Ha a romák ölik egymást, az (miért) rasszizmus?
Szia!
Pont tegnap mondtam a férjemnek, hogy milyen véletlen, hogy az nem kap akkora sajtófelhajtást, hogy roma származású volt a feltételezett elkövető (akit a minap került előzetes letartóztatásba), mint az, hogy Magyarországon rasszizmus van.
Szépen elkönyvelnek minket rasszistának, cigány-üldözőnek, holott nem erről van szó. Nagyon elkeserítő, hogy ha egy roma származású ember ellen követnek el erőszakos bűncselekményt, akkor az bizonyára egy rasszista nemroma volt. Akkor tulajdonképpen ki a rasszista?
Első vagyok:
Igen. Előre leszögezem,hogy sztem nem szabad faji alapon valakit megítélni. A bűnös az bűnös és kész.Akár cigány,akár nem.
A problémádra:
Ez nekem is feltűnt. Sajnos azzal nagyon rossz szolgálatot teszünk,ha már akkor rasszizmusról beszélünk,ha még bizonyítékok sincsenek. Ezzel az előítéletek fennmaradásában segítünk.
Ugyanakkor számos fórumon tapasztalható,hogy már akkor is cigányoznak,mielőtt kiderült volna az elkövető.
Az előttem szólóval nem értek egyet. A Cosma ügy, az Olaszliszkai ügy, a kerítésbe áramot vezető férfi az uborkatolvajok ellen is hatalmas nyílvánosságot kapott.
Ha cigány üldözi a cigányt az is cigányüldözés.
Sőt, cigányüldözés a négyzeten :)
Nincs rasszizmus magyarországon. Illetve, biztos mindenütt van, de nem különösebb. Viszont van félelem, és ha a rasszizmustól félünk, az még jól jöhet. Egyes baloldali szavazatgyűjtőknek (mert "nyilván" a jobboldal=fasizmus, és mindent csak azt ne) befektetőknek, hadd zuhanjon a forint, alapból magyargyűlölőknek (na ilyen van elég), mert tessék, ránk lehet húzni a vizeslepedőt. Minket már csak a kazahok bírnak.
Ja, amikor a 18 éves fiót úgy megverték a szlovákok, hogy újra kellett éleszteni, az se volt rasszizmus, csak sporthuligán (!!!!) azért nem mentek felvonulni az erőszakellenesek, gondolom.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!