jobb lesz a gazdaság. Tehát 2006-ban ők szándékosan rontották a gazdaság helyzetét.
De más intézkedéseket is meg lehet nézni. Akkoriban előszeretettel fordultak az AB-hez, hogy olyanokat töröljenek el ami javított volna a gazdaságon. Most valahogy nem kedvelik az Ab döntéseit és ezért ott is átveszik a vezetést.
És végül idéznék a fidesztől (2006):
"A kormány el akar venni a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjaitól. Azoktól az emberektől akar elvenni, akiktől az állam, a közösség tántoríthatatlan hűséget, bátor helytállást követel, ezt törvény rögzíti. Ezek az emberek különleges szolgálatot teljesítenek, éppen ezért az Országgyűlés, amikor törvényt alkotott, figyelembe véve ezzel a különleges szolgálattal járó nagyobb áldozatvállalást, ezzel arányos erkölcsi és anyagi megbecsülést biztosított ezeknek az embereknek".
"Megszüntették a 300 ft vizitdíjat. Ezzel is a gazdaságot akarták pedig segíteni."
Egy nagy frászt, a vizitdíj az egészségügy privatizációja felé tett első lépés volt.
Bár ti baloldali lúzerek abszolúte megérdemelnétek az eü. privatizációját. Lenne rátok némi nevelő hatással az eü. ellátás hiánya. Pl. megtanulnátok, hogy időnként a józan észre is hallgatni kell, nem a Fidesz elleni gyűlöletre kell minden lépéseteket alapozni.
A Fidesz 2008-ban még titeket, nyomorult balosokat is védett, amikor a népszavazás mellé állt. Most már szerintem nem fog, belátta, hogy a hálátlan baloldali népséggel nem kell együttérzőnek lenni.
Az ideális ország az lenne, ahol a baloldaliak pl. Heves megyében kapnak egy autonóm területet, ott aztán Kóka és Gyurcsány irányítása alatt élvezhetik a modern baloldaliság minden örömét. Átszökni a jobboldali területre tilos! Mi is itt a jobboldali országrészben garantáltan jól meglennénk a ti állandó gyűlölködésetek, vicsorgásotok, nyekergésetek nélkül, ti meg ott élveznétek a progresszív adózást, a magas adókból kifizetett magas segélyeket, az alacsony nettó béreket és annál nagyobb nyugdíjakat, a közművek privatizálást és az egész nyomort, ami ebből előállna.
Kolopele. Leszokhatnál már a Fidesz dicsőítéséről! Az OK,hogy te milliomos vagy,örülj neki. De ne állítsd azt,hogy a Fidesz nem csinál senkiből szegény embert,mert ez nem igaz. Akinek alacsony a fizetése,annak a pár ezer Ft mínusz is számít!Aki 100.000.-et hagy a boltban,az nem minimálbérből él! Ismerek olyan igen gazdag családot,akik a turkálóban vesznek ruhát!
A Fidesz eddig semmit nem tett a gazdaság előbbre jutásáért! A különadók,a nyugdíjpénztárak pénzeinek elvétele nem teremt munkahelyeket,ahogyan az egykulcsos adó sem. Legfeljebb az államadósságot csökkentik esetleg vele. De milyen hatása lesz pár év múlva az államadósságra a Fidesz által most kibocsátott államkötvényeknek? A tőzsdét Orbán nem tudja befolyásolni!
Nem vagyok szoci,sőt még minimálbéres sem. De tudom,hogyan élnek körülöttem az emberek.
"A válasz írója 64%-ban hasznos válaszokat ad.
A válasz megírásának időpontja: ma 21:31" Értelmezd, mire akartam ezzel konkrétan utalni. Ne szó szerint vedd. Hát ha valaki gazdag és a turkálóban vásárol ott valami vagy nincs rendben, vagy nem is annyira gazdag. Legalábbis magamat még egy Kínai áruházban sem tudnám elképzelni, nemhogy egy turkálóban.
21:36
"Bár ti baloldali lúzerek abszolúte megérdemelnétek az eü. privatizációját."
Te nagyon hülye lehetsz. Szerinted pl Németországban Spanyolországban Amerikában szar az egészségügyi ellátás?
Gyors minőségi és az orvosok is jól keresnek.
Ez a jó kis kádárista időkből visszamaradt állami egészségügyünk meg szar lassú és orvosok sincsenek. Néhány nyugdíjas mama járkál oda dumcsizni az orvosokkal a többi emberenek akiknek meg szüksége lenne az ellátásra nincs semmi.
Ha neked ez tetszik akkor ne privatizáljuk és maradjon "ingyeses" mint a kommunizmusban.
De ha kicsit konstruktívabbak lennénk inkább megszüntetnénk asz egészet azt a pénzt jobb dolgokra is el lehetne verni minthogy pár kormányközeli haver látszatberuházásokon keresztül lenyúlja a TB re levont pénzünket.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!