Ennek mi lenne a következménye szerintetek?
"A kereszténydemokrata Stágel Bence a választójog korhatárának 18-ról 16 évre csökkentését vetette fel a vitában. A korhatár leszállítása melletti legfőbb érv a politikus szerint az, hogy a közéletet, a politikát így közelebb lehetne vinni a fiatalokhoz. Elmondta: a másik alapvető érv, hogy napjainkra a serdülők, tinédzserek egyébként is lépten-nyomon találkoznak a politikával, és van is róla véleményük."
Csak én gondolom úgy, hogy innen már csak egy lépés, hogy eltöröljenek egy paragrafust, és megjelenjen a politika az iskolákban? Vicces lenne, ha az iskolai folyosók egyik oldalán Mszp-s másik oldalán Fideszes, az üres helyekre meg LMP-s, Jobbikos, Kétfarkú Kutya Párt-os plakátok lennének kiragasztva.
"Igazából a KDNp f*szfej érvei is sántíanak"
Mit vársz egy olyan párttól, aki kikönyörögte, hogy benne lehessen az alkotmányban az "életet a megfogantatástól kell védeni" hablaty, miközben pont ők azok, akik a gyerek születése után rögtön elveszik a csecsemő (mint teljes értékű ember) legalapvetőbb emberi jogát, a választást azzal, hogy megkeresztelik, és ráerőszakolják a saját hitüket. Miközben lehet, hogy az a gyerek később Buddhista, ateista, vagy éppen sátánista akarna lenni. Kétszínű bagázs, de hát az egész egyházszervezet erről szólt mindig is.
14:24
Én meg teljesen ellenzem :)
Volt egy idő, amikor az egyház nagyon is beleszólt a politikába, ekkor volt a sötét középkor. Oké, lehet, hogy nem ez e helyes ok-okozati sorrend, de attól még így volt. Amerika volt az első állam, amelyik alapjaiban véve különítette el az egyházat a politikától, a házasságtól. Ezt átvették az európai nemzetek is, és most van demokrácia, szabad vallásgyakorlás, nincs eretneküldözés, tized, stb. És főképp van tudomány. Nekem nagyjából ezek az érveim, de kíváncsi vagyok a te ellenérveidre, amiket emlegettél.
Az egyik politikus azzal érvelt, hogy ha a gyerek (14-18 év) közötti büntethető, akkor ilyen alapon szavazóképes is lehetne.
Van benne némi ráció, de én inkább azt mondom, hogy a szülőt kellene büntetni, ha a csemetéje bűnt követ el. Nem csak jogokkal kellene hogy járjon, ha valaki szülő (családi pótlék, adókedvezmény), hanem kötelességgel, felelősséggel is. És persze az iskolának is van felelőssége. Értelmesebb dolgokat kellene tanítani a fiataloknak, nem adatokkal telegyömöszölni a fejüket.
Szerintem ez egy elfogadható javaslat,erről érdemes vitatkozni.
Én támogatnám,egyébként Ausztriában ez már most is így van.
"Az egyik politikus azzal érvelt, hogy ha a gyerek (14-18 év) közötti büntethető, akkor ilyen alapon szavazóképes is lehetne."
Más a büntetőjog és más a szavazati jog. Szavazni lehet, bűnözni pedig nem szabad.
" de kíváncsi vagyok a te ellenérveidre, amiket emlegettél."
Saját véleményem ellen nem fogok érvelni :D Majd aki akar, érvel.
Sverdans:
Ja, rendben, akkor megnyugodtam :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!